Pedro Aguado piarista rendfőnök 2025. márciusi levele
Ebben a hónapban a rendtársaknak szánt levelet (salutatio) az egyik legjobb hozzájárulásnak szeretném szentelni, amelyet a szinodális dinamika nyújt számunkra. A „Lélekben folytatott megbeszélésre” gondolok. Lehet, hogy egyszerűen a közösségi megkülönböztetés egyik módszerének tartjuk, s ez kétségkívül igaz is. De úgy gondolom, érdemes egy kicsit mélyebbre ásni, és megnézni, mit is jelent valójában.
Igen, ez egy újabb „módszer”. Világos és jól körülhatárolt módszer, melynek megvannak a maga lépései, és ha ezeket a lépéseket tiszteletben tartjuk, a párbeszéd és a döntéshozatal valóban gazdagabbá válik. A módszer megértéséhez elég, ha elolvassuk és követjük a struktúráját, s erre mindenképpen bátorítalak is benneteket. Szeretnék azonban egy kicsit mélyebbre ásni a „Lélekben folytatott megbeszélés” jelentésében, hogy alaposabban megértsük lényegi vonásait.
Nem elméleti szempontból, nem a megélt tapasztalatoktól elszakadva írok. Épp ellenkezőleg, figyelembe veszem azt, amit az elmúlt év során a rend összes „fiatal felnőtt” tagjának tartott lelkigyakorlatokon osztottunk meg egymással. Valóban, minden tartományban megtapasztaltuk a „Lélekben folytatott megbeszélést” a lelkigyakorlat utolsó napján, és azt kell mondanom, hogy ez a tapasztalat valóban lenyűgöző volt, csakúgy, mint a közösségi megkülönböztetés gazdag gyümölcse. Úgy gondolom tehát, hogy mindannyiunknak jót tesz, ha közelebb kerülünk ehhez a módszerhez és lényegi vonásaihoz.
1. Melyek azok a lényegi pontok, amelyek a „Lélekben folytatott megbeszélést” meghatározzák?
Alapvetően öt ilyen pont van, melyeket mindig szem előtt kell tartanunk. Egy korábbi alkalommal már beszéltem róluk, de most szeretném még világosabban megfogalmazni őket.
Először is fontos tisztáznunk, milyen témáról fogunk beszélni. Jól elő kell készíteni a munkát, jól át kell gondolni a témát, amelyről párbeszédet szeretnénk folytatni és megkülönböztetést szeretnénk végezni. A jó előkészítéshez fontos, hogy egyénileg időt szánjunk arra, hogy átgondoljuk, Isten igéjének fényében szemléljük, egyszóval, hogy belevigyük az imánkba.
Ez a második fontos tengely: az ima. Itt szó van az egyéni imáról és közösségi imáról. Meg kell nyílnunk a Szentlélek indításaira. Nem csak az elképzeléseimmel közelítek a párbeszédhez, hanem igyekszem azt a lelki tapasztalatommal, Isten igéjének meghallgatásával és a bennünket körülvevő tényleges valóság adottságaival gazdagítani.
A harmadik szempont a meghallgatás. Azon vagyunk, hogy egymást tisztelettel és nagy odafigyeléssel meghallgassuk. Arra törekszünk, hogy meghallgatásunk tényleg ilyen legyen. Önmagunkat egészen megnyitjuk, lényünk mélyéig, és időt szánunk annak átgondolására, amit testvéreink véleménye kivált bennünk. Ez a fajta meghallgatás nem könnyű.
Ha az első három jól sikerült, akkor a konszenzuskeresés következik: mely dolgok világosak számunkra, mely szempontok szorulnak elmélyítésre, mert még nem látjuk őket tisztán, milyen javaslatokkal éljünk, hogy lépéseket tegyünk a helyes irányba. A dolgok ilyen módon történő megfogalmazásával kialakul a konszenzus, mert a tisztánlátás „kultúrává” válik, az eltérő véleményt nem problémának, hanem kihívásnak tekintjük, a javaslatokat pedig előrevivő utakként értelmezzük.
Végül, az ötödik összetevő a konszenzus megfogalmazása: papírra vetni, jóváhagyni és javasolni, mint ami jó a közösség, a tartomány, az életünk számára. Fontos a „megfogalmazás művészete” is, a megállapodások írásba foglalása, hogy visszatérhessünk hozzájuk és így továbbléphessünk. Ha ezt nem tesszük meg, az azzal a kockázattal jár, hogy megismételünk már eldöntött kérdésekről folytatott vitákat.
2. Másodszorúgy szeretném megközelíteni a „Lélekben folytatott megbeszélés” lényegi vonásait, hogy felidézem a pünkösdi tapasztalatot úgy, ahogy azt az Apostolok cselekedetei elbeszéli. Azért teszem ezt, mert úgy gondolom, hogy az első pünkösd tapasztalata segíthet megvilágítani, mit értünk azon, amikor egy „új pünkösd” ajándékát kérjük az Úrtól.
Három értékes tapasztalatra szeretnék utalni, melyeket az Apostolok cselekedetei könyvének második fejezetében olvashatunk (vö. ApCsel 2,1–11). Három szóban foglalom össze: újdonság, harmónia és küldetés. Ferenc pápa 2013 pünkösdjén, pápasága első pünkösdi homíliájában utalt rájuk.
Azért idézem fel ezt a pünkösdi elbeszélést, mert úgy látom, hogy nagyon jól rámutat arra a három alapvető tapasztalatra, amely a „Lélekben folytatott megbeszélés” dinamikájából fakad: újdonság, harmónia és küldetés.
a) Újdonság.Ferenc pápa azt mondja, hogy gyakran nehéz engednünk, hogy a Szentlélek irányítsa életünket és döntéseinket, mert félünk attól, hogy Isten új utakra vezet bennünket, és kiemel gyakran szűk és szemellenzős látókörünkből. Amikor azonban befogadjuk a Lelket, Isten újdonsága megjelenik és teljesen átalakít bennünket, ahogyan azt a jeruzsálemi felső szobába zárkózó, félelemmel teli apostolokkal is tette.
Az újdonság mindig egy kicsit ijesztő, mert nagyobb biztonságban érezzük magunkat, ha mindent mi irányítunk, ha mi magunk alakítjuk, programozzuk és tervezzük az életünket a saját elképzeléseink, bizonyosságaink és ízlésünk szerint.
Lenyűgözött a pápa üzenete, melyet a Kalazanciusi Család találkozója alkalmából intézett a Kegyes Iskolákhoz. Ferenc pápa ezt mondta nekünk: „Így jött létre a Kegyes Iskolák Rendje: nem annyira egy előre átgondolt és bebiztosított terv szerint, hanem egy áldozatos pap bátorságának köszönhetően, aki hagyta, hogy felebarátainak szükségletei megszólítsák ott, ahol az Úr a szeme elé tárta őket. Ez nagyon szép, és én is arra szeretnélek biztatni benneteket, hogy elhatározásaitokban őrizzétek meg ugyanezt a nyitottságot és készséget, túlzott számítgatás nélkül, legyőzve félelmet és tétovázást, különösen napjaink megannyi új keletű szegénységét látva (vö. Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 210). Új keletű szegénységek! Jó lenne, ha ezekben a napokban, amíg együtt vagytok, egyszer megpróbálnátok összegyűjteni, melyek is a szegénységnek ezek az új formái. Ne féljetek attól, hogy a szegények szükségleteire való válaszadás érdekében a múltban kitaposott utaktól eltérő utakra merészkedjetek, akár terveitek felülvizsgálata és várakozásaitok átfogalmazása árán is. Ebben a bizalomteljes ráhagyatkozásban rejlenek gyökereitek, és ha hűek maradtok hozzájuk, életben fogjátok tartani karizmátokat” (Ferenc pápa: Beszéd a Kalazanciusi Család férfi és női szerzeteseihez, 2024. november 28.).
Ezeket a kérdéseket teszi fel nekünk a pápa: nyitottak vagyunk-e Isten meglepetéseire? Készek vagyunk-e arra, hogy elszántan rálépjünk azokra az új utakra, amelyeket Isten újdonsága mutat nekünk, vagy pedig bezárkózunk abba, amit mindig is tettünk, de ami miatt elveszítjük válaszadási képességünket?
b) Harmónia.Az Apostolok cselekedeteinek elbeszélését olvasva nagyon jó szemlélni a Lélek által előidézett sokféleséget, és azt a harmóniát, amellyel ezt a sokféleséget egymással közösségben megélik. Csak a Szentlélek iránti nyitottság képes a sokaságból és a sokféleségből egységet teremteni. Csak ő képes a „különbözőség harmóniáját” létrehozni. Ahogy Szent Ambrus mondja, egy gyönyörű oximoronban: amit a tanítványok megtapasztaltak, az a „Lélek józan mámora” volt (vö. ApCsel 2,13).
Keresésünk és megkülönböztetésünk során két nagy kísértést kell elkerülnünk: a sokféleség egység nélküli keresését, illetve az egység sokféleség nélküli keresését. Az első klikkesedéshez és pártokra szakadáshoz vezet, és „megvédendő” pozíciókba kényszerít bennünket. A második egyformasághoz vezet, és azt gondolhatjuk, hogy mindent ugyanúgy kell csinálnunk. Sose felejtsük el, milyen jó a sokféleségből közösséget építeni; ez az egyház, ez a piarista rend.
Nagyon tetszett az a megfogalmazás, amelyet egy tanárnő osztott meg velem Chilében, a „Coedupia” piarista kongresszus végén: „Sokat segített nekem, hogy láttam, milyen sokfélék és mennyire egységesek vagyunk Kalazanciusban.” Kalazancius biztos út a harmóniához.
c) Küldetés.Az első pünkösd küldetést adott az apostoloknak. Ez az egyház és a rend létjogosultsága, és a küldetés perspektívájában kell látnunk közösségi megkülönböztetésünk minden gyümölcsét és döntését. Azért gyűlünk össze és végzünk megkülönböztetést, hogy hűségesebben éljük hivatásunkat, és így hitelesebben hirdessük a ránk bízott üzenetet. Minden örömhírhirdetés, minden tanúságtétel. Úgy tegyünk tanúságtételt, hogy az jó, kalazanciusi és evangéliumi legyen!
A Lélek megvéd bennünket attól, hogy magunk körül forgó, bezárkózó piarista közösség legyünk, és arra ösztönöz, hogy nyitottsággal válaszoljunk arra, amit Isten kér tőlünk, például a ránk bízott gyermekek és fiatalok valóságán keresztül.
3. Végül a „Lélekben folytatott megbeszéléshez” kapcsolódóan aSzentlélek ajándékaira szeretnék utalni. Hagyományosan hét ajándékot különböztetünk meg, s ezzel a számmal Isten ajándékának teljességére utalunk. Nem akarom mindet sorra venni, hanem csak néhányat szeretnék megemlíteni, azokat, amelyek óriási gazdagsággal jelennek meg a „Lélekben folytatott megbeszélésben”. Így például:
A bölcsesség ajándéka, mely lényegében abban áll, hogy igyekszünk mindent Isten szemével látni. Ezt nem lehet rögtönözni, és nem lehet megélni komoly lelkiélet és következetes imaélet nélkül.
A tanács(adás) ajándéka, mely azoknak a testvéreinknek a tanúságtételén keresztül jut kifejezésre, akik derűsen és mélyen megélik Jézus szavait: „Ne töprengjetek, hogyan és mit mondjatok! Abban az órában megadatik nektek, hogyan beszéljetek, mert hisz nem ti fogtok beszélni, hanem majd Atyátok Lelke szól belőletek” (Mt 10,19–20). Igazán csodálatos dolog találkozni olyan hívő emberekkel, akik életünk fontos pillanataiban segítenek megvilágosítani szívünket és keresni Isten akaratát. Hadd utaljak itt sok szerzetesnövendékünk édesanyjára, akik egyszerű és mély tanácsokkal segítik fiukat hivatásukkal kapcsolatos küzdelmükben.
Az istenfélelem ajándéka, mely segít bennünket abban, hogy kicsinek lássuk magunkat, és növeli alázatunkat, tanulékonyságunkat, engedelmességünket, s az Atyja támogatását élvező gyermek örömével ajándékoz meg bennünket.
4. E rendtársi levelet azzal a biztatással szeretném zárni, hogylépjetek be ebbe a dinamikába, amellyel az egyház energiát szeretne adni közösségeink életének és megkülönböztető képességének. A Generálisi Kongregáció minden cirkumskripcióban meghirdeti a „kontinentális piarista napokat”, amelyek keretében igyekszünk szembenézni „rendi kultúránk” megújításának kihívásával, és szeretnénk felfedezni néhány olyan lényegi szempontot, amelyek valóban inspirálóak számunkra ebben az időszakban, figyelembe véve a különböző valóságokat, melyekben élünk.
Nagyon jó lenne, ha ezek a lényegi szempontok vezetnék káptalanjaink munkáját, és ha káptalanjainkat a „Lélekben folytatott megbeszélés” dinamikájában tudnánk megtartani.
Testvéri öleléssel:
Pedro Aguado Sch. P.
generális atya
