Tizenkét kisfilm a Trastevere projektben


Idén minden eddiginél több csapat jelezte részvételét a Trastevere projekt-Piarista diákok egy jobb világért! elnevezésű kezdeményezés kapcsán.
 
Tizenkét videó érkezett be a Piarista Rend Magyar Tartománya által hazánkban 2019-ben életre hívott, idén először a Piarista Kilátó Központ szervezésében megvalósult, piarista diákoknak meghirdetett pályázatra.
 
Öt piarista iskola közel 50 diákja dolgozott idén a Trastevere projekt – Piarista diákok egy jobb világért elnevezésű kezdeményezés kapcsán. A Trastevere programban Ferenc pápa Laudato si’ enciklikája nyomán az önkéntes szolgálat céljával diákprojektek valósulnak meg: a teremtett világ védelme érdekében, embertársaink közvetlen támogatásáért, az együttműködésért, a közös tanulásért, a társadalom átalakításáért, a fenntartható fejlődési célok mentén. Az idei kisfilmek már megtekinthetők a Piarista Rend Magyar Tartománya youtube- csatornáján. A korábbi évek gyakorlatának megfelelően a kisfilmek értékelésében idén is komoly szerep jut a nagyközönségnek: a felkért zsűri meghatározott szempontok mentén történő véleményezése mellett a közösségi videómegosztó portálon minden „tetszik” egy szavazatot ér. A desing for change módszertanán alapuló Trastevere projekt egyik kiemelt célja, – amellett, hogy a diákok érzékenyen felismerjenek, átérezzenek egy, a környezetüket érintő, ám távolabbra mutató problémát, ötleteljenek lehetséges megoldásokon, a kiválasztott ötletet megvalósítsák és az egész folyamatot videó formájában dokumentálják – minél szélesebb körben, minél több emberhez eljuttatni a diákok által feltárt problémát, a fiatalok üzenetét, azaz videóit.
 
A Trastevere projekt keretében elkészült kisfilmekre 2024. június 10-ig lehet szavazni. A projekt június 14-én a diákok, mentoraik és a szervezők közös, az eredményhirdetést is magában foglaló Trastevere ünnepével zárul.
 
Kattints a képre a szavazáshoz!
 
További információk a Trastevere projekt hivatalos honlapján elérhetők.
 
Piarista Kilátó Központ