Február 25–27. között a kecskeméti Piarista Gimnázium és Kollégium adott helyet a magyar piarista diákok találkozójának. Az eseményen kilenc kegyesrendi iskola összesen kilencvenöt diákja vett részt. A találkozó fő témája a piarista hivatás évében az volt, ki hogyan találhatja meg az útját, a hivatását a maga életében.
Az esemény főszervezője, Molnár Lehel SP elmondta, hogy a Covid–19-járvány előtt évente három találkozási lehetősége is volt a diákoknak: a PIT, azaz a magyar tartományban tanulók találkozója; a PYM, amelyen közép-európai piarista diákok vesznek részt nyaranta; és az SMP, azaz a lengyel piarista ifjúsági találkozó, amelyet minden év októberében Krakkóban tartanak, de magyarokat is várnak rá. A PIT-et 2020-ban és 2021-ben a járvány miatt nem rendezhették meg, így csak az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alatt tudták újra összehívni a különböző iskolák tanulóit.
Mindig van valamilyen témája ezeknek az alkalmaknak – most, a hivatás évében adta magát, hogy az egyéni hivatás kérdését járják körül a kicsoportos foglalkozások és az imádságok is.
„Szeretnénk, hogy az intézményeinkben olyan támogató közeg legyen, ami segíti a diákok hivatáskeresését, döntését, az úton való elindulását. Meggyőződésünk, hogy mindenkinek van hivatása, Istennek mindenkiről van egy álma. A tanári, papi, illetve piarista szerzetesi hivatásokra kiemelten szeretnénk odafigyelni, hiszen a jövő gyerekeinek is szükségük lesz rájuk” – fogalmazott Molnár Lehel.
Szabó Dániel SP, friss örökfogadalmas szerzetes, a másik főszervező elmondta, hogy a szerzetesi képzési időszakban most öten vesznek részt, a Kalazantinum nyílt napján is voltak érdeklődők. Molnár Lehel hozzátette, ha most hirtelen ötven növendékük lenne, mindenkinek tudnának munkát adni, de a jelenlegi növendékek száma is megfelelő, nem beszélve arról, hogy mind kiváló fiatalok.
A két főszervezővel való beszélgetésből kiderült, minden iskolában másképpen kell megszólítani a diákokat, a pasztoráció és az evangelizálás mindenhol máshogyan valósul meg; de közös tapasztalat, hogy az evangélium a gyerekeket emberségükben alakítja, származzanak hívő vagy istenkereső közegből. Szabó Dániel hangsúlyozta, a tudományokat és a hitet együtt kell megadni a diákoknak, mint ahogyan Kalazancius is tette. „Számomra nagyon vonzó a piaristaságban az egész emberre kiterjedő figyelem, amivel a diákok kibontakozását tudjuk segíteni.”
Péntek este megérkeztek a diákok és kísérőik Budapestről, Vácról, Kecskemétről, Szegedről, Gödről, Sátoraljaújhelyről, Mosonmagyaróvárról, Nagykanizsáról és még a határon túlról is, Nagykárolyból. A szombati napra csatlakoztunk hozzájuk, amikor reggel imára gyűltek össze a résztvevők a gimnázium dísztermében.
Nagy Mariann és Keserű György SP, a szegedi piarista iskola tanárai tartottak egy rövid elmélkedést a hivatásról. A tanárnő, aki mentálhigiénés segítséget is nyújt a diákoknak, a sivatagban egyedül vándorló ember képével inspirálta a tanulókat páros beszélgetésre, hangsúlyozva, hogy a hivatásban mennyire fontos a „helyemen vagyok” érzése, vagyis az, hogy amerre elindulok, azt a saját utamnak tudjam tartani.
Keserű György a 1994-es ruandai polgárháború kegyetlen mészárlásait idézte fel, abból is kiváltképp Mbaye Diagne százados történetét, aki ENSZ-parancsnak nem engedelmeskedve nyolcszáz embert tudott kimenekíteni. Ennek sikerében nagy szerepet játszott humorérzéke és lélekjelenléte is. Az emberek menekítését egészen haláláig végezte, ami egy támadásban következett be. A piarista szerzetes kiemelte: ez az ember katona volt, az ő foglalkozása vállalásában is biztosan szerepet játszottak külső és belső motivációk, de amikor teherautójával csempészte az embereket, az már a hivatásává vált. „A foglalkozásból akkor lesz hivatás, ha a szeretetünket ki tudjuk benne fejezni, meg tudjuk élni.”
A diákok kilenc csoportban félrevonultak különböző osztálytermekbe, hogy a csoportvezetők által vezetett beszélgetésekben – játékos formákat is felhasználva – megvitassák, mik az erősségeik. Egy fiatalnak már az sokat segít, ha a céljait meg tudja fogalmazni, és el tud gondolkodni az élete irányain, azon, hogy miben kapott talentumokat.
A csoportok összeállításában fontos szempont volt, hogy egy iskolából csak kevés tanuló kerüljön össze, ők is inkább olyanok legyenek, akik nem igen ismerik egymást. A mások felé való nyitottság így erőteljesebben érvényesülhetett.
A piarista pedagógia megnyilvánult abban is, hogy a diákok a PIT-re jelentkezéskor szabadon jelölhették magukat csoportvezetőnek, így egy rövid felkészítés után kipróbálhatták képességeiket ebben a koordináló feladatban. Megkapták a témákat és kérdéseket, amelyek alapján szabadon alakíthatták a csoportjukban a megosztás menetét.
Egy csoportot vezető gödi végzős fiú elmondta: sokan határozottan tudják, mit szeretnének, mások még keresik az útjukat. „Én beleálltam az asztalosságba, ezzel a családi hagyományokat folytatom. Ez a szakma számomra nemcsak munka, hanem hobbi is, szeretem benne a határtalan kreativitást.”
A kiscsoportos beszélgetések alatt a különböző iskolák tanárai, szerzetesei és szerzetesnövendékei is összeültek egy rövid megosztásra a gimnázium dísztermében, majd Soós Zoltán, a kecskeméti piár egykori diákja, most tanára ismertette a Kovács András szerzetessel összeállított körpályás, forgószínpadszerű városversenyt, melyen a diákok a már jól bejáratott kiscsoportjaikban vettek részt. A borítékban kapott feladatok megoldásait egy Google-űrlapon töltötték ki, miközben a kellemes tavaszias időben bejárták Kecskemét belvárosát.
Soós Zoltán beszámolt arról, hogy a város megismerése során a fiatalok eljutnak a Czollner térre is, ahol jelenleg a volt angolkisasszonyok gimnáziumépületében működik a piarista iskola felső tagozata.
A Kalazancius Mozgalom helyi koordinátoraként azt is elmondta, hogy a piarista iskolákban a KM egy iskolán kívüli elfoglaltság, melyet kortárs csoportvezetők tartanak az egy évfolyamba járó csoportjaiknak. Őket a piarista tartományfőnökség képezte ki erre a feladatra, a koordinátoruk rendszeresen tartja a kapcsolatot velük. A heti másfél órás alkalmakon a KM-re járó diákok beszélgetnek egy témáról, például az önismeretről, vagy hogy mit jelent piaristának lenni, máskor hitbeli kérdésekről, majd játszanak és együtt imádkoznak. Három csoport működik jelenleg, felmenő rendszerben, a kecskeméti iskolában. Kirándulásokat is szerveznek a csoportoknak, valamint nyári tábort, ami az egész Kalazancius Mozgalom tagjait, tehát a többi iskola KM-es diákjait felöleli.
Délután a gimnázium dísztermében mutatta be a szegedi iskola színjátszóköre tanáruknak, Keserű György piarista szerzetesnek Iskola az Édenkertben című színdarabját. Még az előadás előtt a szerzővel beszélgettünk, aki passiót is írt már, regényt is átdolgozott drámává, és jelenleg egy krimi foglalkoztatja. Kalazancius Szent József hivatásának kialakulásáról szóló drámájára a szegedi iskola igazgatónője biztatta. A digitális oktatás idején négy hónap alatt megírt mű társszerzője Juhász Ágnes, az egyik diák. A dráma címe arra is utal, hogy aki ehhez az iskolához csatlakozik, jobb ember lesz, bár esendő marad.
„Az írás önismereti munka, bátorság kell hozzá – mondta Keserű György. – Egy helyzetben azt vizsgálom, mitől félnék, hiszen ha nincs feszültség, nem rendülnek meg a nézők.” Keserű György a mű végén felhangzó Despacito dallamára írt egy szöveget, mely gyakorlatilag egy piarista tanár hitvallását tartalmazza: „Akkor is csak adni, ha nem érdekli semmi. Mindig csak reménykedni, a végén meg letérdelni.”
A délutáni előadásra a tartományfőnök, Szakál Ádám SP is megérkezett. A darab nem feltétlen hűséggel tükrözte a piarista rendalapító életútját, hiszen költői szabadság is alakította az események láncolatát, mely így sajátos értelmezést adott arról, Kalazanci Szent József hogyan alapította meg az első iskoláját. A fiatal pap nemcsak testi szegénységben, hanem sokszor megfélemlítésben élő, épphogy tanult emberek gyermekeit tanította ingyenesen, de nem mindig a legmegfelelőbb alkalmazottak társultak hozzá. Játékos, tanulásban is örömöt adó módszerének eredményessége, a gyerekek oktatása, nevelése fontosabb volt neki, mint az elöljárója által felajánlott egyházi pozíció. A végtelenül kedves, humoros, de az élet mélységeit is felmutató jelenetek során egyértelmű volt, hogy az iskola kibontakozásának útja nem volt sima: a gonosz és a jó folyamatosan küzd egymással az esendő emberben is. Már majdnem minden összeomlik, amikor fordulat következik be: áldozat kell ahhoz, hogy aztán mégis a jó ügy győzedelmeskedjen. Kalazancius egy mondata jól tükrözi a piarista tanárság lényegét: „A gyerekekben nemcsak a hivatást sikerült megtalálnom, hanem Istent is meglátnom.”
A színdarab után nyolc különböző workshopra jelentkeztek a diákok. Választhatták a helyi Öveges-labort, ahol kecskeméti tanárok különböző kémiai és fizikai kísérletekbe vonták be őket. Drámajátékos foglalkozáson különböző családi szerepekkel ismerkedhettek, de játszhattak csoportépítő szentjánosbogaras játékokat, társasjátékokat is. Aki elcsendesülésre vágyott, Lobmayer Imre SP vezetésével keresztény meditációban mélyülhetett el Jézus életéből vett jelenetben; aki pedig inkább a mozgást részesítette előnyben, mehetett a tükörtáncra, amelyet piarista szerzetesnövendék, Hujbert Menyhért, azaz Menyus tartott, illetve kosárlabdázni a tornaterembe.
Minden fiatal megtalálta a magának való programot – a tanárok ezalatt az esti szentségimádás és a másnapi szentmise énekeit próbálták a kollégium nagytermében, Valaczka János SP vezetésével.
Vacsora után Christian party várta a fiatalokat és tanáraikat a díszteremben. Lobmayer Imre elmondta, a lengyelektől vették át azt a mintát, hogy a táncos bulit, amelyen önfeledten jól érzik magukat a gyerekek, szentségimádás követi, így megtapasztalhatják, hogy jó együtt megélni az örömöt és Isten imádását. Természetesen egy ilyen alkalommal azt is átélik a diákok, hogy a szórakozáshoz nem kell az alkohol vagy más szerek segítsége, anélkül is túlárad a vidámság. A táncokban szinte mindenki részt vett.
A szentségimádás alatt a templomban gyónási-beszélgetési lehetőséget is felkínáltak a fiataloknak, majd az este teaházzal zárult.
Vasárnap a szentmisét Szakál Ádám tartományfőnök mutatta be, a kiscsoportos beszélgetések után. A gimnázium alulájában közös fénykép készült a résztvevőkről, akik sok életre szóló élménnyel tértek haza, és valószínűleg jobban kirajzolódott számukra az az út, amelyet Isten álmodott nekik.
Forrás: Magyar Kurír/Vámossy Erzsébet
Képek: PRMT
