Szerzetesek kórházi gyakorlata a Betegápoló Irgalmasrendnél
A Betegápoló Irgalmasrend Budai Háza fiatal szerzeteseknek felkínálja a l
Testvéri osztozás a karizmákban
Szerzetesek kórházi gyakorlata a Betegápoló Irgalmasrendnél
Néhány év óta a Betegápoló Irgalmasrend Budai Háza a Megszentelt Élet Intézményei és az Apostoli Élet Társaságai Kongregációjának útmutatását követve fiatal szerzeteseknek kínálja a lehetőséget, hogy bepillantást nyerjenek a kórház legtöbb ember által felületesen ismert és a biztonságot garantálni látszó távolságból szemlélt világába, amely ugyanakkor az egészségügyben hivatásszerűen szolgálatot teljesítők számára sokkal több, mint egy közönséges munkahely, ahová bejárnak pénzt keresni. Nekik a kórház önazonosságukat a legmélyebb alapjaiban meghatározó, különleges életterük. Őközéjük tartoznak az irgalmasrendi testvérek is, akiknek – rendjük ötszáz éves történelme során végig jól nyomon követhetően – még a lakóotthonuk is mindig az ispotállyal egy fedél alatt kapott helyet.
A képzés területén való szerzetközi együttműködésről a szerzetesi kongregáció 1998-as dokumentuma a következőket írja: Az együttműködés lelkét az egyház Szentlélektől áthatott, titokszerű mélységeiben találhatjuk, ahonnan a Lélek munkája révén fakad a karizmák sokszínűsége, illetve amelynek kommuniója felé tart az egyes intézmények élete és küldetése. A szerzetesség az Egyház gazdagságára, életerejére és szépségére támaszkodik, és termékeny, mert a különböző karizmatikus kezdeményezések kiegészítik és megvilágítják egymást; ezen túlmenően – egyik a másiknak az összehasonlítás és az osztozás által – a testvériségben fedi fel saját adományait. Ez az együttműködés hozzájárul a saját és mások karizmájának teljesebb értékeléséhez, konkrét szolidaritást hoz létre az egyes tagok és a közösségek között, ékesszóló tanúbizonyságát nyújtva a kommuniónak, melyre az egyház isteni meghívást kapott. (Vö. A szerzetesi intézmények közötti együttműködés a képzésben, 8. b-f)
Magának II. János Pál pápának 1996-ban a szerzetesekhez intézett apostoli buzdító szavai is vonatkoztathatók a képzésre: Az egyházi közösségi érzék igényli és támogatja a testvéries lelki kapcsolatot és az együttműködést az intézmények között. Akiket összeköt Krisztus követésének közös kötelezettsége és ugyanaz a Szentlélek éltet, azoknak – mint az egyetlen szőlőtő szőlővesszőinek – láthatóvá kell tenniük a szeretet evangéliumának teljességét (Vita consecrata, 52. a).
Elképzelésük megvalósításához a budai irgalmasrendi konvent tagjai a rend 2006-os római nagykáptalanjának jegyzőkönyvében további bíztatásra és útmutatásra találtak, amelynek egyik szakasza – a szabályok és a hagyományok további szem előtt tartása mellett – a közösségi élet kor- és célszerű, az evangéliumi egységet a világ számára hatékonyan bemutató formáira hívja fel a helyi közösségek figyelmét. Többek között ilyen, a káptalani atyák által kipróbálásra méltónak tartott modell az interkongregácionális közösség, melynek lényege, hogy az irgalmasrendi testvérek határozott időre más szerzetbelieket fogadnak be a rend alapszabályai értelmében eredetileg zárt, a külvilággal szemben védelmet nyújtó közösségükbe. A lehetőséggel ez idáig a jezsuiták és a verbiták éltek és küldték fiataljaikat kórházi gyakorlatra, mely az igényektől függően ápolási illetve klinikai lelkigondozói szolgálatból állott.
Gyakorlati idejének végéhez közeledve az egyszeri fogadalmas Tengan Sebastian testvér az irgalmasrendieknél szerzett tapasztalatairól számol be:
1975-ben születtem Ghánában és ott léptem be az Isteni Ige Társaságába. Az itt eltöltött négy év alatt végeztem el a noviciátust és filozófiát is hallgattam. Az első szerzetesi fogadalmak letétele után a tartományi tanács döntése alapján egy másik ghánai társammal együtt teológiai tanulmányok végzése céljából Magyarországra kaptam küldetést. Miután másfél évvel ezelőtt megérkeztem a budatétényi Názáret Missziósházba, késedelem nélkül nekiláttam a világ legkülönbözőbb részeiről származó testvéreimmel együtt a magyar nyelv tanulásának. Hosszabb távú célom, hogy ősztől a Sapientia Hittudományi Főiskolán teológiai tanulmányokat folytassak.
A kilenchónapos intenzív nyelvtanfolyam után képzésemért felelős elöljáróm az irgalmasrendi testvérekhez küldött, akiknél régebben már három rendtársam abszolvált gyakorlatot. Az én gyakorlati időm a prefektusommal, az irgalmasrendi házfőnökkel és a kórház ápolási igazgatónőjével való egyeztetés szerint öt hónapig tartott. Hétfőtől péntekig napi nyolc órát dolgoztam betanított műtősként a kardiológiai osztály elektrofiziológiai laboratóriumában. Feladatom a betegek műtétre való előkészítése és szállítása, a műtőhelyiség aktuális beavatkozásnak megfelelő berendezése és műtét utáni takarítása, a gépek és készülékek felületi tisztítása és fertőtlenítése valamint a manuális eszközök sterilizálásra való előkészítése volt. Kezdeti nehézségeim jobbára nyelvtudásbeli hiányosságaimból adódtak, melyeken, viszonylag rövid idő alatt, új szavak megtanulása, szakmai fogások elsajátítása és a kommunikáció szelíd csodafegyvere, az udvariasság bevetése révén sikerült viszonylag gyorsan túltenni magam. Megfigyeltem, hogy ha a beteg nem csupán a beleegyező nyilatkozat aláírásával fejezi ki egyetértését a beavatkozással, hanem azt ő maga is határozottan akarja, azután pedig sorsát ugyanezzel a lelkülettel és orvosa iránti nagy bizalommal annak kezébe helyezi, akkor megszűnnek a félelmei, akkor nem uralkodik olyan nagy a feszültség a műtőben és könnyebben elérhető a műtéti cél is: a szívritmuszavar pontos diagnosztizálása és megszüntetése. Ezen a felismerésemen felbuzdulva az esetenként több óráig is elhúzódó beavatkozások alatt magamban sokszor azért imádkoztam, hogy Isten adjon a műtőasztalon fekvő betegnek rendületlen hitet, s hogy így az egészség helyreállítására szerveződött csapatunk fáradozása se legyen hiábavaló. Munkatársaimmal igen jó kapcsolatba kerültem, melyet a kölcsönös elfogadó szeretet jellemzett. A háromfős irgalmasrendi közösség pedig – a hétvégék kivételével, amelyet saját budatétényi rendházunkban töltöttem – az öt hónap folyamán mindent megosztott velem: együtt laktunk, zsolozsmáztunk, étkeztünk, ünnepeltünk és rekreálódtunk. A liturgikus feladatokból és a háztartási munkákból én is ugyanúgy kivettem a részemet, mint vendéglátóim. Különösen a klauzúra nyugalma és a mindennapos rózsafüzér-imádkozás a Szent István kápolnában szolgálták a lelki növekedésemet. Kedves embereket ismertem meg és néhány új barátra is szert tettem. Mindig szeretettel fogok gondolni rájuk, kapcsolatteremtő készségem ez idő alatt történő finomodásáért is hálás vagyok nekik.
Összegezve az öt hónap alatt megélteket, elmondhatom, hogy a kórházi gyakorlat elérte a célját, és az Irgalmasrendnél szerzett tapasztalataim tovább szilárdították verbita életfilozófiámat: Jó dolog segíteni!
A beszélgetés a Betegápoló Irgalmasrend Budai Házában zajlott le 2008. június 25-én.
Lejegyezte: Koncz Asztrik OH
