A Piarista Rend Magyar Tartománya idén első alkalommal díjazta tartományi szinten pedagógus munkatársai áldozatos és kiemelkedő nevelői-oktatói munkáját, valamint oklevéllel ismerte el a tanulmányi és sportversenyen kiemelkedő eredményt elért diákokat. Az ünnepség keretében búcsúzott el a rendtartomány Fehérváry Örs Jákó bencés szerzetestől, a Sapientia leköszönő rektorától.
Június 2-án, a pedagógusnaphoz kapcsolódó ünnepség a kecskeméti fiúkórus népdal és katonaének válogatásaival kezdődött.
„Megállunk egy pillanatra, hogy hálánkat és elismerésünket fejezzük ki azok iránt, akik életüket a legnemesebb hivatások egyikének, a jövő nemzedék formálásának szentelik. Mint a piarista rend magyar tartományának provinciálisa, különös büszkeséggel tekintek közösségünkre és mindazokra, akik Kalazanci Szent József örökségét nap mint nap továbbviszik intézményeinkben” – kezdte köszöntőjét Zsódi Viktor tartományfőnök. A pedagógus küldetésben a „legrövidebb és legkönnyebb út arra, hogy felemelkedjen önmaga megismeréséhez és onnan Isten tulajdonságaihoz… az, ha lealacsonyítja magát, hogy világosságot gyújtson a gyermekeknek.” – idézte a rendalapítót, Kalazanci Szent Józsefet. „Ez a képesség, hogy közel legyünk a gyermekekhez, az ő szintjükön, hogy velük együtt járjunk, a piarista út lényege. A másik kiemelt szempont a szegények iránti elkötelezettség. Küldetésünk minden gyermekhez szól, de sosem szűnhetünk meg a szegényeket vonatkozási pontnak tartani. Azért kell nevelnünk, hogy egy testvériesebb társadalmat hozzunk létre, egy igazságosabb világot építsünk.”
XIV. Leó pápa egyik beszédében hangsúlyozta az aktuális eseményekre való odafigyelés fontosságát: „meg kell találnunk a kreatív válaszokat a mai ifjúság problémáira: az elszigetelődésre, az individualizmusra, a relativizmusra. Olyan utakat kell keresnünk, amelyekkel megérinthetjük a tanulók szívét, segítve őket, hogy a legjobbat adják magukból.” Ez mélyen kapcsolódik a piarista küldetéshez is.
A díjazott pedagógusokról elmondta, munkájuk, elhivatottságuk és áldozatvállalásuk példaként áll mindannyiunk előtt. „Hosszú évek kitartó munkája, a diákok iránti szeretet és a piarista szellemiséghez való hűség testesül meg az ő személyükben. Kérem, fogadják szívből jövő gratulációmat és köszönetemet!”
Ezen a napon az országos tanulmányi és sportversenyeken kiemelkedő eredményt elért diákokat és felkészítő tanáraikat is köszöntötték. A tanév során a különböző tanulmányi, művészeti és sportversenyeken kimagasló eredményeket elért diákokat is köszöntötte a tartományfőnök: „Tehetségetek, szorgalmatok és kitartásotok példaértékű. Ezek az eredmények nemcsak nektek, hanem iskoláitoknak és az egész piarista közösségnek is dicsőséget szereznek.” Ugyanígy eliserését fejezte ki a felkésíztő tanároknak, akik „áldozatos munkájukkal, biztatásukkal és szakmai tudásukkal hozzájárultak ezekhez a sikerekhez.”
Végül így fogalmazott: Kalazancius arra hív minket, hogy „dolgozzunk tovább a gyermekekért, bízzunk Istenben, maradjunk egységben, és ne veszítsük el örömünket!” A mai nap adjon új erőt és lendületet mindannyiunknak ehhez a gyönyörű hivatáshoz. Legyünk mi is „alapítói lelkületű” emberek, akik bátran és türelemmel építjük a Kegyes Iskolákat, a tudás és a hit szellemében!
„Kérjük Kalazanci Szent József közbenjárását, hogy akit a bölcsesség tanítómestereként ünneplünk, az igazság munkatársaként állhatatosan követhessük őt. Adja Isten, hogy munkánk gyümölcsöző legyen!”
Ezt követően átadták a tartományi elismeréseket.
A Kongregáció Piarista Nevelésért-díj elismerést adományozott több évtizedes elkötelezett és áldozatos nevelői szolgálatáért Kovács András piarista szerzetesnek, matematika-fizika szakos tanárnak.
Mikulás Domonkos, a Kecskeméti Piarista Iskola főigazgatója laudációjában kiemelte: Kovács András 2004 óra a Kecskeméti Rendház tagja és az iskola matematika-fizika szakos tanára. Korábban ugyanitt érettségizett 1997-ben. Idén érettségizteti negyedik osztályát.
Munkájában pontos, precíz, alapos, az elvállalt feladatokat elvégzésében maximalista. Sokat tett az iskola fejlesztéséért.
A matematika tanulmányi terület kialakítója, az emelt szintű fizika érettségire való felkészítés tanára és állandó tanára ennek a területnek. Odafigyel a kiemelkedő tehetségekre, emellett minden diákjának rendszeres konzultációs lehetőséget biztosít. Sikeres emelt- és középszintű érettségi vizsgákat tesznek diákjai a fizika és matematika csoportjaiból.
Osztályfőnökként a precíz szervezés, maximális odafigyelés mellett érzékeny a diákok nehézségeinek észrevételében is.
Aktív az iskola pasztorális munkájában. A Kalazancius Mozgalom iskolai elindításának kezdeményező résztvevője volt, aktívan és kitartással segíti a KM munkáját.
Piarista Junior Pedagógus-díj elismerést adományozott a rendi vezetés Bottka Benedek budapesti matematika-fizika szakos tanárnak magas színvonalon végzett elkötelezett szolgálatáért.
Méltatásában Horváth Bálint, a budapesti Piarista Gimnázium igazgatója elmondta: Bottka Benedek tanár úr már végzős gimnazistaként szakkört tartott fiatalabb diáktársainak – nagy rátermettséggel. Tanárkollégaként 2020. szeptember óta dolgozik a budapesti piarista iskolában, először szaktanárként, majd három éve osztályfőnökként.
Nagy munkabírású, lendületes pedagógus, született tanáregyéniség. Bármilyen, a szorosan vett szaktanári munkán kívüli projekt szervezésénél lehet számítani rá: legyen szó a pályaorientációs napról vagy éppen iskolai gitáros mise szervezéséről. Szívesen vállal többletfeladatokat akár a hétköznapi aprómunka, akár a megújítás-megújulás terén.
Noha sok olyan ösztönös tanári képessége van, amelyekre más kollégák csak 15-20 év tanári gyakorlat során tesznek szert, igyekszik reflektív módon figyelni saját tanári működését és keresni a fejlődés lehetőségét. Már fiatal tanárként is magas színvonalon végzi tanári munkáját, meghatározó személy mind a diákok körében, mind a tanárkollégák közösségében. Kollégánk kísérletező kedvű pedagógus, tagja az innovációs munkacsoportnak, ő gondozza a választható tantárgyakkal kapcsolatos iskolai fejlesztéseket. Rendszeresen méréseket dolgoz ki és megbeszéléseket kezdeményez a tantárgyi munka javítása érdekében, hogy a foglalkozásokon minél jobban megvalósuljon a tanulók tevékeny munkájára és a saját felelősségvállalására épülő tanulás.
Aktívan részt vesz a tehetséggondozásban, évről évre eredményesen szerepelnek diákjai az országos innovációs versenyen és más országos megmérettetéseken.
Lelkesen kapcsolódik be a piarista világ pedagógiai vérkeringésébe, szívesen gondolkodik, dolgozik közösen pedagógiai témákon. Kiváló nyelvtudásának és kapcsolatteremtési képességének köszönhetően otthonosan mozog a nemzetközi piarista találkozókon, képzéseken; ezeken rendszeresen képviseli a budapesti gimnáziumot vagy a rendtartományt.
Osztályfőnöki munkája során társosztályfőnökével és tanártársaival együttműködő, diákjaira odafigyelő, őket kísérő, gondos „vezető”, aki a valódi piarista nevelő egyre több jellegzetességét láthatóvá és példaértékűvé teszi mindennapi munkájában.
A tartomány rendi vezetése Piarista Nevelést Segítő-díj elismerést adományozott Szabó Eszternek, a váci piarista gimnázium iskolatitkárának elkötelezett és áldozatos szolgálatáért.
Szabó Eszter 2013. óta dolgozik iskolatitkári munkakörben a Váci Piarista Gimnáziumban. Az elmúlt tizenkét évben szorgalmával, munkabírásával, ha nem is a tantermekben, de a tantermi munka hátterében az iskola egyik legmeghatározóbb munkatársa lett. Hivatásként felfogott munkájában precíz, naprakész, lendületes, ami nem csak képességeinek köszönhető, hanem annak is, hogy folyamatosan képzi magát, naprakész pontossággal követve a szakterületén bekövetkező változásokat. Tisztábban van az ügyviteli, titkári és etikai-protokollokkal, vezetési és szervezési ismeretekkel – különösen erős konfliktuskezelésben.
Felelős kezén, lelki és szellemi kontrolján keresztül történik minden végzős diák főiskolai, egyetemi jelentkezése.
Kiegyensúlyozott kapcsolatokat ápol munkatársaival is. Meglátásai a vezetői csapat számára is értékesek. Tapasztalata, ha kell kritikája biztos támasza közösségünknek, legyen szó felvételi eljárásról, beiskolázásról, bizonyítvány javításról, vagy bármilyen nyilvántartásról.
Iskolánk hálás Eszter munkájáért, hűségéért, kompromisszum készségért, emberségéért és odaadó barátságáért – fogalmazott Ivony István igazgató méltatásában.
Az ünnepség második részében Csernai Kristóf kecskeméti tanuló szavalata után a diákok vehették át elismeréseiket.
Az Országos Középiskolai Tanulmányi versenyen elért kimagasló eredményéért elismerő oklevelet vehetett át:
Nádas András 12. évfolyamos budapesti diák történelem 3. helyezéséért. Felkészítő tanárai Bán Róbert és Lengvári Csaba.
Gödölle Jakab 11. évfolyamos budapesti diák fizika I. kategóriában elért 5. helyezéséért. Felkészítő tanára Urbán János.
Sinórós Szabó Zsombor 12. évfolyamos budapesti diák fizika II. kategóriában elért 9. helyezéséért. Felkészítő tanárai Chikán Éva.
Maróti-Agóts Mátyás 12. évfolyamos budapesti diák angol nyelv I. kategóriában elért 12. helyezéséért. Felkészítő tanára Jilly Viktor.
Bihari Lilla 11. évfolyamos váci diák latin nyelv 1. helyezéséért. Felkészítő tanára Király Bálint.
Gyors Máté Bence 12. évfolyamos váci diák történelem 2. helyezéséért. Felkészítő tanára Pálfai Imre Remig.
Plette Szabolcs 12. évfolyamos váci diák biológia II. kategóriában elért 9. helyezéséért. Felkészítő tanárai Nagyné Ludmány Zsuzsa és Deákné Csete Zsuzsanna.
Mosolygó Eszter 12. évfolyamos váci diák biológia II. kategóriában elért 13. helyezéséért. Felkészítő tanárai Nagyné Ludmány Zsuzsa és Deákné Csete Zsuzsanna.
Bagyal Dóra 12. évfolyamos váci diák német nyelv I. kategóriában elért 15. helyezéséért. Felkészítő tanára Vass Ildikó.
Szintén elismerő oklevélben részesült:
A Diákolimpián 100 m úszáson elért országos 1. helyezéséért Mozsárik Levente 12. évfolyamos kecskeméti diák. Felkészítő tanára Vazul Attila.
A Bölcs-Ész Csapatversenyen elért 1. helyezésért Villám Bulcsú Sámuel, Szövényi-Lux Áron és Bittsánszky Dömötör 10. évfolyamos budapesti diákoknak. Felkészítő tanáruk Acél Zsolt.
Az Országos Szilárd Leó Fizikaversenyen elért 4. helyezéséért Siklósi Péter Pál 12. osztályos budapesti diák. Felkészítő tanára: Chikán Éva.
A Piarista Rend Magyar Tartománya ezen ünnepi alkalommal megköszönte Dr. Fehérváry Örs Jákó bencés szerzetesnek, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola rektoraként végzett áldozatos munkáját. „Kívánjuk, hogy további szolgálatát – amely most Rómába szólítja – Isten bőséges áldása kísérje.”
Az ünnepség Hajmai Hanna Gabriella kecskeméti diák népdalénekével zárult.
Piarista Rend Magyar Tartománya
Képek: Csapó Viktória