Fókuszban a közösségépítés – Megtartottuk a diákönkormányzatok őszi találkozóját

Zsódi Viktor tartományfőnök vezette közös imával indult, majd tartományfőnöki köszöntővel folytatódott a piarista intézmények diákönkormányzatainak 2024 őszi találkozója. A váci Piarista Kilátó Központban nyolc iskola több mint 60 diákja és pedagógusaik gyűltek össze, hogy együtt gondolkodjanak az intézményközi közösségépítés lehetőségein.

A fiatalok és tanáraik két külön szekcióban dolgoztak: a kísérő pedagógusok a délelőtti programrészben megismerkedhettek azzal a közös online felülettel, amely a kapcsolattartás mellett a jógyakorlatok megosztását is segíti.  Elmélyedhettek a platform felépítésében, illetve ki is próbálhatták annak használatát. 

Délután pedig az intézményvezetőkkel és a tartományfőnökség munkatársaival közösen gondolkodhattak a diákönkormányzatok működéséről és támogatásáról. 

A diákok programjának első szakasza az ismerkedés jegyében telt, majd a közösségépítést célzó programszervezés került fókuszba. A fiatalok élménypedagógiai elemekkel átszőtt gyakorlatok nyomán kaphattak tanácsokat a sikeres programszervezés és lebonyolítás, valamint záró értékelés tekintetében. Kölcsönösen megismerhették az intézményeikben hagyományosan megvalósuló eseményeket.

Ötletelhettek az iskolai programpaletta kibővítésének lehetőségeiről, különös figyelemmel az egyes rendezvények közös, piarista jellemzőire, a kapcsolódási pontokra. A jövőbe tekintve arról is gondolkodtak, hogy intézményeik között milyen élő együttműködések, esetleg közös tematikájú rendezvények tudnak megvalósulni. 

Piarista Kilátó Központ