Kemenes László piarista atya első osztályának (1955-1959) üzenete a 300. tartományi jubileum alkalmából.
A kommunizmus sötét éveiben az iskola mentsvár volt a vallásos nevelést igénylő családok gyermekeinek. Ilyen gyermekek voltunk mi is.
Az Alma Mater-ben kiváló tárgyi tudással és pedagógiai érzékkel rendelkező tanáraink voltak. Azt, hogy a tanári kar által hogyan kötődtünk a piaristasághoz sok eseménnyel lehetne érzékeltetni, álljon itt egy emlék.
Mi, Kemenes László osztályfőnök úr első (primus amor) osztályaként 1955 és 1959 között koptattuk a Mikszáth Kálmán téri gimnázium padjait. Az 1956-os forradalom napjaiban osztályfőnökünk végiglátogatta a családokat, érdeklődve, hogy a vérzivataros napokat hogyan éltük át.
Szeretett Medvigy Mihály tanár úr tanította nekünk a hittant. 1957 táján a tanár úrnak hirtelen kórházba kellett vonulnia, amiről nem tudtunk. Nagy volt a meglepetésünk, amikor a csengetés után Jelenits István tanár úr lépett be az ajtón. Innen-onnan már ismertük őt, de még nem volt "kész" piarista tanár. Közölte, hogy ő helyettesíti Medvigy tanár urat, és most dolgozatot fog íratni. A diák-ember nem szeret dolgozatot írni, pláne nem, ha derült égből, váratlanul szakad a nyakába. Elnyúlt arccal néztünk egymásra, elkezdődött a suttogás: „senki ne írjon nevet a dolgozatra”! Ezután mindenki elővett egy papírt és a megadott kérdésekre megpróbált válaszolni. Az óra végén Jelenits tanár úr összeszedte a dolgozatokat. A beszedett irományok mellett összegyűjtötte az osztály tanulóinak munkafüzeteit is, majd távozott. Egy héten keresztül kuncogtunk, hogy mi lesz a következő órán. Úgy éreztük, hogy sakkot adtunk a tanár úrnak. A következő órán megint Jelenits tanár úr jött be, és nyugodt arccal letette a dolgozatokat egy padra, „osszátok ki”! Minden dolgozaton ott szerepelt egy név, amit a tanár úr a kézírások alapján azonosított. A közel negyven névből egyetlen párnál volt csak névcsere, mert egyikünk munkafüzete nem volt leadva. Lefagyott arcunkról a kárörvendő mosoly. Elismertük, a tanár úr győzött, méghozzá elegánsan.
A tudás, a piarista gondolkodásmód egész szakmai életünket végig kísérte, és kapcsolatunk nem szakadt meg az iskolával, volt tanárainkkal, a volt diákokból alakuló közösségekkel. Osztályunkból többen oszlopos tagjai voltak a Kalazancius kórusnak, így aktív résztvevői voltak az ünnepeknek. Többen a Piarista Diákszövetség meghatározó tagjaiként kapcsolódtak a piarista közösségekhez. Sokunkat volt tanárainkkal családi események kapcsoltak össze (esketés, keresztelés). Az 1959-ben végzett osztály piarista családhoz való kapcsolódását jelzi, hogy a 60 éves érettségi találkozónk alkalmával emléktáblát állítottunk Kemenes László osztályfőnökünk tiszteletére.
Huba Zoltán
