A jövő év (2022) során újból a piarista hivatásévet fogunk tartani, melyet a generálisi kongregáció hirdetett meg a Kegyes Iskolák mint ünnepélyes fogadalmas szerzetesrend megalapításának és a Kalazanci Szent József által írt konstitúció jóváhagyásának négyszázadik évfordulója alkalmából.
Ezek az évfordulók a piarista szerzetesi és papi hivatás megszilárdulását jelzik, s egyben kifejezik azok hosszú történelmünk során kikristályosodott rendkívüli értékét és jelentőségét. Úgy vélem, igen nagy értékkel bír, és szükség van arra, hogy egy teljes évet szenteljünk hivatásunk elmélyítésére, és hogy új módokat találjunk a hivatás magjainak elvetésére, annak terjesztésére, befogadására és kísérésére. Mint mindent, amit teszünk, a hivatások évét is a küldetésünk iránti mély elkötelezettségben kívánjuk megélni. A küldetésért vagyunk, és a küldetésre hívunk meg mindenkit.
Tíz éve (2012-ben) is tartottunk már egy „piarista hivatás évét”. Akárcsak a mostanit, azt is Glicerio Landriani alakjából merítve hirdettük és éltük meg. Ma újból hálát adunk Istennek e fiatal piarista tiszteletre méltó alakjáért, és akárcsak akkor, most is imádkozunk, hogy életszentégét és példáját végre elismerje az egyház. Glicerio Landriani, a Kalazancius Mozgalom égi pártfogója inspirálja mindazt, ami előttünk áll a hivatás évében! Mindenképp látogassatok el a honlapra, melyet a szentté avatási folyamat támogatására hoztunk létre! (www.landriani.org)
Említettem, hogy tíz éve tartottunk már egy hivatásévet. Nem kevés gyümölcse született annak az évnek: a hivatás csapataihoz kapcsolódó megannyi döntés, a hivatáspasztoráció projektjei, anyagok készítése, továbbá a tudat növekedése bennünk, hogy a piarista szerzetesi élethez kapcsolódó hivatáspasztoráció lényeges és kiemelt feladat mindannyiunk számára, akik a Kegyes Iskolákhoz tartozunk. A mostani hivatásévet nem ugyanazokkal a célokkal hirdettük meg, mint a tíz évvel ezelőttit, hiszen – Istennek hála – nem ugyanott tartunk. Elég sokat haladtunk azóta előre. Az akkori célkitűzésünknek továbbra is van létjogosultsága, melyet azzal foglalhatnánk össze, hogy „csináljuk jobban a dolgokat”, de úgy gondolom, folyamatunknak ezen a pontján tudnunk kell új céloknak és kihívásoknak is nevet adni. Hadd javasoljak néhányat, persze csak tömören, hiszen minden egyes pontnak külön levelet, sőt néhánynak akár egy teljes könyvet is szentelhetnék. Nézzük csak!
1. A „rend építésének” lelkisége
Sokat beszéltem már erről, de továbbra is hangsúlyt szeretnék fektetni rá; ugyanis úgy gondolom, egy központi kérdéssel állunk szemben. A Kegyes Iskolák önmagában nem egy cél, hanem Isten országának eszköze. Egy nagyon értékes eszköz. Olykor elfelejtjük, hogy a rend épüléséért dolgozni – és mindezt egy olyan lényegi szempont mentén tenni, mint hogy olyan új fiatalokat vonunk be, akik piarista szerzetesként és papként szeretnék odaadni az életüket – nagyszerű módja annak, hogy elérjük, hogy a Kegyes Iskolák közössége továbbra is fel tudja ajánlani szolgálatait Isten országának előrevitele érdekében.
Nem elég életünket adni a küldetésért. A rendet építeni kell. Ha Kalazancius „csak” a küldetésért adta volna az életét, egyikünk sem lenne most itt. Kalazancius átadta magát a küldetésnek, és közben építette a rendet, ugyanis megértette, hogy ez alapvető fontosságú annak a küldetésnek a szempontjából, amelyet hivatásként magára vállalt. Úgy vélem, egy spirituális kihívás előtt állunk, olyan kihívás előtt, melynek köze van ahhoz, hogy miként fogjuk fel saját hivatásunkat. Ha ebből a gondolkodásmódból merítjük összes következtetésünket, akkor az csodálatosan fogja gazdagítani mérlegelésünket, életstílusunkat, munkálkodásunkat, döntéshozatalunkat. El kell érnünk, hogy a „Kegyes Iskolák építésének lelkisége” átjárja életünk minden aspektusát. És ezt missziós okból kell tennünk, nincsen ugyanis annál apostolibb dolog, mint ha meghívunk másokat az apostoli életre.
2. Pluralitás és prioritás
Megkaptuk a piarista hivatás pluralitásának ajándékát. Különféle módjai születtek a „piaristaság megélésének”, melyek mind értékesek, szükségesek, és kiegészítik egymást. Lassanként nevet is adunk ezeknek a hivatásoknak, melyek – hála megélőik hűséges és kreatív törekvéseinek – kezdenek megszilárdulni. Hálát adunk Istennek nemcsak ezeknek az új hivatásoknak a sokféleségéért, hanem minőségükért és jelentőségükért is, ezek ugyanis arra hivatottak, hogy Kalazancius karizmatikus ajándékát gazdagítsák. A sokféleség azonban nem áll ellentétben azzal az egyértelmű ténnyel, hogy van egy konkrét hivatás, amelyet prioritásként kell felfogni, prioritásként kell dolgozni érte és másoknak felkínálni. A piarista szerzetesi hivatás a „mindent odaadni” csodálatos intuícióján alapul. Mindent. Ez egy egész embert kívánó válasz. Se nem jobb, se nem rosszabb más válaszoknál. Mindegyikre szükség van. A lényeg azonban a vágyon van, hogy mindent oda akarunk adni. Csak egy szeretet, csak egy középpont, csak egy vágy van. És ez áll a megszentelt életnek és kétségkívül minden olyan fiatal lelkének középpontjában, aki elgondolkodik a piarista szerzetesi hivatáson.
Szeretném megismételni, amit már egy korábbi rendtársi levelemben is megemlítettem: Isten különféle hivatásokon keresztül hív minden egyes embert. És minden egyes hivatás teljes értékkel bír, ugyanis Isten azt ültette az adott személy lelkébe. A hivatások azonban különfélék. A szerzetesi életnek pedig mindig része volt és része lesz valami több, valami, ami a gyökereinél található: hogy egész életemet átadom anélkül, hogy bármit is megtartanék magamnak; hogy teljes szívvel szeretem Krisztust és a küldetést, más csodálatos, jó és szent szerelmekről lemondva; hogy teljes mértékben rá bízom magam anélkül, hogy én akarnék lenni az életem ura; hogy igyekszem magam felszabadítani a küldetésre anélkül, hogy saját hivatásomon és annak következményein kívül bármi máshoz ragaszkodnék. A Krisztus-követés melletti hivatásbeli elköteleződés nem annak az eredménye, hogy választottam egyet a különféle hivatások „áruházából” – melyek különféleképpen, de mégis egyformák, és a „kirakatból” bármelyik elvihető –, hanem hogy őszintén kerestem életemre vonatkozóan Isten akaratát, nem félve attól, hogy esetleg lelkem mélyén azt találom, hogy Isten azt kéri, adjak oda mindent.
3. Mélyítsük el a Kalazancius Mozgalom hivatásokra vonatkozó dinamikáját!
A Kalazancius Mozgalom a rend egyik kincse. A mozgalom ölén élnek és növekednek a ránk bízott gyermekek és fiatalok egy fantasztikus közösségi, képzési és missziós folyamatba kapcsolódva. Tovább kell gondolnunk, hogyan is lendíthetjük fel e pasztorális folyamat hivatásokat érintő dimenzióját. Igaz, e folyamatnak már önmagában is az a célja, hogy segítse a benne részt vevő fiataloknak megtalálni keresztény hivatásukat. Ez világos, és úgy vélem, tisztában vagyunk vele, de azt is gondolom, hogy a Kalazancius Mozgalomban sokkal több lehetőség rejlik, melyeknek közük van fiataljaink hivatástisztázási folyamatához. Javaslom a Kalazancius Mozgalom koordináló csapatának, továbbá a tartományi és helyi csapatoknak, hogy nyissanak egy új oldalt az általuk támogatott projektben, méghozzá a hivatás témájának ösztönzésére összpontosítva.
4. A hivatáskeresés kiváltságos terei
Az általunk végzett nevelési és pasztorális munka mind érinti a hivatást, mégis úgy gondolom, van néhány különösen is kiváltságos tér, ahol egy fiatal nagylelkű szíve jelentős tapasztalatot szerezhet Isten hívásáról. Szeretnék most három ilyen teret hozni példaként: a szegények mellett szerzett tapasztalat, az imádság intenzív tereinek lehetősége és a közösség öröme. Úgy gondolom, fiataljainknak meg kell élniük a keresztény élet e három kulcsfontosságú területét hivatáskeresésük során. Amikor valaki szegények és kitaszítottak között szerez munkatapasztalatot, miközben megannyi kérdést kap és megannyi tekintettel találkozik; amikor valakinek lehetősége nyílik olyan lelkigyakorlatokra menni, ahol intenzíven és békés szívvel tud imádkozni, miközben hagyja, hogy Isten belépjen az életébe, melyben gyakran megannyi más aggodalom tölti ki a teret; amikor valaki befogadó és odafigyelő közegként ismeri meg a piarista közösséget, és ezért meg tudja osztani a piaristákkal örömeit, életét és álmait, méghozzá általuk kísérve és progresszív módon – ezek mind „Isten lehetőségei”. Isten szabadon nyilvánul meg, de általában nem a szétszórt és egysíkú életben. A teljesség iránti érdeklődés a teljesség tapasztalataiból tud fakadni. A szerzetesi élet iránti érdeklődés a küldetés, az megszenteltség és a közösség tapasztalataiból tud fakadni. Ezért ajánlom figyelmetekbe a hívás megszületésének e három kiváltságos terét.
5. „Ütős élmények” a hivatáskeresésben
Merem javasolni, hogy próbáljunk olyan ütős élményeket biztosítani a fiatalok számára, amelyek mélyebb kérdéseket ébresztenek bennük, és hivatáskeresésre sarkallják őket. Nyilvánvalóan azokra a fiatalokra gondolok, akik valódi érdeklődést és nyitottságot mutatnak a hivatás iránt, még ha nem is tiszta számukra, hogy konkrétan milyen módon érzik magukat meghíva annak megélésére. Azt hiszem, nagyon is tudnunk kell olyan lehetőségekben gondolkodni, amelyek megtörik a fiataloknak tett javaslataink egysíkúságát, mégpedig az előző pontban említett három irány vagy más olyan területek vonatkozásában, melyeket értékesnek tartunk.
6. Piarista plébániák és hivatáskultúra
Épp a piarista plébániák hálózatának elindításán dolgozunk. Nagyon elégedett vagyok az eddig bejárt úttal. Már sor került a plébániák hálózata tagjainak első közgyűlésére. Tudom, hogy lassanként újabb és újabb plébániák fognak csatlakozni ehhez a testvéri és missziós hálózathoz, mely igyekszik plébániáinkat erősebb kalazanciusi identitástudattal felruházni. Szeretném javasolni a hálózat tagjainak, hogy mélyrehatóan foglalkozzanak a hivatáskultúrával plébániáikon és magán a hálózaton belül. Úgy vélem, ez sok plébániánkon még nagyrészt feltáratlan terület.
7. Tágítsuk egyházi jelenlétünket!
Nagyon sokszínű rend vagyunk, és ez jó. Különféle valóságok élnek közöttünk arra vonatkozóan, hogy miként ismer bennünket az egyház és a társadalom. Azt azonban szerintem elmondhatjuk, hogy jobban jelen kellene lennünk országaink különféle egyházi valóságaiban, és hogy amikor ez jól működik, mindig felbukkannak olyan fiatalok, akiket megszólít a hivatásunk. Fontos, hogy az egyház mindenhol olyan hivatások kinevelésén dolgozzon, mint amilyen a piarista is, de ezt csak akkor fogja megtenni, ha mi igyekszünk ezt különféle módokon előmozdítani. Nem áll távol ettől a kihívástól az, hogy kapcsolatban állunk különféle plébániákkal és ifjúsági mozgalmakkal, hogy jelen vagyunk az egyetemi fórumokon, és hogy értékes és jelentős módon kapcsolódunk a közösségi hálóhoz.
8. Gondoljuk át és azonosítsuk be, milyen új irányokat kell szabnunk projektjeinknek!
Minden tartománynak megvan a maga hivatáspasztorációs projektje. Úgy vélem, ez egyike a 2012-es hivatásév legértékesebb gyümölcseinek. Mégis, továbbra is dolgoznunk kell ezeken a projekteken. Továbbra is gondolkodnunk kell, milyen „fordulatokat” adhatunk és kell adnunk terveinknek, anyagainknak és tevékenységeinknek, bármennyire megszilárdultak legyenek is. Tartsuk meg azt a jó szokásunkat, hogy terveinket és projektjeinket felülvizsgáljuk és hagyjuk gazdagodni, és osszuk meg az általunk tett esetleges új lépéseket a rend hivatáspasztorációért felelős csapatával.
9. Tanuljuk meg a hivatástisztázásuk során kísért fiatalokat a végső döntés meghozatalában is kísérni!
A hivatáspasztorációs felelősök jól ismerik ezt a problémát. Fiatalok, akik érdeklődéssel és kitartóan csinálták végig a hivatástisztázás folyamatát, amikor eljön a végső döntés ideje, és megkezdhetnék rendházainkban a képzési folyamatot, végül meghátrálnak, nem teszik meg a döntő lépést. Olykor a családi nyomás vagy a környezet miatt, amelyben élnek, vagy akár olyan nehézségek miatt, amelyekben mellettük állhatnánk. Valószínűleg ilyen mindig lesz, de átgondolhatjuk – és át kell gondolnunk –, hogy miként legyünk mellettük a döntés végső pillanatában, és azt is, hogy miként maradjunk elérhetőek és legyünk várakozó lelkülettel azok mellett, akik bár korábban nem léptek be, de sosem vetették el teljesen ennek lehetőségét, és esetleg újra felmerül bennük ez a kérdés.
10. Imádság a hivatásokért
Közösségeink imádkoznak a piarista hivatásokért. Ez egyértelmű, és jó. Nagyra értékelem, és csodálom. Vannak azonban olyan lépések, amelyeket eddig nem tettünk meg, mint például az, hogy nyilvánosan, közösségi szinten és gyakran imádkozzunk piarista hivatásokért életünk és küldetésünk minden területén. Imádkoznunk kell hivatásokért a gyerekekkel, a fiatalokkal, a családokkal, a pedagógusokkal, nevelőkkel, a Kalazancius Mozgalom fiataljaival. Azon kell dolgoznunk, hogy egyre inkább növekedjen az emberekben a tudat, hogy a ránk bízott gyerekeknek és fiataloknak szükségük van piaristákra. Úgy gondolom, ez lehet, és ez kell, hogy legyen az új hivatások éve egyik jó gyümölcse.
Itt, e tíz javaslat után, megállok. Nem szeretném azonban levelemet anélkül zárni, hogy ne hívnálak benneteket e reflexió folytatására, és arra, hogy ruházzuk fel ezt a hivatásévet minden tőlünk telhető gazdagsággal és közös erőfeszítéssel. Sose feledjük, hogy az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjük az aratás urát, hogy küldjön munkásokat aratásába! (vö. Mt 9,2).
Rendtársi öleléssel:
Pedro Aguado Sch. P.
generális atya
