Diákszemmel tekintve a nagyböjtnél sokkal érdekesebbnek látszik az, ami megelőzi, és ami utána következik: a farsangi napok, majd pedig a tavasz beköszönte. De a szent negyvennapnak is megvoltak és megvannak a saját szokásai a piarista iskolákban: lelkigyakorlat, keresztútjárás és – talán a legsajátosabb – a passiójáték.
A barokk korban a színjátszás a katolikus iskolák tanmenetének szerves részét alkotta. A nagyobb jezsuita iskolákban általában évente 4-6 előadást is tartottak, osztályonként egyet vagy kettőt, nem beszélve az egyéb tudományos „akadémiákról”, szónoklatokról vagy „deklamációkról”. A színjátékok egyikére szinte bizonyosan a nagyböjtben vagy magán a nagyhéten került sor, és ezekben Jézus szenvedéstörténetét adták elő. A ferencesek Magyarországon előnyben részesítették az anyanyelvű, a bibliai történetet követő előadásokat, amelyeket – például Csíksomlyón – kiegészítettek egyéb ószövetségi vagy apokrif jelenetekkel, ördögökkel, angyalokkal, prófétákkal, megszemélyesített erényekkel. A jezsuita és piarista iskolákban is különösen kedvelték az olyan történeteket, amelyek allegorikus vagy szimbolikus módon, többnyire latin költői formában utaltak Jézus Krisztus szenvedésére, halálára és föltámadására.
Allegorikus passiók
Az első magyarországi piarista iskola Privigyén nyílt meg 1666-ban, és már az első évekből maradtak adatok nagyheti passiójátékokról. Berzeviczy Valérián (a Conceptione B.M.V.) 1671 nagyböjtjében „színjátékocskát” (actiuncula) adatott elő a legkisebb osztályba járó tanítványaival (tartalmát sajnos nem ismerjük), és 1674 nagypéntekén is a szenvedő Krisztust állította színpadra. Szentgyörgyön is passiót játszottak a piarista diákok 1693 nagypéntekén, méghozzá „hazai nyelven”, amely alatt a szlovákot érthették.
Az iskolai anyakönyvek és rendi krónikák számos olyan előadásról is említést tettek, amelyek egy-egy bibliai történetet állítottak párhuzamba Jézus passiójával. Privigyén, a plébániatemplomban Berzeviczy Valerián diákjai 1673-ben a „szenvedő Krisztust a szőlőskert allegóriája alatt” mutatták be, 1686 nagypéntekjén pedig Kellemesy Gergely (ab Annunciatione B.M.V.) „az örök élet szökőkútja” címmel Jézus és a szamáriai asszony beszélgetését állította színre (Jn 4,5-42). Női szereplő viszonylag ritkán fordult elő az iskolai színdarabokban, itt is nyilván fiú játszotta az asszonyt, akinek „öt férje volt” (hacsak ezt a részt nem „tisztították ki” a történetből”). Szegeden 1749-ben a Bíró Dávid (a S. Petro), a felső osztályok tanára által rendezett színjáték Krisztust „Izsák figurája alatt” mutatta be, Vácott pedig 1756-ban a „bűnbánó Dávidról” szólt a legnagyobbak nagyböjti előadása Nagy Jeromos (a S. Paulo) rendezésében. E történetek némelyike hasonló módon jelent meg az egykorú, ismert csíksomlyói passiójátékban is, mint a gonosz szőlőmunkásokról szóló példabeszéd (Mt 21,33-42, Mk 21,1-9) vagy az atyja által föláldozni szánt Izsák esete (Ter 22, 1–18).
Szeretet és Lélek tragikus házassága
Sajnos az említett piarista darabok szövegét sem ismerjük, így mindenképpen különlegesnek számít az a színjáték, amelyet 1700 nagyböjtjében adtak elő Privigyén a felsőbb gimnáziumi osztályok „Az Isteni Szeretetnek a Lélek iránti, a kereszthalálig tartó erős vonzalma” (Amoris Divini in Animan fortis usque ad mortem crucis dilectio) címmel. A fönnmaradt kéziratos szövegkönyv szerint ez a darab teljességgel allegorikus misztériumjáték, sőt inkább oratórium, szakrális opera volt, hiszen a szöveges részeket duettek, áriák, kórusok egészítették ki. Két főszereplője az Isteni Szeretet (Amor Divinus, a csatolt magyarázat szerint „Isten-Ember”) és az emberi Lélek („az emberi faj”) volt, és a többi allegorikus alak is a szenvedéstörténet egy-egy szereplőjét szimbolizálta, így a Kevélység (Fastus) Pilátust, az Irigység (Livor) Heródest, a Szeretet Főembere (Comes Amoris) Pétert.
Az első felvonásban a Szeretet arról panaszkodik, hogy a Lélek iránti szeretete viszonzatlan marad, majd a második felvonásban ellenségei fogságába esik, akik a harmadik felvonásban elítélik, bolondnak öltöztetik, megkorbácsolják, és végül keresztre feszítik. A végső fordulatot az jelenti, hogy a kereszten függő Szeretet hitvesének nevezi a Lelket, és közli, hogy érte hal meg. A zárókórus a Lélek szerető panaszát énekli meg.
Egyfajta fordított világ jelenik meg tehát a színpadon, ahol nem a szereplők személyesítenek meg egy-egy tulajdonságot, hanem a tulajdonságok jelenítik meg a valóságos bibliai történet szereplőit. Mondataik tele vannak túláradó, barokk érzelmekkel és szinte abszurd, Ady Endrét megszégyenítő szimbolikával. Ilyesféle párbeszédek hangzanak el, például a Szeretet és a „húsevőket”(!) megjelenítő Fájdalom (Dolor) között:
„Nem érzi a szívbe öntött tüzet a benső? – Nem érzi a tüzet. – Ó Péter durva nemzetsége! / Kegyetlen kebel, barbár szörnyű vadság. / De a szemnek sem önti tűz által született könnyeit kegyesen? – Könnyek ennél gyorsabban nem száradnak. – Ismét nevet? – Méghozzá túlságosan. – Ó tigris, ó párduc. – Leopárdnak nevezd.”
A darab szövegét a piarista rend német tartományának egyik legkiválóbb latin költője, a bécsi születésű, akkor 32 éves Martin Schubart (a S. Brunone) írta 1694-ben, valószínűleg az alsó-ausztriai Hornban. Az áriákat egy világi pap, Daniel Franz Thalmann, a kórusokat pedig Albertus Turner altenburgi bencés szerezte, akik mindannyian a szerzőnél fiatalabbak voltak, csakúgy mint a darab privigyei színpadra állítója, Bohn Euszták (a S. Trinitate), aki később a magyar piaristák viceprovinciálisa lett.
Devóciós passió
A piarista színjátszás jellege a 18. század végétől többször is változott. Attól fogva csak alkalmilag rendeztek előadásokat, főként vígjátékokat, a 19. század végétől pedig inkább iskolai ünnepségek keretében hangzottak el rövidebb jelenetek. Nagyobb lélegzetű színdarabok – köztük vallásos tárgyúak is – csak egy-egy piarista tanár lelkesedéséből születtek. Ezek közé tartozott Takáts Ervin (1936–2007), aki az 1960-as évek végétől Kecskeméten, majd 1976-tól Budapesten szervezett diákszínpadot. Főként a régi magyar irodalomból merítettek olyan darabokat, amelyek a kommunista diktatúra éveiben világi színpadon kevésbé jelenhettek meg.
Ilyen volt Laskai Osvát ferences prédikátor Devóciós passiója is, amelyet 1978 virágvasárnapján mutattak be (két előadásban is) a budapesti piarista gimnázium földszinti énektermében (akkor ez volt a legnagyobb terem) a gótikus katedrálisokra emlékeztető fekete-fehér színpadi díszletben. A dráma latin szövegét Laskai latin nyelvű prédikációinak 1498-ban megjelent ősnyomtatvány kötete őrizte meg. Ezt persze kevesen ismerték, még kevesebben olvasták. Az előadást Szilvás Gyula magyar fordítása tette lehetővé, amely 1960-ban a Régi magyar drámai emlékek kötetben jelent meg. A passió egyik főszereplője Mária, aki imáival és az apostolokkal folytatatott beszélgetéseivel folyamatosan követi az eseményeket. A bemutatón Jézus szerepét a végzős Oberfrank Ferenc (később kutató orvos), Máriát Szebeny Mariann (a Patrona Hungariae Gimnáziumból) játszotta, de a darabot a következő években Takáts Ervin még többször felújította, és előadatta különféle plébániákon, egyházi intézményekben, hogy a nézőknek és a szereplőknek egyaránt élményt szerezzen.
Passióból komédia
Persze a résztvevő diákok által megélt élmény nem mindig egyezett a nézők irodalmi élményével, de ez az iskolai színpad mindenkori sajátossága. Még az is megtörténhet, hogy a tragikus játék véletlenül vígjátékba fordul, mint a nagyszombati jezsuita gimnáziumban 1650-ben, „azhol böjtben igen szép comoedia [színjáték] tartatott egy Gualbertus [János] nevű emberről, ki ellenségének az Istenért megengedvén [megbocsátván], a feszület előtt letérdepelve imádkozván, azon feszület hozzáhajlott, s megköszönte könyörületességét.” Az egyik főszereplő, az akkor 15 éves Esterházy Pál (később az ország nádora), így számolt be az előadásról:
A „feszületnek képit én viseltem, ki mellett kétfelől angyali ruhákban szövétneket [fáklyát] tartának: Draskovith János és Miklós uraimék. Azonban Draskovith János uram, föl lévén a fél kezem kötve az körösztfára, kezdé a kezemet az égő szövétnekkel tréfában érdezni, kit végre nem szenvedhetvén, nagyon megszólítottam; kit hallván az emberek elfakadtak nevetve.”
Koltai András/Piarista Rend Központi Levéltára
Képek:
1. „Az Isteni Szeretetnek a Lélek iránti, a kereszthalálig tartó erős vonzalma” kéziratának címlapja, Horn, 1694. – Forrás: Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára.
2. Giovanni Gualberto és bátyja gyilkosa a beszélő feszület előtt, Allessandro Pieroni festménye, Passignano (Toscana), 1580 körül. – Forrás: wikimedia.org
3. Plakát Laskai Osvát „Devóciós passiójának” előadásához, Goda Richárd grafikája, Budapest, 1978. – Forrás: Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára.
4. és a nyitókép: A „Devóciós passió” egyik előadása, 1980 körül. – Forrás: Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára.
