Mindannyiunk számára emlékezetesek azok az iskolai kirándulások, amikor váratlan, ijesztő, veszélyes dolgok történtek. Eltévedésekről, borulásokról, esésekről, törésekről, vágásokról, robbanásokról szólnak a történetek. Nem volt ez régen sem másképpen, hiszen ha tizenéves fiúk kiszabadulnak az iskolapadból, az mindig veszélyeket hordoz. Koltai András és Szekér Barnabás írása.
Szerencsére a piarista tanárok nem ijedtek meg ettől, és már a koraújkorban is szívesen vitték diákjaikat a szabadba, mert tudták, hogy az sokkal több nevelési lehetőséget, mint veszélyt jelent. Szerencsére ma, a biztonságos iskola korában a veszélyes helyzetek már kivételesnek számítanak. A 18. században azonban csak olyan kirándulásokról tudunk, ahol valamilyen szerencsétlenség történt, mert ezeket örökítették meg a piarista krónikások. Az alábbiakban ezekből gyűjtöttük össze a négy legveszélyesebbet.
4. A sziget foglyai (Horány, 1798)
Szablik István (a S. Julianna) piarista 1798-ban a váci püspöki líceum (filozófiai tanfolyam) piarista tanára volt, ahol együtt tanította fizikára a szerzetesnövendékeket, az egyházmegyés kispapokat és néhány világi diákot. Augusztus 23-án három másodéves piarista növendék filozófussal, Váczy Glicérrel (a S. Antonio), Jakula Antallal (a S. Michaele) és Kudlik Jánossal (a S. Antonio) együtt tanulmányi kirándulást tettek Pestre, mert látni akarták a pesti egyetem fizikai kísérleti eszközeit. Vendéglátójuk Szablik régi ismerőse, Domin Ferenc József professzor (jezsuita, majd zágrábi egyházmegyés pap) volt. A két professzor arról volt nevezetes, hogy Domin volt az első Magyarországon, aki hidrogénnel töltött léggömböt bocsátott föl, 1784. március 1-jén a győri akadémia tanáraként, majd ugyanezt a kísérletet Szablik ismételte meg másodikként sikeresen, július 27-én Pesten, a piarista iskola udvarán.
Miután Domin professzor szívélyesen körülvezette a piarista látogatókat a fizikai musaeumban, és minden műszert megmutatott nekik, azok hazafelé indultak. Szablik és Kudlik ugyanúgy kocsin tértek vissza Vácra, mint ahogy jöttek, a másik két növendéknek, Váczy Glicérnek és Jakula Antalnak azonban nem volt elég pénze, így ők kénytelenek voltak vontatott hajóval visszatérni, amely másnap, augusztus 24-én reggel Budáról indult. Szerencsésen eljutottak a Szentendrei-szigeten található horányi csárdáig, de amint onnét tovább indultak, akkora szél kerekedett, hogy a hajó a vontató lovakat is a Dunába húzta volna, ha csak a hajtó a kötelet gyorsan le nem vágja. A szabadjára eresztett hajót a szélvihar a Szentendrei-szigetre hajtotta. Mivel a széles idő négy teljes napig tartott, az utasok, köztük a két piarista növendék, is kénytelenek voltak étlen-szomjan a szigeten várakozni, így még Kalazanci Szent József napján, augusztus 27-én tartott ünnepről is lemaradtak.
- Kosztka Mátyás nyomán: Historia domus Vaciensis Pau. Matris Dei Schol. Piar., 1760–1876: PMKL, II.7.a: Váci rendház levéltára, Libri, n° 8, p. 107-108. („Periculum duorum clericorum”). – Az elbeszélés a topográfiai viszonyok alapján nem teljesen érthető. Horányból ugyanis a két növendék gyalog is megkísérelhette volna, hogy legalább a váci révig eljusson.
3. Éjszaka a csónakban (Füred, 1752)
A veszprémi piarista gimnázium diákjai 1752-ben fiatal tanáraikkal, Promperger Lukáccsal (a S. Joseph) és Koroda Teofillal (a S. Andrea) a tihanyi bencések Balaton-parti birtokára, a füredi savanyúvízhez mentek, hogy ott májusi szünetet, vagyis majálist tartsanak, ahogy az máskor is szokásos volt. A gimnáziumban akkor még csak négy évfolyam volt, tehát a legidősebbek a 14 év körüli syntaxisták voltak. A Balaton partján egyikük, Vas János tréfából beugrott egy ki nem kötött csónakba, amelyet a hullámzás azonnal elsodort a parttól. Úszni sem ő, sem társai, sem tanárai nem tudtak, és vizet is mélynek találhatták, így a diák a csónak foglya lett. Miután egész éjszaka a tavon hánykolódott, másnap reggel Balaton déli partján, álomba merülve találtak rá a zamárdi halászok. Hamarosan megérkezett két diáktársa is, akiket a piarista tanárok küldtek keresésükre. A nagy ijedtség után épen és egészségesen tértek vissza Veszprémbe.
- Kiss Adorján nyomán: Notationes rerum gestarum ad Collegium Scholarum Piarum Veszprimiense quoquo modo pertinentium (1772–1827): PMKL, II.6: Veszprémi rendház levéltára, Libri, nº 17, p. 7. – A történetet Kiss Adorján azzal kapcsolatban írta le, hogy Vas János fia, 1775. jan. 26-án Zircen elhunyt, amikor szintén syntaxista volt. A dátum nélküli történet azonosításához ld. Catalogus studiosae juventutis (1748-1804): PMKL, III.6: Archivum gymnasii Veszprimiensis, Libri, nº 1, p. 23. – Kácsor Keresztély egyébként bőbeszédű egykorú krónikája az esetet nem említi (Annales seu Historia domus nostrae Weszprimiensis Scholarum Piarum Fundationis Wolkrianae: PMKL, II.6: Veszprémi rendház levéltára, Libri, nº 7).
2. A leomlott torony (Debrecen, Haláp puszta, 1722 körül)
Halapy Konstantin (a Passione Domini) a debrecen piarista iskola első – és akkor egyetlen – tanára egy nap azt hallotta, hogy a közelben romok találhatók egy Halápnak nevezett pusztán. A fiatal magistert izgalomba hozta a hír, mert arra gondolt, hogy az egykori falu a saját nemesi családjának ősi birtoka lehetett. Ezért egy hétközi pihenőnapon (dies recreationis) az elöljáró engedélyével, néhány diákja kíséretében felkereste a helyet.
Kora reggel indultak, és hamarosan meg is találták a falu egykori templomát, amelynek falai és tornya még álltak. Halapy úgy döntött, hogy a romok között fogyasztják el a magukkal hozott ennivalót, és utasítást adott diákjainak, hogy terítsenek meg. Ám eközben, körüljárva az épületet, észrevette, hogy a falak rossz állapotban vannak, a sarkoknál nagy rések láthatók, ezért mégis inkább kihívta a diákokat alóluk. Így a templomon kívül, de nem messze, talán mintegy húsz lépésnyire tőle ültek le, és vidáman beszélgetve reggeliztek egészen addig, amíg a templomtorony hatalmas robajjal hirtelen össze nem omlott. Az omlás beterítette őket porral, és nyilván meg is ijedtek, de szerencsére senki nem sérült meg. A tanár és a fiúk első meglepetésükben azon tanakodtak, hogy mitől dőlhetett össze a fal, hiszen sem szél, sem más külső hatás nem érhette. A magister azonban gyorsan visszahelyezkedett a szerepébe, és felhívta a többiek figyelmét az Úr kegyelmére, amelynek segítségével megmenekültek, és helyben letérdelve hálát is adtak Neki érte.
Halapy később egy beszédben is megörökítette az esetet, amelyben már szimbolikus tanulságot is fűzött hozzá. A torony összeomlása saját családja sorsát jelenítette meg, amelynek utolsó sarja ő volt, és mivel szerzetesnek állt, ő is maradt.
- Conradi Norbert Halapy Konstantin saját elbeszélése nyomán: Historia domus Debrecinensis (1719–1881): PMKL, II.11, Libri, nº 7, pp. 37-38. – Ld. még Cserhalmy József, A kegyes-tanitórendiek debreczeni társháza- és gymnasiumának története, in Ért/Debrecen 1895/1896, 20. Friedreich Endre, Halápy Konstantin emlékezete, Temesvár, 1903, 12-13. – Haláp középkori falujára és templomára ld. Zoltai Lajos, Települések, egyházas és egyháztalan falvak Debrecen város mai határa és külső birtokai területén a XI–XV. századokban, Debrecen, 1925, 38-39. Uő, Debreceni halmok, hegyek, Debrecen, 1938, 23. A falu vsz. 1660 körül pusztult el, a templomnak a 20. század eleji feltárás alapján egyébként nem volt tornya.
1. Lövés a Margit-szigeten (Pest, 1721)
1721 májusában Szokolóczy Vencel (a Purificatione Beate Mariae Virginis), a pesti piarista gimnázium prefektusa (és egyben a legfelső, retorikai és poétikai osztályok tanára) elrendelte az ilyenkor szokásos háromnapos májusi szünetet (majalis recreatio). A prefektus úgy döntött, hogy tanártársaival, Demka Gáspárral (a S. Melchiore) és Melczer Damjánnal (a S. Cosma), valamint számos erre vállalkozó diákkal, elegendő élelmiszerrel fölszerelkezve a három napot az akkor teljesen lakatlan Margit-szigeten töltik. Bár a prefektus szigorúan megtiltotta, hogy a diákok puskákat vagy parittyákat vigyenek magukkal, de egyesek akkor sem tartották be a szabályokat.
A második napon, amikor az idősebbek már kissé felhevültek a bortól, néhányan elvonultak, és a titokban magukkal hozott puskákkal lövöldözni kezdtek. Odagyűltek a kisebbek is, köztük Christovich Kristóf, egy grammatista (második osztályos) pesti szerb fiú, aki fölvett egy ott heverő puskát. Anélkül, hogy megnézte volna, ismét erősen megtöltötte, majd odaadta kilövésre a privigyei születésű Andreas Goldfussnak (Golphus), aki legfelső (hatodik) osztályba járt. Amikor Goldfuss meghúzta a ravaszt, a túltöltött puska felrobbant a kezében, és leszakította a hüvelykujját.
Mindenki nagyon megijedt, nemcsak a gyerekek, hanem a tanárok is. Vencel atya azonnal félbeszakította a majálist, és a hüvelykujj nélküli sebesült fiút Gerstl József pesti fürdőshöz és felcserhez (chyrurgus) vitték, aki azután ellátta a sebet. A kezelés azonban jelentős összegbe, 50 forintba került, amelyet a gimnáziumi Mária-kongregáció fizetett ki, a diákokkal együtt. Goldfuß egy ujját elveszítve ugyan, de fölépült. A következő évben elvégezte a pesti gimnázium utolsó osztályát, és később is – miközben nevét Aranlábira változtatta – jó kapcsolatot ápolt piaristákkal, így Erdős István (a S. Ladislao) titkár közbenjárására elnyerte Groll Adolf (a S. Georgio) piarista győri püspök keszői uradalmának tiszttartói állását.
- Erdős István (a S. Ladislao) nyomán: Historia domus Pestinensis 1753–1864: PMKL, II.9.a: Budapesti rendház levéltára, Régi korszak, Lib. 1, p. 38. – A neveket az iskolai anyakönyv alapján pontosítottuk: PMKL, III.9.a: Budapesti gimnázium levéltára, Régi levéltár, 1: Anyakönyvek, 1. kötet, pp. 9-11. – Ld. még: Friedreich Endre, Kácsor Keresztély élete, Budapest, 1909, 8-9. A történetben szereplő prefektust Friedreich Demka Sándornak vélte, aki azonban 1720-ban megvált ettől tiszttől. Kácsor Keresztély (keresztnevén András) valószínűleg maga is jelen volt a szerencsétlen margitszigeti majálison, mert akkor a principista osztályba járt.
Koltai András, Szekér Barnabás
Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára
