Pedro Aguado generális atya 2022. júniusi levele, amely az egyetemes káptalan recepcióját szeretné elősegíteni, és a káptalan hangsúlyos témáit veszi sorra. Június levelének központi témája a közösség.
Így kezdődik Konstitúciónk harmadik fejezete, amely a piarista közösségi élettel foglalkozik. És így kezdődik 48. egyetemes káptalanunk második kulcsterülete is, mely azt javasolja, hogy „Újítsuk meg közösségi életünket, különösen figyelve a Konstitúcióban hangsúlyozott szempontokra!
A következő leveleket annak szeretném szentelni, hogy megosszam veletek egyetemes káptalanunk néhány általam különösen fontosnak tartott szempontját, így kívánva hozzájárulni a káptalan befogadásának folyamatához, amelyben mindannyian részt veszünk. Igyekszem nagyon konkrét nézőpontból megtenni: mely pontokra hívja fel a figyelmünket a káptalan életünk és küldetésünk minden területén. Kezdjük a közösséggel.
Reflexiómat három egymást kiegészítő nézőpontból igyekszem felépíteni, melyek a következők: a káptalanunk által javasolt néhány transzverzális folyamat, a megújulás néhány konkrét lehetősége, melyek közülük néhány különösen is újszerűnek és erőfeszítést igénylőnek tűnik. Lássunk is hozzá.
I. A transzverzális dinamikák nagyon értékesek. Képesek életünk minden területét megvilágítani, és azok mindegyikében megújulási javaslatokat kínálnak. Négyet választottam ki a közösségi élet területéről, amelyeket az egyetemes káptalan különösen is aláhúz, de, amelyek transzverzális jellegüknél fogva befolyásolják és dinamizálják a Kegyes Iskolák minden kulcsterületét. Bizonyára több is van, de azokat hagyjuk későbbre.
a) Először a tanulási folyamatok, programtervek, ütemtervek témájára szeretnék utalni, melyeket káptalanunk „a tanulás megtanulásának” nevez. Úgy vélem, hogy számunkra, nevelők számára ez nagyon fontos figyelemfelkeltés. Tudjuk, hogy az emberek fejlődése, az elhatározások meghozatala, az átalakulások és a változások nem egyik napról a másikra következnek be. Időre van szükségük, de „aktív”, odafigyelő, értelmes, folyamattá, programtervvé és tanulási dinamikává váló időre.
Egyetemes káptalanunk arra hív bennünket, hogy „válasszuk a közösségben való élet megtanulását” olyan képzési folyamatok és programtervek révén, amelyek ahhoz hozzásegítenek. Sőt arra is hív, hogy „váljunk meg a tanultaktól”, mert lehetnek közöttünk olyan dinamikák, amelyek nem segítenek, amelyek begyepesedtek, és jó, ha meg tudjuk őket nevezni, és újra tudjuk őket definiálni.
b) Másodszor szeretnék utalni a Konstitúcióra. „Alapszövegünket” valamennyi kulcsterületünkön idézzük, mert nagyon lényeges a számunkra. Amikor a közösségi életről beszélünk, a káptalan azt mondja, hogy „újítsuk meg közösségi életünket, különösen figyelve a Konstitúcióban hangsúlyozott szempontokra!”. Valószínűleg állandó feladat előtt állunk, amellyel tudnunk kell új módon foglalkozni. Mit kér ma különösen is a Konstitúció közösségi életünk megújításának kihívásával szemben?
Csak a példa kedvéért, a 28. pontra utalok, amely úgy szól, hogy „Testvéreinket szeretettel olyanoknak fogadjuk el, amilyenek, és hatékonyan segítjük őket, hogy képességeiket kibontakoztassák, és a szeretetben egyre inkább növekedjenek. Érdekes ma, a mi kultúrák közötti, generációk közötti, sőt hivatások közötti közösségeink [1] szempontjából olvasnunk ezt a javaslatot. Sok feladat áll előttünk.
c) Rámutatok egy harmadik szempontra, amely kapcsolódik a káptalanon különösen is hangsúlyozott két tanulási formához: a kíséréshez és a közösségi megkülönböztetéshez. Káptalanunk két rendkívül fontos területen állít minket kihívás elé, melyeket úgy gondolom alaposan meg kell tanulnunk és át kell elmélkednünk. Az egyik közösségeink képessége a szerzetesek életének és hivatásbeli folyamatainak kísérésére, és a szerzetesek vágya és nyitottsága arra, hogy valóban kísérjék őket. A két dolog egyetlen kihívás, mert mindkettő áttetszőséget igényel, igényli a megosztás vágyát, s azon időknek és közösségi dinamikáknak a ráfordítását, amelyek azokat lehetővé teszik. Szerintem nem egy személyes probléma megoldódott volna – méghozzá időben – ha a káptalannak ezt a javaslatát magunk között valóságosabban és gyakrabban megélnénk.
A közösségi megkülönböztetés kétségtelenül az egyik legfontosabb téma, amellyel szembe kell néznünk. Szeretnék egy testvéri levelet (salutatio) ennek a témának szentelni. Egyelőre elég kiemelnem ezt a kihívást, ahogy a káptalan is tette, és olyan értelemben, ahogy tennünk kell: meg kell tanulnunk.
Most, a húsvéti időben az Apostolok cselekedeteit olvassuk. Az egyház első napjaiban a Szentlélek fényénél való közösségi megkülönböztetés segítette a hívőket Isten akaratának felismerésében, az új helyzetekre adandó új válaszok keresésében, és a régi megkötöttségek leküzdésében, melyeknek az Úr húsvétjának szemtől szembeni megtapasztalása után már nem volt értelme. Mi is új helyzetben vagyunk, és szükségünk van a megkülönböztetés folyamataira ahhoz, hogy megtaláljuk a legjobb választásokat. Egyetemes káptalanunk kitartóan ajánlja ezt nekünk.
d) A negyedi transzverzális kulcsterületnek, melyet szeretnék kiemelni, nagyon konkrét neve van: az eucharisztia. Ha egy egyetemes káptalan kitartóan állítja, hogy csak egyetlen központ létezik (az Úr Krisztus), és világosan emlékeztet arra, hogy e központ megélésének és megosztásának kiváltságos helye az eucharisztia, akkor ennek folyton arra kellene inspirálnia bennünket, hogy egyre hitelesebben éljük meg. Elég, ha emlékeztetek a káptalannak erre a megállapítására. „Az eucharisztia ünneplése számunkra életprogram: megéljük mindennapi életünkben azt, amit a szertartásban ünneplünk: befogadás, megbocsátás, az ige hallgatása, adományaink felajánlása, átadott élet, hálaadás és missziós küldetés.” [2]
II. Az egyetemes káptalan javasol néhány igen konkrét és erőfeszítést igénylő „lehetőséget közösségi életünk megújítására”. Kiemelek közülük néhányat, mindegyik a káptalan által elfogadott cselekvési irányok közül való. Nem törekszem a kifejtésükre, csak abban szeretnék segíteni, hogy közelebb kerüljünk hozzájuk. Négyet idézek. [3]
a) Van néhány olyan törekvés, amelyet a káptalan „különösen sürgetőnek” tart. Ezek a következők: nyitott és befogadásra képes közösségek; olyan közösségek, amelyek az „ima iskolái”, olyan közösségek, amelyek készek az új – szerzetesekből és világiakból álló – piarista alany megalkotására; olyan közösségek, amelyek gondozzák és kísérik minden szerzetes és világi piarista hivatásbeli folyamatát. Érdekes, hogy erről a négy törekvésről azt állítja, hogy „sürgetőek”. Aktív árnyalat fejezi ki mind a négyet, folyamat, változás: legyünk iskola, fogadjunk be, építsünk, kísérjünk, gondozzunk… Nagyon szuggesztív, ha ezeket a javaslatokat közösségeinkben mintegy intézményes felhívásként olvassuk – hiszen azok: felhívások arra, hogy megtérjünk.
b) Az egyháznak az a felhívása, hogy közösségeink tegyék magukévá a szinodalitást, mindenekelőtt a káptalan által különösen hangsúlyozott két mozzanatban jut kifejezésre: az eucharisztiában és a közösségi összejövetelen. Ez nagyon világos, testvéreim!
c) Világosan kiemelkedik a helyi elöljáró szerepe és lelkipásztori vezetői szolgálata. Úgy gondolom, hogy a következő hat évben előre kell lépnünk ebben a témában, egyszerű és hatékony javaslatokkal, képzéssel és olyan dinamikákkal, amelyek segítenek elérésükben.
d) Sokat segítene, ha haladást érnénk el a (személyes, közösségi és jelenléti) projektek dinamikájában. Legyen világos előttünk, hogy ha ezen a területen tudunk dolgozni, és megfelelően össze tudjuk kapcsolni ezt a három valóságot, akkor jó gyümölcsöt fogunk teremni. De ne tévesszük szem elől a káptalannak azt a javaslatát, hogy mindhármat éljük meg, és mindháromban fejlődjünk. Különbözőek, de kiegészítik egymást. Lassan-lassan.
III. Van néhány meglehetősen új javaslat, amelyek akár meg is lephetnek bennünket. Jó ebből a perspektívából értelmezni őket. Némelyik talán lehet a „Lélek meglepetése”. Négyre összpontosítok.
a) A piarista közösségek legyenek felelősek a hivatásgondozásért. [4] Ezekben az években ragaszkodtunk ahhoz, hogy a hivatásgondozásnak minden tartományban legyen felelőse, és minden szerzetes érezze felelősnek magát a hivatásgondozásért. De ez a javaslat talán elkerülte a figyelmünket: a közösségek legyenek felelősek – érezzék felelősnek magukat – a hivatásgondozásért. Úgy vélem, érdekes és nagyon nehéz kihívás előtt állunk, amely nagyban hozzájárulhat közösségeink dinamikájához. Mégpedig sok területen: közösségi ima, evangéliumi tanúságtétel, befogadás, érdeklődés, a téma felvétele a közösségi projektbe, képzés, a felelős támogatása stb.
b) A közösségek legyenek a „közösségi élet iskolái”. Ezt kifejezetten állítja a növendékházakról, [5] de azt hiszem, valamennyi közösségre alkalmaznunk kell, mert különben fennáll a veszélye annak, hogy amit a növendékházakban – ha azok valóban a közösségi élet iskolái – megtanulnak, azt az évek során a gyakorlás, az erőfeszítés és a következetesség hiánya miatt elfelejtik.
c) A „piarista keresztény közösség”. Az egyetemes káptalan által elfogadott szinte minden „kulcsterületen” megjelenik. Kétségtelenül olyan valóság előtt állunk, amely nemcsak azért jött, hogy meglegyen (vö. Reg. 103), hanem azért is, hogy növekedjen és újítsa meg az életünket és küldetésünket. A piarista keresztény közösségek egyebek mellett segítenek elhelyezni a szerzetesközösséget a piarista jelenlét együttesében, minthogy ez a jelenlét az egyik legnagyobb szükségletünk.
d) „Közösségvállaló közösségek”. Kétségtelenül már léteznek közöttünk, de a káptalan nevet adott nekik. A káptalan elismeri, hogy azon kívül, amit abban a szerzetesközösségben, ahova tartozunk megélünk, nekünk szerzeteseknek szükségünk van arra, hogy más szinteken is összegyűlhessünk: „olyan testvérekkel, akikkel új és kreatív módokon oszthatják meg az életüket és hivatásukat”. [6]
Egy meghívással fejezem be. A közösség a mi életformánk, a természetes tér, amelyben élünk, növekszünk, dolgozunk és imádkozunk. Talán ez az egyik olyan tanúságtétel, amelyre a mai fiataloknak a legnagyobb szükségük van, és amit a leginkább keresnek. Nekünk is ez az egyik vágyunk, gyakran fejezzük ki ezt káptalanjainkon és gyűléseinken. Talán itt az idő, hogy alázatos, de meggyőződéses, egyszerű, de céltudatos lépéseket tegyünk azért, hogy közelítsünk ahhoz az eszményhez, amelyre törekszünk. És az út kétségkívül választásokon, állásfoglalásokon és kockázatokon át vezet. Éljük meg örömmel!
Testvéri öleléssel:
Pedro Aguado Sch. P.
generális atya
[1] 48. Egyetemes Káptalan: „A Szentlélek vezetésével”, Központi téma: „Jézus nyomában”, 5. pont.
[2] 48. Egyetemes Káptalan: „A Szentlélek vezetésével”, Központi téma: „Jézus nyomában”, 11. pont.
[3] 48. Egyetemes Káptalan: „A Szentlélek vezetésével”, Kulcsterület: A közösségi életről, Cselekvési irányok.
[4] 48. Egyetemes Káptalan: „A Szentlélek vezetésével”, 7. Kulcsterület: „Hivatáspasztoráció”, 2. tétel.
[5] 48. Egyetemes Káptalan: „A Szentlélek vezetésével”, 8. Kulcsterület: „Kezdeti képzés”, 5. cselekvési irány.
[6] 48. Egyetemes Káptalan: „A Szentlélek vezetésével”. 2. Kulcsterület: Közösségi élet, 7. cselekvési irány.
