A Piarista Múzeum új, időszaki kiállításához kapcsolódóan cikksorozatot indítottunk, amely négy fejezetben mutatja be Magyarország egyik legelső cserkészcsapatát, a piarista 2. sz. BKG-nak történetét.
„Járjuk be a mezőt, meg a rengeteget!”
A 2. sz. BKG és a magyar cserkészek első táborai
Az első cserkészcsapatok, a 2. sz. BKG, a BRIE, a Regnum Marianum és a Budai Ifjúsági Mária Kongregáció (BIK) szoros kapcsolatban álltak egymással. A legelső magyarországi cserkésztábor, az 1913. július 5. és 20. között megrendezett „vági tutajexpedíció” is a piarista cserkészcsapata és a Regnum Marianum közös kalandja volt. A 104 cserkész 1913-ban már hat tutajt töltött meg: a vezértutajon kívül négyet a Regnum csapatai, egyet pedig a piarista gimnázium 14 cserkésze (Vadgalambok) Sík Sándor parancsnoksága alatt. Az ácsok minden tutajra fedett ebédlőt és hálótermet építettek, a kettő közötti térségen pedig már a cserkészek készítették el a földdel megtöltött alacsony ládába helyezett nyílt tűzhelyt. Vittek magukkal kisebb csónakokat is, amelyeket a vízbe esett tárgyak és fiúk (őket hívták szlovák szójátékkal „vodacseknek”) kimentésére, illetve partra jutásra használtak. Voltak kerékpárjaik is, amelyekkel beszerzésre vagy postára jártak. Az első tíz napban szinte végig esett az eső, amely komoly kihívást jelentett, elsősorban a szakácsok számára. Később az idővel együtt a hangulat is javult, a széles alsó Vágon már fürdeni és vízicsatázni is lehetett. A tutajok éjszakára kikötöttek, és ilyenkor az egyik tutaj legénysége a parton őrködött, részben tűz mellett ülve, részben páros járőrként, bottal, baltával, lámpással felfegyverkezve, sőt némely parancsnoknak puskája is volt. A parton esténként műsoros esteket is rendeztek. A piarista csapat Rostand Cyrano de Bergeracjának híres orrmonológját adta elő, a 24 éves Sík Sándor főszereplésével, akinek frenetikus sikere volt.
1914 nyarán a piarista cserkészek ismét a regnumiakkal együtt táboroztak, ezúttal a Magas- és az Alacsony Tátrában. Az állandó tábort Breznóbánya mellett állították fel. Izsóf Alajos úgy látta, hogy a piarista Vadgalambok voltak „a cserkésztábor mintagyerekei, akiknél még a tábor kuktája is olyan ünnepélyes komoly arccal pucolta a krumplit, mintha Garay Kontját szavalná” (Izsóf Alajos: A breznóbányai diákállam életéből in Zászlónk diáknaptára 14 (1915/1916), 109.). A brenzóbányai táborozásból a piaristák már azzal a céllal tértek haza, hogy jövőre már a saját erejükből, maguk között táboroznak. Az első önálló táborra 1915 nyarán Sík Sándor gödöllői otthona mellett, a szentjakabi tó mellett került sor. A fürdés és a vízi játékok a IV. osztályos Szerb Antal naplója szerint is a program jelentős részét tették ki. Egyik napon például „nagy hadijáték volt szárazon és vízen. Major pártja védte a várat, melyet Sík tanár úr ostromolt. Bombázni, spriccelni és birkózni kellett. … Major pártja vereséget szenvedett.” (Szerb Antal Naplójegyzetek (1914-1943), Budapest, Magvető, 2001, 27.)
A cserkészcsapatok élete azonban nem csak táborozásból és játékból állt. A 2. sz. B.K.G. vezetői, Sík Sándor, Mócsy János és Major Dezső 1915-ben írták meg A piarista cserkész kis kátéját, amely előírta, hogy a csapatba a III. osztály második félévétől (13 éves kortól) jelentkezhettek azok a fiúk, akiknek bizonyítványában magaviseletből és hittanból legalább „jó” (1, 2) a többiből pedig legalább „elégséges” (3) minősítés állt. Aki később e szint alá került, azt „pihenő állományba” helyezték, és ideiglenesen nem vehetett részt a csapat életében. A jelöltek 2-4 hónapos kiképzés után próbáztak, és fogadalmat tettek. A cserkészcsomók és Morse-jelek tanulása mellett a piarista cserkészek számos szociális munkából is kivették a részüket. Az I. világháború kitörését követően az együttműködő budapesti cserkészcsapatok mintegy 600 tagja dolgozott a város különböző pontjain, elsősorban a pályaudvarokon, ahol a behívott katonákat kalauzolták, majd vízzel látták el az átutazókat, esetleg cigarettát, levelezőlapot hoztak számukra. Mások karitatív egyesületeknél, Országos Hadsegélyző Bizottságban vagy a Szociális Missziótársulatnál végeztek konyhai, szállító vagy irodai munkát. Húsz piarista cserkész mentőkiképzést kapott, és a betegek szállításában, illetve a kórházakban segített.
Szerb Antal piarista cserkész feljegyzései
1914. július 16. (Táborozási napló- Pusztaszentjakab)
„Ezután takarodót fújtak, a fiúk lefeküdtek. Az első éjjeliőrök: Sík t.ú. és én ½ 10-től ¾ 12-ig őrködtek. Ez nagyon érdekes volt. Mindenki feküdt: néha kiáltott közbe, a csendbe egy kuvik vagy egy vércse. Én Sík t.ú.-ral beszélgettem nyelvekről és nemzetekről, és hogy mi szeretnék lenni.” (Szerb Antal i.m. 23.)
Folytatjuk!
Borbás Péter, Piarista Múzeum
