Ballagás a piarista iskolákban – Zsódi Viktor tartományfőnök köszöntője

Kedves Érettségiző Diákok!

Szeretettel köszöntelek benneteket a magyar piarista közösség nevében és őszintén kívánok nektek örömteli, eredményes vizsgákat és a Jóisten áldását egész életetekre!

Legtöbbetek négy vagy hat évig járt piarista intézménybe, de sokan vannak közületek olyanok is, akik nyolc vagy tizenkét éven át növekedtek és fejlődtek Kalazanci Szent József pártfogása alatt. Örülünk neki, hogy ezt az utat együtt tehettük meg és szüleitekkel, rokonaitokkal együtt büszkék vagyunk mindannyiótokra.

A jövőbe tekintve bátorságot és erőt kívánunk nektek, mert fontos azt tudomásul vennünk, hogy nem elégedhetünk meg a középszerűséggel sem a gimnáziumainkban, sem a rátok váró egyetemeken és az élet bármely területén. Nem lehet cél az adatok puszta ismétlése, sem a kilátástalan tanulás. Új és hatékony válaszokat kell együtt keresnünk a hit és a tudomány közös útján a teremtett világ védelmében. Olyan fiatalokra van szüksége az emberiségnek, akik munkájukkal képessé válnak újat hozni a társadalomba, és egyúttal képesek tisztelni önmagukat, felebarátjukat, a teremtés művét és annak Teremtőjét.

„Nagyon figyelj, mert a világot
teszed is azzá, aminek látod.”

– írja Fodor Ákos egyik versében. Reméljük, hogy benneteket Isten szemével tudtunk nézni és látni, és ez erőt adott, hogy saját erőtökből tudjatok emelkedni és tisztulni odáig, ameddig csak lehet. A Teremtő boldog életre és örömre hívott meg benneteket! Lássátok meg, hogy a teremtett világ szépsége Isten legkisebb teremtményeiben és a történelem üdvtörténeti panorámájában egyaránt megmutatkozik.

„Nagyon figyelj, mert a világot
teszed is azzá, aminek látod.”

Isten áldása és a Kegyes Iskolák Királynőjének közbenjárása kísérjen benneteket további utatokon, és ne feledjétek, nálunk mindig otthon vagytok.

Budapest, 2024. május 3.

Szeretettel:

Zsódi Viktor Sch.P.
tartományfőnök