Szeptember közepén tartották meg az őszi szerzetesi köznevelési fórumot, amelynek ez alkalommal az Óbudai Don Bosco Oratórium és Közösségi Ház adott otthont. A nagyszerűen kialakított, meghatározóan fontos nevelési programoknak helyt adó épület azonban nemcsak a találkozó helyszíne volt, meg is ismerhették a Fórum tagjai, és ismertetést kaptak az itt zajló projektekről.
A nap elején Zsódi Viktor Sch.P. tartományfőnök, a fórum kezdeményezője, majd Andrásfalvy János SDB tartományfőnök, a nap házigazdája köszöntötte a résztvevőket. Kiemelték a találkozás, a megosztás, a tapasztalatcsere fontosságát és hasznosságát, a párhuzamosan zajló munkálkodások közti szinergiás lehetőségek feltárását.
Ezt követően Bíró Délia, a szaléziek pszichológus munkatársa mutatta be a szalézi iskolapszichológusi rendszert, megosztva az eddigi működési tapasztalatokat. Beszélt a mai fiatal nemzedék lelki nehézségeiről, a gyógyító jelenlét erejéről, erőfeszítéseikről és módszereikről.
A „Boldogabb Családokért” – Családi Életre Nevelés Programról és annak szalézi intézményekben történő megvalósulásáról Déri Éva és Hortobágyiné dr. Nagy Ágnes tartott előadást. A résztvevők megismerhették a program kialakulását, történetét, fejlődését, és azokat a know-how-kat, amelyekkel a gyerekekhez és fiatalokhoz fordulnak.
A Szalézi Pedagógiai Alapképzés (SZAPA) elmúlt 10 évének tapasztalatait és a program megújítását Koblencz Attila, a Szalézi Fenntartóközpont vezetője mutatta be. A SZAPA olyan képzési program, amely a formális képzés színtere. Ennek keretében a résztvevők tudást szereznek és cserélnek Don Boscóról, a szalézi rendről és pedagógiáról, s a képzés egyben találkozási pont is a szaléziak különböző tevékenységi színterein dolgozó munkatársak, szerzetesek és világiak számára valamint lelki-szellemi műhely, ahol a résztvevők együtt mélyülnek el önmagukban, és tanulnak önmagukról, a közösségről, s egyben alkotó módon formálják a programot magát is.
Délután Zsódi Viktor a szentév egyik magyarországi programjáról, a katolikus iskolák mátraverebély-szentkúti zarándoklatának szervezéséről, a körvonalazódó programokról beszélt. A Katolikus Egyház a december 24-én kezdődő, „A remény zarándokai” mottóval hirdetett meg a 27. rendes szentévet. A jubileumi szentév mindig rendkívül fontos vallási esemény. Ezúttal is „a bűnbocsánat és a bűnökért járó büntetés elengedésének az éve, a perlekedők közötti kiengesztelődés, a sokféle megtérés, a gyónás és a vezeklés éve” lesz, ahogyan 25 évvel ezelőtt Szent II. János Pál pápa írta levelében. A magyarországi diákok zarándoklata 2025. május 30-án lesz.
Végül az Egyházi Fejlesztők részéről Bodó Rita mutatta be a kidolgozás alatt álló lelkigyakorlatos koncepciót, amelyet szerzetesi iskolák számára készítenek.
A Fórum következő találkozójára a bencések szervezésében kerül majd sor.
Piarista Rend Magyar Tartománya