A generális atya nagy örömmel számol be perui megtelepedésünkről, és példaképül állítja elénk azt a folyamatot, ahogyan ez történt. A rendtagok ugyanis mindenben arra törekedtek, hogy érvényesíteni tudjuk a piarista nevelési modellt, követni tudjuk a ránk jellemző értékeket. Levelében külön kiemeli a közösség, az összefogás erejét.
A közösség ereje
Jelenlétünk Peruban
Ha választanom kellene egy szót perui alapításunk jellemzésére, a közösség szó mellett döntenék. A közösség egy plurális, gazdag, előre meg nem tervezett dinamizmus, mely az élet, a küldetés és a jövő bőséges gyümölcseit hozza. Mindig is így volt. Igyekszem érthetővé tenni magam lépésről lépésre ebben a rendtársi levélben, amelyben szeretném megosztani veletek perui piarista jelenlétünk valóságát, kihívásait és terveit. rendünknek ez az egyik alapítása a [tavalyi] jubileumi évben, rajta kívül még Mozambikban és Burkina Fasóban vetettük meg lábunkat.
A 2017-es kegyelmi esztendőben, augusztus 25-én a Limától nem messzi ñañai kápolnában ünnepelhettem Kalazanci Szent József főünnepét. Igen valószínű, hogy ez volt az első alkalom, amikor valaki megünnepelte szent rendalapítónk főünnepét Peruban. Ezt a közösség piarista tagjaival, Oswaldo Espinoza atyával, valamint annak az iskolának a tanáraival együtt tettük, amelyet átvettünk. Voltak ott családok, diákok, és jó emberek, akik kezdenek megismerni és becsülni minket. Nagy örömmel ünnepeltünk, és annak az embernek énekeltünk, aki meg tudta látni a gyermekekben egy új emberiség magját.
Jubileumi évünk keretében utaztam Peruba, mert szerettem volna jelen lenni – a lehetőségekhez mérten – a rend új alapításainak színhelyein. Beszélgettem a két alapító piaristával (Mindent köszönök, Julio és Carles!), megismerhettem az ottani valóságot és a kihívásokat, melyekkel szembe kell néznünk. Azt hiszem, könnyen meg fogjátok érteni, miért hangsúlyozom a közösség dinamizmusát.
Perui jelenlétünk a Názáret Rendtartomány megkülönböztetésének és döntésének a gyümölcse. Ez a rendtartomány ugyanis elfogadta a Generálisi Kongregáció javaslatát, végiggondolták, majd megfogalmazták a kritériumokat, melyeket követni kívánnak, s végül a rend segítségével, a Betánia Rendtartomány egyik tagjának köszönhetően kijelölték az „alapító csoportot” és az alapítás helyét.
Azt hiszem, érdemes megosztanom veletek ezeket a kritériumokat, amelyeket a rendtartomány jóváhagyott az új alapítás számára. Nem „titkos iratról” van szó, és segíthet megérteni azt, amit csinálunk. Felsorolom tehát őket: segítse elő a radikális keresztény életvitelt; alapvető irányvonala nevelési-missziós legyen; a szegények nevelése-oktatása és a társadalom átalakítása álljon figyelmének középpontjában; a projektek pénzügyileg fenntarthatók legyenek, a rendtartomány anyagi hozzájárulása csak kisegítő és ne alapvető jellegű legyen, a szegények melletti elsődleges elkötelezettségnek megfelelően; garantálja a rend piarista identitáselemeinek meglétét; egységben legyen a rendtartomány és a rend életének kulcsfontosságú területeivel; legyen képes komoly hatást gyakorolni – nevelői küldetésünkkel – a sebezhető lakosságra, felhasználva a meglévő struktúrákat is; olyan hely legyen, ahol lehetőség van arra is, hogy jövőbeli piaristák ott készüljenek hivatásukra; a piarista szerzetesnövendékeknek legyen lehetősége egyetemi tanulmányokat folytatni és komoly (pl. pszichológiai stb.) képzést kapni; a létrejövő közösségnek képesnek kell lennie arra, hogy ellássa a befogadó és a képzési közösség feladatait; amikor átveszünk egy intézményt, a követendő elv: olyat kell választani, amely megfelel a felsorolt kritériumoknak, nem szubjektív döntés eredménye, és megfelel prioritásainknak.
Egy olyan iskolát vettünk át, amelynek a neve „Hit és Öröm”. Vannak iskolák, amelyekben nagyon világos annak a szervezetnek az identitása, amely működteti őket. Ebben az iskolában viszont, melynek már „Kalazancius – Hit és Öröm” a neve, az identitások összekapcsolódása gazdagságot és életet hozott. A Kegyes Iskolák rendjéhez és a „Názáreti iskolahálózathoz” tartozás érzése már most, pár hónap elteltével jól érezhető.
Egy olyan iskolát vettünk át, amelyet korábban a Szent Gábor Testvérek tartottak fenn. Jó volt látni a színdarabot, amelyet a diákok mutattak be Kalazancius tiszteletére: ebben a mi rendalapítónk és a Szent Gábor Testvérek alapítója „megölelték egymást a mennyben”, amikor tudomásukra jutott a hír, hogy a piaristák elvállalták az iskolát. A Kalazanciust alakító diák (Ügyes voltál, Job!), egy adventista fiú volt.
Az iskola tele van diákkal. Sőt, igazából két iskoláról van szó, délelőtt a középiskolások, délután pedig az általános iskolások tanulnak. A diákok a város széléről, sűrűn lakott területről jönnek. Olyan térségben lakunk, amely rendkívüli mértékben növekszik, a száz körüli házban élő több mint ezer ember számára a katolikus egyház részéről egyedül mi vagyunk a vonatkozási pont, miközben egyre erősebb az adventisták jelenléte. Biztos vagyok abban, hogy Kalazancius különösen kedvelt volna egy ilyen iskolát.
Jelenleg nagy erővel dolgozunk azon, hogy az iskola piarista jellegét kialakítsuk. Erre minden lehetséges eszközt felhasználunk, például a focibajnokságot is „Kalazancius Kupának” hívják. Rendtársaink az iskolai élet átalakításán dolgoznak, hogy legyen kellő idő egy olyan képzési folyamatra, amely a piarista identitást erősíti. Ennek a „megszilárdítást” szolgáló kezdeti időszaknak ez a fő feladata. Elmondhatjuk, hogy az iskola vezetői és tanárai nemcsak nyitottak a piaristaságban való növekedésre, hanem örülnek és lelkesek is.
Egy értékes adalék, melyet érdemes kiemelni. A Názáret Rendtartomány ajándékozott egy kápolnát az iskolának, hogy a diákok végezhessék a folyamatos imádságot (oratio continua). Azt hiszem, kevés kezdeményezés fejezi ki jobban a piarista önazonosságot, melyet adni szeretnénk, és határozott elkötelezettségünket ottani jelenlétünk mellett.
Ugyanakkor már az is világosan látszik, hogy igyekszünk kiszélesíteni küldetésünket, új, az „iskolán túli” nevelési javaslatokkal állunk elő, melyek lehetővé teszik, hogy válaszoljunk a térségben élő gyermekek és fiatalok világos igényeire. Nem formális oktatási projektekről van szó, melyeket a következő hónapokban szeretnénk fokozatos elindítani. A piarista rend testvérisége pedig felajánlotta, hogy szívesen küld rendszeresen tagokat közösségeikből, mert szívesen együttműködnének ezzel az alapítással. Jelenlétünk Ñañában sokat gazdagodna a testvériség tagjainak misszionáriusi együttműködésével.
Jelenlétünk dinamizmusát az is jelentősen erősíti, hogy két kápolnában is lelkipásztori szolgálatot látunk el. Már most álmok és tervek szövődnek.
Közösségünk rövid időn belül nagyon jól beilleszkedett az egyházmegye és az ottani szerzetesség életébe. Láttam, hogy kapcsolatban állunk más szerzetesi közösségekkel, a püspök hálás jelenlétünkért, az egyházmegyében végzett szolgálatainkért, különösen a tanárképzés és az ifjúságpasztoráció terén kifejtett tevékenységünkért, és láthattam azt is, milyen örömmel fogadott minket a perui katolikus oktatási intézményeket tömörítő szervezet. Ezek a jelentős tények mind arra utalnak, hogy nagyon világos, megfogalmazott elképzelésekkel kezdtük meg ottani munkánkat.
Mielőtt áttérnék a „stratégiai és tervezési” jellegű témákra, szeretném kiemelni azt, aminek leginkább örülök ebben az új piarista alapításban: a hozzánk járó diákok. Az örömük, a vallási nyitottságuk, a szükségük arra, hogy meghallgassák és kísérjék őket, a közelségük a piaristákhoz, akik „örömhírt” jelentenek számukra, a ragaszkodásuk az iskolához… Nagyon rövid időn belül döntöttük el, hogy Ñañában hozzuk létre új alapításunkat, de azt mondhatom, a közösség egyik tagjának megfogalmazását idézve, hogy „Isten Ñañába küldött minket, a diákok pedig vártak ránk.”
Ez Ñaña: egy kis (kedvvel és fejlődési tervvel rendelkező) piarista közösség, amely saját munkájából él, a város perifériáján egy nagyon egyszerű házban, gondjaiba vett egy ezerfős iskolát, mely „kezd piaristává válni”, lelkipásztori ellátást biztosít két kápolnának, felkínálja az egyházmegyének azt, amik vagyunk és amihez értünk. A háttérben pedig ott van egy rendtartomány, amely szervezett keretben kíséri ennek az új alapításnak az életét.
Most pedig szeretném összefoglalni, mit is gondolok perui megtelepedésünkről.
Véleményem szerint, jól csinálták a dolgokat. Miként a többi alapítás esetében, nem egy „elméleti alapítási tervvel” mentünk egy ismeretlen országba. Ismerkedni mentünk. Néhány hónapnyi jelenlét után abban a helyzetben vagyunk, hogy meghatározzuk, milyen lépéseket akarunk megtenni. Így volt Kongóban, Indonéziában és Vietnámban. Csak azután lehet elindítani egy alapítási projektet, miután feltérképeztük egy kicsit a valóságot. Az a széles horizont áll ugyanis előttünk, rendtársak, hogy megalapítsuk a rendet Peruban. Nemcsak az a célunk, hogy Ñañában ott legyünk, hanem a piarista rend fejlődésének lehetővé tétele Peruban.
Úgy látom, most a projekt első szakaszának befejezésénél járunk: kellőképpen megismertük az ottani valóságot, és elkezdtük megismertetni magunkat. Már abban a helyzetben vagyunk, hogy kidolgozzuk ñañai jelenlétünk megszilárdításának tervét. Ennek a tervnek szempontjai lehetnek az alábbiak:
- A „piarista jelenléti modell” alapján kell dolgozni, vagyis ki kell dolgozni a piarista ñañai jelenlét tervét.
- Amikor lehetővé válik, a közösséget meg kell erősíteni egy harmadik rendtaggal és a testvériség tagjaival, küldetésünk kiszélesítésének projektjét szem előtt tartva.
- Találni kell egy házat, ahol az egyszerű piarista élet jellegzetességeit megtartva a terv megvalósítható lesz.
- Folytatni kell az iskola „piarista identitásának” kialakítását, több szempontból és több szinten, követve és alkalmazva a rendtartomány irányelveit a tartományi felelősök segítségével és kísérésével.
- Ennek érdekében ösztönözni kell olyan logisztikai-szervezeti változtatásokat, amelyek lehetővé teszik ezt a folyamatot, rá kell állni a tanárok képzésére, az igazgatókat és egyéb vezetőket be kell vonni a rendtartományi dinamikákba és a pasztorális javaslatok támogatásába (lelkigyakorlatok, Kalazancius Mozgalom…).
- Meg kell szilárdítanunk szerepvállalásunkat a plébánián (a közeli kápolnában), ahol kisegítünk. Ez új lehetőségeket nyitott meg előttünk.
- A piarista küldetés új területeit kell kialakítanunk (Kalazancius Mozgalom, nem formális nevelés, műhelyfoglalkozások) a hozzájuk tartozó költségvetési tervvel. Nyilvánvalóan ez elősegítené a piarista világiak jelenlétét. Hatalmas munkára van lehetőség az iskolán kívül is.
- Mivel a „rend megalapításáról” beszélünk, előre kell haladnunk a hivatásgondozás kultúrájában, amelybe az is bele tartozik, hogy be kell tudnunk fogadni a közösségünkbe hivatásukat kereső fiatalokat.
Folytassuk az álmodást, de úgy, ahogy egy piarista álmodik: Istenben bízva, szerencsés merészséggel és kitartó türelemmel. A megszilárdítás terve után pedig elő kell segítenünk „a rend perui megalapításának projektjét”.
- Most még, amint már mondtam, perui megtelepedésünk első szakaszában vagyunk, melynek az a célja, hogy „megszilárdítsuk Ñanát”, ugyanakkor már most el kell kezdenünk gondolkodni a „perui alapítás projektjéről”. Ez egyszerre ambiciózus és realista célkitűzés lehetne, amellyel már a mostani káptalan folyamatban foglalkozhatnánk.
- Ennek az „alapítási projektnek” természetesen szem előtt kell tartania a rendi élet kilenc kulcsfontosságú területét, a mostani, kezdeti állapotnak megfelelően. E projekt részét kell képeznie, hogy amikor lehetséges lesz, dönteni kell egy második piarista közösség létrehozásáról az országban.
- Remélem, megértettétek az okát annak, miért választottam a „közösség” szót annak meghatározására, amit csinálunk és amik vagyunk Ñañában. Egy alapvető spirituális dinamizmus van mindabban, amit csinálunk, és ennek a dinamizmusnak a közösséghez van köze. Ezt látom a Szent Gábor Testvérekhez fűződő kapcsolatunkban; a „Hit és Öröm” iskolával való termékeny együttműködésben; abban, ahogyan a gyermekek fogadtak minket, vallásuktól függetlenül; a két rendtartomány arra irányuló együttműködésében, hogy egy új országban megtelepedjünk; a piarista testvériség hívásában, hogy tudniillik jöjjenek segíteni; aktív jelenlétünkben az egyházmegye életében; a perui katolikus iskolákkal való együttműködésben; az odaadó plébániai munkában, házunk megnyitásában a körülöttünk élők felé; az anyaprovincia tevékeny jelenlétében, stb.
Úgy látom, Peruban egy szép piarista alapítási projekt van születőben, amelyhez sok ember reménye fűződik, és amelyet kellő szenvedéllyel élünk meg.
Isten áldja meg rendünk útját Peruban, ottani rendtársaink minden iparkodását és erőfeszítését!
Rendtársi öleléssel:
Pedro Aguado Sch. P.
rendfőnök
