A piarista generális számvetésre hív a piarista jubileumi év végén. Ismerteti Ferenc pápa különösen hangsúlyozott gondolatait, beszámol a rendtartományokban megvalósult programokról, valamint a nagyobb elöljárók tanácsának munkájáról.
Új pünkösdre kaptunk meghívást
„Arra hívlak titeket, hogy ezt a jubileumi esztendőt a »piaristák új pünkösdjeként« éljétek meg. Engedjétek, hogy a Kegyes Iskolák közös házát betöltse a Szentlélek, hogy létrejöjjön köztetek a kellő közösség annak érdekében, hogy teljesíteni tudjátok – erősen – a piaristák saját küldetését a világban, legyőzve mindenféle félelmet és akadályt. Kívánom, hogy ti magatok sugározni tudjátok, de közösségeitek és intézményeitek is sugározni tudják az evangélium felszabadító és üdvözítő erejét minden nyelven, minden helyen és kultúrában. Segítsen titeket az Úr, hogy mindig megőrizzétek misszionárius lelkületeteket és készségeteket az útnak indulásra.” (Ferenc pápa üzenete a piarista rendhez a kalazanciusi jubileumi év alkalmából, 2016. november 27.)
Kétségtelenül ez volt az egyik legjelentősebb javaslat, amelyet Ferenc pápa megfogalmazott a Kegyes Iskolák egészének a kalazanciusi jubileumi év alkalmából, amelyet most zártunk le. Ezt a címet választottam mostani rendtársi levelemnek is, amelyben szeretném megosztani veletek néhány gondolatomat e kegyelmi esztendő végén. Nemrég tartottuk a nagyobb elöljárók tanácsának gyűlését Rómában, mottóként annak is ezt a pápai gondolatot adtuk.
Úgy vélem, ez a meghívás az új pünkösdre olyan középpont lehet, amelynek állandó figyelembevételével éljük a jubileumi év utáni mindennapjainkat. Nem szabad jubileumi évünket pusztán egy magába zárt, „több-kevésbé fontos eseménynek” tartanunk, amely most már csak a múlthoz tartozik. Nem arra vágyunk, hogy „meghosszabbítsuk ezt az esztendőt”, hanem feladat áll előttünk: „úgy éljünk, hogy számot vetünk mindazzal a jóval, amit felfedeztünk az év során”.
Hogy egy kicsit elősegítsem a közös gondolkodást, szeretnék három témát megemlíteni: 1) a Ferenc pápa által különösen hangsúlyozott gondolatokat; 2) a rendtartományok tapasztalatait, 3) valamint a nagyobb elöljárók tanácsának munkáját.
1. Ferenc pápa javaslatai
A pápa különösen közel volt hozzánk a jubileumi év során. Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy magánkihallgatáson fogadott, amelyen kértem tőle ezt a jubileumi évet a Kegyes Iskolák számára. Rendkívüli üzenetet küldött nekünk, amely erősen meghatározta életünket ebben az évben. Szentté avatta Faustino Míguez piaristát és rendalapítót, végül külön kihallgatáson fogadta a nagyobb elöljárók tanácsát, s ezen részt vettek a Kalazanciusi Család más tagjai, a római piarista rendházak tagjai, valamint azok a világi munkatársak, akik alkalmazottaink ezekben a házakban.
A szentatya megnyilatkozásait egy világos, ugyanakkor követelményeket támasztó „vezérfonal” alapján szeretném értelmezni: „Misszióba küldelek titeket.” Üzenetei nyilvánvalóan olyan gazdagok, hogy messze meghaladják ezt az olvasatot, mégis azt hiszem, joggal hangsúlyozzuk ezt a szempontot.
Elsőként a Ferenc pápával való személyes találkozásomra szeretnék utalni. Több dologról is beszéltünk, de szeretnék kiemelni egyet. Találkozásunk végén azt mondta nekem: „Pedro atya, úgy ünnepeljétek jubileumi éveteket, hogy tekinteteteket a gyermekek, a fiatalok, küldetésetek felé fordítjátok.” Nem tette hozzá, de lényegében ezt mondta: „Ne önmagatok, hanem küldetésetek felé forduljatok!”
Ha ebből a perspektívából olvassuk üzenetét, amelyet az év elején intézett hozzánk, akkor a következőket találjuk benne: világos utalást rendünk „misszionárius”, kifelé irányuló múltjára, meghívást egy új pünkösdre, szép összefoglalását annak, mit jelent egy olyan karizma hordozóinak lenni, amely „nevelni, hirdetni és átalakítani” kíván, valamint a hiteles nevelővé válás komoly követelményeket támasztó útjának, a „gyermekek magasságához” történő leereszkedés útjának felmutatását. A misszió perspektívájából kell olvasnunk ezt az üzenetet.
A harmadik különleges meghívást Faustino Míguez piarista és rendalapító szentté avatásával intézte hozzánk a pápa. Világos, hogy egy szent úgy áll előttünk, mint a keresztény élet hiánytalan megvalósításának alakja, és példakép számunkra annak megértésében, mit jelent Jézust követni. Szent Faustinóban azonban látunk még egy gyönyörű vonást: ő rendalapító. Ez azt jelenti, hogy piaristaként még nem adtunk meg minden lehetséges választ küldetésünkre, hanem annak mindig újabb szempontjai bukkannak fel, amelyeket igenis fel kell fedeznünk, a piarista küldetésünk támasztotta új igényeknek meg kell tudnunk felelni.
Végül a pápa abban a beszédében, amelyet a nagyobb elöljárók tanácsához intézett november 10-én, szépen összefoglalta, hogy nevelői küldetésünk milyen sürgős feladatok elé állít bennünket. Mindnyájatokat kérem: olvassátok el ezt a beszédet, amelynek végéről szeretnék kiemelni valamit, amit nagyon világos szavakkal fejezett ki:
„Ezt a küldetést adom nektek: azon dolgozzatok, hogy fiataloknak legyenek gyökereik, ebben segítsétek őket!” E cél eléréséhez egy konkrét javaslatot is megfogalmazott: elő kell segíteni a fiatalok és az idősek találkozását. Világos, hogy minek az érdekében: kérlek titeket, azon dolgozzatok, hogy fiataloknak legyenek gyökereik. Szép ez a meghívás: azon dolgozni, hogy legyenek gyökereik azoknak a fáknak, amelyeknek a gyümölcseit valószínűleg nem fogjuk látni. „Ezt a küldetést adom nektek…”
Kedves rendtársak, a misszióért létezünk, Kalazancius a küldetés érdekében indított minket útnak. Újítsuk meg elköteleződésünket a küldetés mellett, a pünkösd központi értékei szerint: az Úr középpontba helyezése, nyitottság a Lélekre, testvéri közösség és missziós küldetés. Ez legyen jubileumi évünk legszebb gyümölcse!
2. A rendtartományok tapasztalatai
Igen gazdag és nagyon kalazanciusi tapasztalatokban volt részünk az egész rendben. Teljes felsorolást is tudnék adni, de elég csak néhány példát említeni a köztünk virágzó élet érzékeltetésére. A szentté avatás révén új szenttel gazdagodott rendünk, három új országban telepedtünk meg (Peru, Burkina Faso és Mozambik), és több rendtartományban új helyeken is elkezdtük működésünket; rendi összejöveteleket tartottunk (hivatáskultúra, novíciusmagiszterek képzése, piarista testvériség, nagyobb elöljárók, stb.); új nevelési intézmények, képzési központok nyíltak, nem formális nevelést szolgáló programok indultak több tartományban; a cirkumskripciók szintjén is elindultak közös programok; szinte minden provinciában tartományi találkozókat tartottak, amelyeket az örvendezés, a hálaadás, a hivatásunk melletti elköteleződés megújítása jellemzett; püspökökkel közösen mutatunk be ünnepi szentmisét; megnyitottuk a rend egyik új noviciátusát; új kiadványok jelentek meg mindenhol; megünnepeltük a generálisi kongregáció által javasolt emléknapokat az év során; megkezdte működését a Neveléshez való Jog Kalazanciusi Intézete; új iskolákat nyitottunk egyes országokban; sokféle és értékes oktatási, kulturális, lelkipásztori programot szerveztünk diákjainkkal és egykori diákjainkkal; elindítottuk a fiatalok piarista szinódusát, összhangban a pápa által meghirdetett szinódussal („Fiatalok, hit és hivatástisztázás”); pedagógiai konferenciákat vagy napokat tartottunk néhány rendtartományban; különféle fórumok keretében új lendületet adtunk a piarista rendhez és a testvériséghez való csatlakozásnak; jubileumi zarándoklatokat szerveztünk az adott ország valamely jelentős helységébe, vagy a Rómában és Spanyolországban található kalazanciusi helyekre; konkrét segítségnyújtásra került sor mélyszegénységben élők, migránsok és menekültek között; munkalehetőséget kínáltunk utcán élő gyerekeknek; stb.
Jó lenne, ha mélyebben is megismerhetnénk, hogyan is éltük meg ezt a jubileumi évet a rendben, de azt hiszem, már e rövid felsorolás is érzékeltetni tudta veletek azt az örömet, munkát, hivatásbeli elköteleződést és megújulást, amelyet átéltünk. Mondjunk köszöntet érte Istennek!
3. A nagyobb elöljárók tanácsának gyűlése
Nagyon korán elkezdtük szervezni ezt az összejövetelt, amely végeredményben a jubileumi esztendő lezárását jelentette. Konkrét üzenetet akartunk felétek közvetíteni, megpróbálom az alábbiakban összefoglalni.
Központi témaként a hivatás- és képzési kultúrát választottuk, mert meg vagyunk győződve arról, hogy a Kegyes Iskolák megújulása elsősorban azáltal fog megvalósulni, ha új „rendkultúrára” törekszünk: ha növekszik képességünk a hivatások befogadására és kísérésére, ha nagyobb buzgalommal hívunk fiatalokat életünk és küldetésünk megosztására, ha testvériesebb és missziósabb közösségeket alkotunk, stb. Nem „tanulmányozni” akartuk a témát, hanem „imádságosan megkülönböztetni”, hogy felismerjük, min kell változtatnunk és miképpen tudunk fejlődni.
Úgy döntöttünk, hogy a tanácskozást nagyon nyitottá tesszük. Jelen voltak: rendtagok egyes cirkumskripciókból, a piarista nővérek általános elöljárója, tagok a piarista testvériségből, általános elöljárók más rendekből és kongregációkból, szakértők a személyfejlődés témájában stb. Tudjuk, nagy szükségünk van arra, hogy nyitottak legyünk, meghallgassunk másokat, tanuljunk másoktól, a megkülönböztetés és közösség dinamikájában.
Igyekeztünk megvizsgálni, hogyan folyik a rend élete két évvel az egyetemes káptalan után. Fontos tudatában lennünk, hogyan alakul életünk. Már a következő káptalanokra is előretekintettünk, hiszen azok mindig új élet forrásait jelentik számunkra.
A rendünkben elindult új projektekkel is foglalkoztunk, amelyeket a generálisi kongregáció igyekszik előmozdítani mindenki javára: „Altum” iskola, „Kifelé” projekt, Icalde.
Végül elmentünk a Vatikánba, hogy találkozzunk a pápával. „Családostól” mentünk: sokan elkísértek ugyanis minket azok közül a munkatársaink közül, akik küldetésünket végzését szolgálják. Megújítottuk hűségünket az egyházhoz és azt a vágyunkat, hogy szolgáljuk karizmánkkal egyház küldetését. A pápa áldását adta Kegyes Iskolákra, a piaristák egész nagy családjára. Örömmel és bizakodással telve jöttünk el a találkozóról. Hálát adunk érte Istennek!
Eléggé világos, hogy a jubileumi esztendő gazdagsága sokkal nagyobb, mint amennyit ki tudunk emelni belőle. Mégis szeretnék mondani valami igen fontosat.
Amikor meghirdettük ezt a jubileumi évet, volt bátorságunk kijelenteni, hogy „biztosan nem úgy fogjuk befejezni ezt az évet, ahogyan elkezdtük”. Azt hiszem, ez egy jó értékelési szempont lehet. Mi változott bennünk? Mi változott bennem? Mit fedeztem fel ebben az évben hivatásomat, piarista életemet, küldetés iránti odaadásomat illetően? Mit látok, mi történt a rendtartományomban, és ez mit vált ki belőlem? Végeredményben az összes kérdést össze lehet foglalni ebben az egyben: ebben az évben milyen új meghívást hallottam meg arra, hogy jobb piarista legyek? Próbáljunk mindannyian elcsöndesedni, elgondolkodni ezeken a kérdéseken, és őszintén válaszolni rájuk.
Teljes egyszerűséggel szeretném megosztani veletek az én válaszomat, az én tapasztalatomat. Az első pillanattól fogva megfogadtam, hogy igent mondok minden felkérésre, minden hívásra, ami a jubileumi évvel kapcsolatos. Ez nagyon sok utazást, találkozást, összejövetelt, írást, imádságos programot jelentett, de felfedeztem valami roppant fontosat: a testvérek iránti segítőkészséget, még ha az olykor nem is könnyű. Kalazanciustól kapott igazi ajándéknak éltem meg – alázattal – azt a lehetőséget, hogy képviseljem őt mindenhol, ahol erre szükség volt. Nagyon sok ilyen hely volt. És ez rám nyomta a bélyegét. Szeretnék továbbdolgozni hivatásunknak és szolgálatunknak ezen az aspektusán, amelyet mindannyiunknak meg kell élnünk, még ha különbözőképpen is.
Kívánom, hogy ez a jubileumi esztendő bőséges gyümölcsöt hozzon mindnyájatoknak, közösségeiteknek, intézményeiteknek, rendtartományotoknak az életében! Kísérjen minket mennyei Atyánk szeretetének áldása, hogy intenzíven, a ránk bízott küldetés szolgálatában éljük hivatásunkat!
Testvéri öleléssel:
Pedro Aguado
generális
