Júniusi levelében a generális atya az egyház és a piarista rend életének két alapvető valóságáról és állandó kihívásáról, az interkulturalitásról és az inkulturációról osztja meg gondolatait.
Interkulturalitás és inkulturáció
Amint tudjátok, idén februárban „munkaszemináriumot” tartottunk Rómában az egyház és így a piarista rend életének két alapvető dinamizmusa – az interkulturalitás és az inkulturáció – kapcsán. Néhány héten belül közreadjuk az ott kidolgozott dokumentumokat. Ebben a rendtársi levelemben csak néhány gondolatot szeretnék megosztani veletek.
1. Kiindulási pontunk: a valóság az, ami van, és a valóság új
Ferenc pápa szavait szeretném alapul venni. A kontinensek mai helyzetének egy igen rövid – és találó – leírásáról van szó, melyet a pápa 2020 februárjában a Pápai Egyházi Akadémia elnökének címzett levelében közölt. Így fogalmaz: „A küldetés, melyre egy nap meghívást fogtok kapni, a világ minden részére elvisz majd benneteket: Európába, melynek fel kell ébrednie, Afrikába, mely kiengesztelődésre szomjazik, Latin-Amerikába, mely táplálékra és belső elmélyedésre vágyik, Észak-Amerikába, mely kész újra felfedezni nem kirekesztésen alapuló identitásának gyökereit, Ázsiába és Óceániába, melyek számára szórványterületeik életének fellendítése és az ősi kultúrák sokaságával folytatott párbeszéd jelenti a kihívást.”[1]
E bekezdés olvasása – legalább – kétféle érzést ébreszt bennem. Egyrészt segít megértenem, min megy keresztül minden egyes földrész, és ez nagyon fontos ahhoz, hogy mi, piaristák tisztázni tudjuk magunkban, mit nyújthatunk és mit kell nyújtanunk az egyes kontinensek életében. Másrészt viszont úgy gondolom, az egyes kontinensek helyzete lassan, de kérlelhetetlenül kihat a többire is. Semmi és senki sem magányos sziget, minden kapcsolatban áll egymással. Mindnyájunknak szembe kell néznie a kihívással, hogy a világ többé nem egy megbonthatatlan egység, hanem plurálissá és sokfélévé válik.
Ami elmondható a világról, elmondható saját rendünkről is. Ha nyitott szemmel járunk, könnyen észrevehetjük, hogy piarista életünk kulturálisan rendkívül sokszínű alapon szerveződik, és így előttünk áll az inkulturáció nagyszerű kihívása is.
Néhány példa segíthet megértenünk jelenlegi helyzetünket:
a) Minden afrikai tartományunkhoz nyolc különböző országból tartoznak szerzetesek. Dakarban (Szenegál) például az egyszerű fogadalmasok huszonegy különféle nációhoz tartoznak.
b) Mozambiki jelenlétünket szenegáli és kameruni szerzetesek alkotják, és néhányuk Brazíliában vesz majd részt képzésünkben. E jelenlét az Emmausz tartományhoz tartozik, miközben hivatalos nyelve a portugál és a makua nyelv.
c) Japán–Fülöp-szigeteki viceprovinciánknak tíz különböző országból vannak szerzetesei, és új ázsiai országokra is igyekszik kiterjeszteni hivatáspasztorációs munkáját.
d) Az Amerikai Egyesült Államok és Puerto Ricó-i tartományt tizenegy különböző nemzetiségű piarista alkotja.
e) Egyre több olyan, kezdeti képzést nyújtó rendházunk van – még egyetlen ország demarkációin belül is – melynek fiataljai különböző országokhoz és kultúrákhoz tartoznak. Legtöbb studentátusunkban megvalósul az interkulturális képzés, bár egyértelmű, hogy van hova fejlődnünk e téren. Néhány példa: Buenos Airesben indiai és argentin fiatalokat képzünk, Madridban olasz, spanyol, kelet-timori és indonéz növendékek vannak, Belo Horizonte brazil, bolíviai, szenegáli és kameruni fiataloknak nyújt képzést, nem is említve megannyi afrikai és ázsiai noviciátusunkat és studentátusunkat, továbbá a manilai nemzetközi rendházunkat.
Plurális valóságban élünk, és egyértelmű kihívás előtt állunk: el kell mélyítenünk, mit is jelent különféle emberekként egyetlen közös projekten dolgozni (interkulturalitás), és meg kell találnunk helyünket a különböző kontextusokban, hogy karizmánk eljuthasson a kultúrák szívéig, és így átadhassuk az örömhírt (inkulturáció).
2. Két különböző, egymást kiegészítő dinamizmus
Miután áttekintettük saját valóságunkat, érdemes egyet előrelépni. Két különböző kihívással nézünk szembe, melyek azonban teljes mértékben kiegészítik egymást. Szüksége van egyiknek a másikra. Mondhatni olyanok, mint egy érem két oldala. Az interkulturalitás inkulturáció nélkül „idegeneket” szül, az utóbbi az előbbi nélkül pedig hajlamos megfeledkezni azokról a folyamatokról, amelyek alapján létrejön és megerősödik.
Az interkulturalitás nem egyenlő a pluralitással. Önmagában nem elég csak tudomásul venni a pluralitást. Maguk a dinamizmusok a fontosak, melyek lehetővé teszik, hogy ez a különbözőség közös válaszokká formálódjon, hogy közösséget, közös célkitűzéseket, a közösségi életről és a küldetés melletti elköteleződésről szóló tanúságtételt szüljön.
Az inkulturáció nemcsak alkalmazkodást jelent, hanem azt is, hogy szeretjük az új valóságokat, és evangelizálni akarjuk őket. Az evangélium akkor válik egy kultúra részévé, ha eljut a kultúra gyökeréig, melyet így képes átalakítani, humanizálni és megnyitni Isten felé.[2]
Évekkel ezelőtt – még Josep Maria Balcells atya generálisi működése idején – a rend kidolgozott néhány igen értékes dokumentumot arra fókuszálva, hogy a piarista rendnek milyen szempontokat kellene szem előtt tartania az egyes kontinensek tekintetében. Olykor megfeledkezünk olyan „idejétmúltnak” vélt dokumentumokról, melyek egyébként igen megvilágosító hatásúak lehetnek. Mintegy fényjelzőkként szeretnék kiemelni néhány rövid „idejétmúlt” bekezdést, melyek világosan megmutatják az irányt.
„A piaristák kezdeti képzéséből sosem hiányozhat a misszionáriusi dimenzió. Körülményeinkhez és lehetőségeinkhez mérten tegyük lehetővé egyszerű fogadalmasaink átmeneti jelenlétét a különböző missziókban.”[3]
„Tisztelettel és csodálattal tekintünk Ázsia több ezer éves kultúráira és vallási hagyományaira, melyek igen sok lelki és emberi értéket hordoznak magukban. Emiatt Ázsiában a misszió a vallásközi párbeszéden, továbbá az evangélium kultúrába ágyazódásán keresztül valósul meg. Semmi sem fog elveszni a kereszténység és a kultúrák szépségéből és értékeiből, amennyiben nyílt párbeszéd formájában és a hithirdetés szabadságának tiszteletben tartásával járunk el, melynek felelős és tiszteletteljes hangnemet kell képviselnie, továbbá el kell ismernie bármilyen olyan igazságfoszlányt, amely az Igazságra mutat, és amely az emberek és a népek testvéribb és barátibb kapcsolatához vezet.”[4]
„Az inkulturáció nem egy hasznon vagy evangelizációs stratégián alapuló folyamat, hanem hitünk igazságának alapvető eleme. Az inkulturáció egy lelki tapasztalat, egy húsvét, melynek során meghalunk önmagunknak, hogy találkozhassunk Jézussal, aki jelen van a latin-amerikai kontinensen, megtestesül annak egyházi közösségeiben, és együtt halad népével.”[5]
Szeretek korábbi időszakok szövegeiből idézni, úgy gondolom ugyanis, hogy két nagyon fontos dologban segítenek: egyrészt, hogy értékelni tudjuk elődeink erőfeszítéseit, munkáját és tisztánlátását, ugyanis sokat segítettek abban, hogy az ő tapasztalataikra építve további lépéseket tudjunk előre tenni, másrészt pedig, hogy alázattal beismerjük: nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy miután akár a kényelmünkből is kimozdítani képes, „jó tervezeteket” dolgoztunk ki, megfeledkezzünk róluk, és minden maradjon a régiben. Keményen kell dolgoznunk azért, hogy az interkulturalitásról és inkulturációról szóló szemináriumunkon taglalt dinamizmusok segítsenek bennünket az előrehaladásban. Ez a mi felelősségünk, és kétségkívül egyike a következő egyetemes káptalan nagy feladatainak is.
3. Néhány szempont, hogy előre tudjunk lépni az általunk kijelölt úton
Az általunk járt útnak van előtörténete, ezt bizonyítják történelmünk előbb idézett szövegei is. Van azonban néhány szempont, amely egyre inkább kikristályosodik, és fontos kiemelnünk őket. Ezek közül szeretnék néhányat megemlíteni.
a) Mind az interkulturalitás, mind az inkulturáció területén képeznünk kell magunkat. Egyiket sem lehet spontán módon „elsajátítani”. A kezdeti és a folyamatos képzésnek ezt különösen figyelembe kell vennie.
b) A Kilépés projekt [proyecto En Salida] új perspektívát igyekszik nyitni a rend előtt az interkulturalitás, az inkulturáció és a missziós dinamizmus vonalán. Lesz alkalmunk elmélyedni a témában.
c) Az interkulturalitásnak és az inkulturációnak át kell hatnia a rend életét és küldetését. Ki kell hatnia közösségeink életére, a képzés dinamizmusaira, spirituális elhatározásainkra, karizmánk megértésének és megélésének módjára stb. Részletesen át kell gondolnunk, és értelmes, megosztott és kalazanciusi formában kell beépítenünk a piarista rend életébe.
d) Nagyon fontos, hogy tevékenységeinkre és életünkre kritikus szemmel tudjunk tekinteni, hogy elkerüljük az olyan dinamikákat, stílust és szokásokat, melyeket meg lehet és meg is kell változtatni, és amelyek ráadásul eltérnek, sőt akár szembe is mennek piarista szerzetesi életünkkel. Figyeljünk oda a papság megélésének stílusára, vigyázzunk az olyan dinamikákkal, ahol túl nagy hangsúlyt kap a származás, kísérjük figyelemmel a gazdasági működést, stb.
e) Interkulturális közösségekre alapozott inkulturáció: így foglalnám össze, hogy mit szükséges megélnünk és előmozdítanunk. Azt hiszem, egyértelmű, hogy lassanként ilyen dinamikába kerülünk bele. Talán nem gondolkodtunk róla eleget, de éppen ezért szerveztük meg ezt a szemináriumot.
f) Lépéseket teszünk előre az ún. „piarista jelenléti modell” terén. Úgy gondolom, ha jelenléteink beépítik projektjeikbe ezt a két dinamizmust, az segíteni fog, hogy egyre gazdagabban éljük meg e dinamizmusokat, és hogy jó irányba haladjunk.
Arra hívlak benneteket, hogy tanulmányozzátok a szemináriumon kidolgozott anyagokat, és tegyétek hozzá a magatok részét, hogy karizmánkat jobb és megfelelőbb módon tudjuk megélni a Kegyes Iskolák egészében.
Rendtársi öleléssel:
Pedro Aguado Sch. P.
generális atya
[1] Ferenc pápa: Levél a Pápai Egyházi Akadémia elnökének, 2020. február 11.
[2] VI. Szent Pál: Evangelii nuntiandi, 18–19. pont.
[3] Congregación General: Presencia religiosa, educativa y misionera de las Escuelas Pías [A piarista rend szerzetesi, nevelői és misszionáló jelenléte], VIII.6. pont, Colección Cuadernos 10, Ediciones Calasancias, Salamanca, 1987.
[4] Congregación General: Testigos de Jesús y discípulos de Calasanz en Asia [Jézus tanúságtevői és Kalazancius tanítványai Ázsiában], 67. pont, Colección Cuadernos 19, Publicaciones ICCE, Madrid, 1997.
[5] Superiores Mayores Escolapios de Latinoamerica [Amerikai Nagyobb Elöljárók]: Encarnación de las Escuelas Pías en Latinoamérica [A piarista rend meggyökerezése Latin-Amerikában], 3.1. pont (29. old.), Colección Cuadernos 17, Publicaciones ICCE, Madrid, 1997.