Véget ért a tanév, kezdődik a nyári szünidő. A piarista intézményekben szentmisék keretében adtak hálát az elmúlt tanév kegyelmeiért. Zsódi Viktor tartományfőnök atya diákoknak írt gondolataival búcsúzunk a tanévtől.
Kedves Diákok!
Itt állunk egy újabb tanév végén. Lezárult egy fejezet. Kicsit olyan ez, mint a maratoni futó, aki levegő után kapkodva, de mosolyogva szakítja át a célszalagot. Benne van a levegőben a megkönnyebbülés, a jól megérdemelt pihenés ígérete. Elfáradtunk. A tanárok a dolgozatjavításban, az adminisztrációban, ti pedig a témazárókban, a korán kelésekben. Most végre fölszabadul valami. És ez jó. Nagyon jó! A Te Deum, a hálaadás napja pontosan erről szól: megállni és rácsodálkozni mindarra a jóra, ami ebben a küzdelmes, de mégis csodálatos tanévben történt velünk.
Ahogy Sirák fia könyvében hallottuk: „kérjétek a mindenség Istenét, aki nagy dolgokat vitt véghez az egész földön… Adja meg nekünk a szív vidámságát, és hogy béke legyen napjainkban.” A szív vidámsága és a béke.
1. A béke
Nézzük a híreket, görgetjük a közösségi médiát, és azt látjuk, hogy a világ lángokban áll. Háborúk, politikai csatározások, gyűlölet és megosztottság mindenütt. Könnyen érezhetjük magunkat tehetetlennek. Mit tehetnék én, egy budapesti diák vagy tanár a világ békéjéért? A válaszom: többet, mint gondolnád!
Létezik egy elmélet, amit úgy hívnak, a pillangó-hatás. Eszerint egy pillangó szárnycsapása Brazíliában tornádót okozhat Texasban. Lehet, hogy ez tudományosan nem teljesen igazolt, de lelkileg nagyon is igaz. Minden apró tettünk, szavunk, sőt, gondolatunk hullámokat vet. Egyetlen kedves mosoly, egy segítő kézmozdulat elindíthat egy olyan pozitív láncreakciót, aminek a végét nem is láthatjuk.
A béke nem a nagyhatalmak tárgyalóasztalainál kezdődik, hanem a mi iskolánk folyosóin, az osztálytermeinkben, a baráti társaságainkban. Ott kezdődik, amikor nem küldesz tovább egy bántó mémet az osztálytársadról. Ott kezdődik, amikor odalépsz ahhoz, aki egyedül ül a szünetben. Ott kezdődik, amikor egy vita hevében nem az a célod, hogy legyőzd a másikat, hanem hogy megértsd. Az evangélium aranyszabálya, amit ma hallottunk, a békeépítés legkiválóbb kézikönyve: „Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük!” Ez ennyire egyszerű, és mégis borzasztóan nehéz. De ez a mi küldetésünk. Ahogy a Közösségi életről szóló írásban olvashattuk: „Annyira szükségünk van, hogy megértés és derű vegyen körül bennünket! „Testvér”: mennyi kedves és derűs gyengédség van e szóban.” A nyári szünetben, a táborokban, a nyaralásokon mindannyian a igazságosság és béke munkatársai lehetünk. Legyetek azok!
2. Angyallá válni
A második téma kényesebb, de talán a legfontosabb. Az ESPAD friss kutatásai, amikről talán ti is hallottatok, riasztó képet festenek a magyar tinédzserek mentális állapotáról. Magas a dohányzás, az alkoholfogyasztás, a szorongás, a depresszió. Sokan közületek úgy érzik, magukra maradtak a problémáikkal. Ez egy csendes, láthatatlan járvány.
Mi, piaristák, Kalazancius óta hiszünk a test és a lélek egységében, a teljes ember nevelésében. De bevallom, néha mi is tehetetlennek érezzük magunkat. Hogyan segítsünk?
Először is: le kell bontanunk a tabukat! Nem szégyen, ha valaki nincs jól lelkileg. Nem ciki segítséget kérni. Sőt, az az igazi erő, ha valaki beismeri: „egyedül nem megy”. A mai evangélium erről is szól: „Kérjetek és kaptok!” Isten nemcsak a jó jegyekért vagy a sikeres felvételiért mondott imákat hallgatja meg. Meghallgatja azt is, amikor csak annyit tudsz suttogni a sötétben: „Istenem, segíts!”.
Anselm Grün, a bencés szerzetes, akinek írásait ti is ismeritek, sokat beszél az angyalokról. Nem a giccses, szárnyas babákra gondol, hanem arra, hogy mi magunk is angyalokká válhatunk egymás számára. Egy angyal az, aki meghallgat ítélkezés nélkül. Aki ott van melletted, amikor padlón vagy. Aki emlékeztet arra, hogy értékes vagy, akkor is, ha te épp az ellenkezőjét érzed. Azt írja: „Abban rejlik ugyanis legfőbb hivatásunk, hogy egymás számára angyallá váljunk, aki megnyitja a másik felett az eget, és Isten gyógyító és szerető közelségét közvetíti neki.”
Legyetek egymás angyalai! A nyár nemcsak a pihenés, hanem a feltöltődés ideje is. De a valódi feltöltődés nem a képernyő előtt történik. Menjetek ki a természetbe, sportoljatok, beszélgessetek a barátaitokkal! Ez a lélek fitneszterme. És ha valakin látjátok, hogy küzd, ne hagyjátok magára! Egy egyszerű „hogy vagy?” kérdés életmentő lehet. Felelősek vagyunk egymásért. Ez a keresztény közösség lényege.
3. A döntés bátorsága
Végül a harmadik pont: a bátorság. Korunknak nem a tudás vagy a lehetőség a legnagyobb hiánya, hanem a bátorság. A bátorság, hogy döntéseket hozzunk, hogy elköteleződjünk, hogy kockázatot vállaljunk. Belekényelmesedünk a langyos vízbe, a középszerbe, az igénytelenségbe. Halogatjuk a döntéseket, legyen az egy pályaválasztás vagy akár csak az, hogy leüljünk tanulni.
Miért? Mert a döntés felelősséggel jár. Ha döntök, akkor tévedhetek is. Könnyebb sodródni. De Jézus nem sodródásra hív minket! Az evangélium tele van felszólításokkal: „Kérjetek! Keressetek! Zörgessetek!” Ez mind aktív cselekvés! Nem azt mondja: „várjatok, és majd a sült galamb a szátokba repül”. Azt mondja: tegyél érte! Indulj el!
Thomas Merton írja: „A végső lépés tehát a Krisztusban való életszentség útján: bízó örömmel, teljesen ráhagyatkozni a kereszt látszólagos bolondságára.” Minden igazi döntés egyfajta ugrás a bizonytalanba. De a hitünk pont arról szól, hogy ebben az ugrásban nem a semmibe zuhanunk, hanem Isten tenyerébe. „Mennyivel inkább ad jót mennyei Atyátok azoknak, akik kérik.” Ez a mi garanciánk.
A nyár a kis döntések ideje is lehet. Dönthetsz úgy, hogy ahelyett, hogy végigpörgetnéd a telefonodat a nyári szünetet, elolvasol három jó könyvet. Dönthetsz úgy, hogy megtanulsz valami újat. Dönthetsz úgy, hogy elmész önkénteskedni. Minden ilyen kis döntés edzi a „bátorság-izmodat”. És amikor majd az élet nagy döntései elé kerülsz, már lesz rutinod.
Béke, felelősség, bátorság. Ez a három dolog legyen a nyári útravalótok. Legyetek a béke munkatársai a környezetetekben. Legyetek egymás mentális egészségének őrangyalai. És merjetek bátor döntéseket hozni, kilépve a kényelmes középszerből!
Zárásként hadd idézzem Boros László gondolatát: „A világ akkor nyílik meg igazán Isten felé, amikor mindenestül kételkedik magában… Senki sem lehet olyan biztos Isten végtelen irgalmában, mint az, aki megtapasztalta a teljes és reménytelen elhagyatottságot.” Lehet, hogy voltak nehéz pillanataitok ebben az évben. Lehet, hogy lesznek a nyáron is. De ne feledjétek: éppen ezekben a mélységekben tárulkozik ki Isten végtelen irgalma és szeretete.
Adjuk hát hálát ezért a tanévért, minden küzdelmével és örömével együtt! És kérjük, hogy a nyári szünetben a szív vidámsága, a béke és a bátorság vezessen mindannyiunkat. Ámen.
Zsódi Viktor Sch.P.
tartományfőnök
