A gazdag kolozsvári egyetemisták

Május 13-án Kolozsváron jártam, az ottani piarista, avagy akadémiai templom felszentelésének 300. évfordulóján. Sok anyaországi piarista öregdiákhoz hasonlóan, én is csak nagyvonalakban tudtam, hogy van valahol ott, messze Erdélyországban valamiféle piarista jelenlét, de hogy pontosan mi az, és hogyan kell elképzelni, arról fogalmam sem volt. Ezt nagyon bánom, mert ha korábban értesülök róla, talán ide jöttem volna inkább egyetemre, hiszen nagy kincset találtam itt, az egyetemisták között! Ebben a beszámolóban ezt fogom elmesélni.

Azt kell mondanom, hogy leesett az állam. A határtalan lelkesedés, a hit és az alaposság sugárzik a Kolozsvári Egyetemi Lelkészség (KEL) fiatal tagjairól. Magával ragadott, hogy milyen vidám, életrevaló, mélyen hívő, talpraesett lányokkal és fiúkkal találkoztam az ünnepi szentmisén és azután. Nem túlzás azt állítani, hogy mivel láthatóan jól érezték magukat, az egyetemisták lelki otthonra találtak a piarista templomban, a piarista atyákban pedig szilárd támaszra és jó pásztorra egyetemi éveik alatt.

Az esemény apropója, mint már említettem, a Kolozsvár főterétől egy sarokra található akadémiai, avagy piarista templom felszentelésének évfordulója. Idén 300 éve már, hogy Kolozsvár, „a kincses város” vagyonát gyarapítja a Szentháromság templom, és a szentélyében elhelyezett füzesmikolai könnyező Szűzanya ikon. Az évfordulóról ugyancsak méltó módon emlékeztek meg, Kolozsváron tudják a módját az ünneplésnek!

Az érseki szentmisét körmenet követte. Hihetetlen volt, hogy ebben az egyre inkább elvilágiasodó városban mekkora örömmel tett hitet kereszténysége és magyarsága mellett a helyi közösség, milyen lelkesedéssel és mekkora nagy számban, buzgón énekelve hordozták körül az Oltáriszentséget! A Szent Cecília Kórus különösen is megörvendeztetett minden résztvevőt magas színvonalú zenei szolgálatával. Ruzitska György, a templom egykori orgonistája által komponált F-dúr mise is elhangzott, méghozzá nem akárkiknek, hanem a 75. születésnapját ünneplő zeneiskola diákjainak meggyőző tolmácsolásában. Érdekesség, hogy ezt a művét Ruzitska éppen nekik írta, anno.

„Ite, missa est!” – a szentmisét követően, az est leszálltával, Kovács Gergely gyulafehérvári  érsek az oltárra helyezte a monstranciát, és kezdetét vette a „Light of Night” névre keresztelt szentségimádási alkalom, amely jócskán belenyúlt az éjszakába.

Hogy miért is gazdagok a kolozsvári egyetemisták?

Meggyőződésem, hogy élő hitükről tesz tanúbizonyságot az a rengeteg erőfeszítés és gondoskodó odafigyelés, amivel az esti szentségimádást megszervezték. Lehengerlő természetességgel és örömmel lépnek oda az utcán bárkihez, hogy beinvitálják a zenés szentségimádásra.

A segesvári születésű Molnár Lehel Sch.P., és a kameruni származású Chris atya, azaz Chrysanthus Yvesimbom Njungba Sch.P. kapták azt a nemes feladatot, hogy a kolozsvári egyetemi fiatalságot kísérjék. Chrysanthus atya a francia és angol nyelvű, Lehel atya pedig a magyar és román fiatalok pásztora ebben a sokszínű és vidám nyájban.

Százas nagyságrendű volt azon hívek száma, akik vagy a mise után ottmaradva, vagy az egyetemisták által az utcáról beinvitálva, esetleg direkt az adorációra érkezve imádkoztak az Oltáriszentség előtt. Nem is csoda, hiszen a gitáros zenekar, a francia közösség acapella kórusa, és nem mellékesen az alkalomhoz illő, színpompás díszítés és fénytechnika is kifejezte azt az odaadást és igyekvő tiszteletet, amivel a fiatalok körülvették Jézust.

Miért is fontos ez?

Sajnos tapasztalatból mondom, hogy az egyetemi évek sokszor nem feltétlenül csak a haverok, buli, fanta hármas egységében telnek. Olykor életünk első nagy kudarcainak, kihívásainak és a magánynak az évei ezek. Arról nem is beszélve, hogy a katolikus hitben felnevelt gyerekek az egyetemre kerülve, a szabadság és önállóság ízét megtapasztalva, ebben az életszakaszukban alakítják ki a saját hithez és valláshoz való viszonyulásukat, tehát duplán fontos időszak ez. Amikor megbuktam, megaláztak, elhagytak, kirúgtak, vagy csak simán a magány ólomsúlyú, áttetsző köpönyegét viselem, a világot tudja jelenteni egy jókor, jó helyen mondott szó vagy félmondat! Ha ebben az időszakunkban odalép, megszólít egy készséges, felkészült, és barátságos egyetemi lelkész, egy kedves évfolyamtárs, akkor még nem is tudjuk, de már meg vagyunk mentve!

A város rohanásában, a gondok viharában jó tudni, hogy van egy békés sziget, ahol mindig otthonra találhat, akinek szüksége van rá. Egy kikötőre az élet háborgó tengerén. A piaristák pártfogolásában működő Kolozsvári Egyetemi Lelkészség éppen egy ilyen közeg. Aki pedig nem hiszi, az járjon utána!

Barlay Vince/PRMT