„Uram, az egyik dolog, amit Kalazancius mindig ajánlott a gyermekeinek, az a Szűz Mária iránti szeretet volt. Azért kérte ezt, mert ő maga is a Szűzanyára bízta magát, és ezt világosan megvallja: „A megfeszített Jézus Krisztusnak és az Ő Szentséges Anyjának, a Boldogságos Szent Szűznek oltalmába ajánlottam mindig és fogom ajánlani ezentúl is mindig a mi ügyeinket, hogy vegye oltalmába az ő Szerzetét”. Ha pedig ekkora buzgósággal fordult hozzá, az azért volt, mert a Kegyes Iskolákat az ő pártfogása alá helyezte: „Nincs más hátra, mint hogy a szentséges Szűz közbenjárását kérjük, akinek oltalma alatt jött létre a Szerzet”. A szent meg volt győződve arról, hogy Mária vigyázni fog iskoláira, mivel az ő pártfogása alá helyezte őket. A szent számára ugyanis, Uram, a te Édesanyád nekünk is anyánk volt, a piaristák édesanyja: „Ott tiszteli ön a Szentséges Szűz Anyát, az irgalmasság édesanyját, a kegyelmek asszonyát”. Különös szeretettel volt a Frascati Madonna iránt, amelyet ő maga hozott Rómából erre a kis településre: „Aki ájtatosan tiszteli a Szent Szűznek ottani tiszteletreméltó képét, azt ő mindig oltalmazni és pártfogolni fogja”. Ezért hangoztatja oly nagyon, hogy tanúsítsunk odaadást iránta; többször elismétli, hiszen szíve legmélyéből születik: „Gondja legyen arra, hogy nagy áhítattal tisztelje a Szentséges Szűzanyát,” – mondta 1634-ben. Nemcsak azt akarta, hogy a piaristák tiszteljék az Édesanyát, hanem azt is, hogy ezt az áhítatot ültessék át a gyerekekbe: „Igyekezzék mindenkibe belevésni a Legszentebb Szűz iránti áhítatot, melyet először maga sajátítson el!” – kérte 1632 decemberében. „Ezért Szent dolog lesz a Legszentebb Szűz iránti áhítat bevezetése” – kérte már igen idős korában az iskolákra való tekintettel, melyek javát mindig szem előtt tartotta. Bizonyos külső megnyilvánulásokban visszafogott volt, mert nem hitt bennük: „Olvastam, hogy micsoda látványos ünnepet tartottak a Legszentebb Szűz tiszteletére, és Isten tudja, hogy nem veszítettek-e vele többet, mint amennyit nyertek. Mert számára az áhítat kedvesebb az efféle ünnepségeknél”. Ezt 1627-ben írta, de e tekintetben mindig ugyanazt az álláspontot képviselte. Azt kívánta, hogy a nehéz pillanatokban kitartó kérésekkel forduljanak hozzá; ő mindig menedéke és segítsége lesz gyermekeinek. Egyiküknek ezt mondta: „Figyelmeztesse, hogy nem embereknek, hanem az Istenanyának a szegényei vagyunk. Ezért fordulunk kitartóan Édesanyánkhoz és nem az emberekhez, őt sohasem zavarja az alkalmatlankodásunk, de az embereket igen”. Úgy tűnik, néhány Máriához szóló imádság különösen tetszett neki, ezért ragaszkodott hozzájuk. Például a rózsafűzérhez, amit még a halálos ágyán is ajánlott, ahogy Berro atya később az alapító szavaira emlékezve minden piaristának megírta egy körlevélben. Időnként a leveleiben is kérte: „Igyekezzen jól imádkozni a rózsafüzért a hozzátartozó titkokkal!”. Ilyen kérése is volt: „Térjen vissza a rózsafüzér imádkozásához, ahogy eleinte szoktuk: először a szent egyházért, azután szerzetünk szükségleteiért”. Volt két általa kedvelt ima, amelyeket még a mai napig is igen gyakran imádkoznak a piaristák: „Végezzenek minden este ájtatosságot a Szent Szűz tiszteletére a Salve Reginával és az Oltalmad alá futunk imádsággal, hogy a Szent Szűz közbenjárására megszabaduljanak minden gonosztól, bajtól.” Add, Uram, hogy szívből szeressük Édesanyádat, Máriát, hiszen alapítónk is oly nagyon ajánlotta. Ezeken az oldalakon is hozzá folyamodunk.”
