Apáczai Csere János-díjat kapott Vízhányó Zsolt piarista


 

A köznevelésért felelős miniszter pedagógus nap alkalmából a pedagógus élethivatás iránti elkötelezettsége, nevelő-oktató munkája elismeréséül Apáczai Csere János-díjat adományozott többek között Vízhányó Zsolt piarista szerzetesnek, a Szent Margit Gimnázium igazgatójának, matematika-kémia szakos tanárának. Szeretettel gratulálunk az elismeréshez!

 

Vízhányó tanár úr 2005 februárjában a Magyar Nemzet hasábjain így vallott piarista hivatásáról:

„Több mint húsz évvel ezelőtt azt gondoltam, hogy az a piarista életforma, amit a tanáraim példáján láttam a kecskeméti piarista gimnáziumban, az egyetlen járható út, amit vállalhatok. Amikor több mint egy évtizeddel ezelőtt örök fogadalmat tettem, akkor már nagyon élt bennem a piarista himnusznak az a néhány szava, hogy „hitre, tudásra, szép életre, jóra” kell nevelni a fiúkat. Azonban ez mindig kiegészül továbbiakkal is, azzal például, hogy a küszködésekből, az istenkeresésekből, az utakból, amit magamban megjárok, valamit át tudjak adni.”

Piarista Rend Magyar Tartománya