A Generálisi Kongregáció levélben fordul a piarista nagycsaládot alkotó minden személyhez és közösséghez: a piarista szerzetesekhez, a Piarista Testvériség tagjaihoz, a küldetésünkben osztozó pedagógusokhoz, családokhoz, diákokhoz és öregdiákokhoz, hogy egyénileg és közösségben – Kalazanci Szent Józsefre tekintve – gondolkozzanak el azon, mit tehetnek, mit tehetünk a bevándorlással kapcsolatban, hogyan tudjuk segíteni a sokszor lehetetlen helyzetben lévő menekülteket, bevándorlókat.
Közös imádságainkban mindig úgy szoktuk felidézni Kalazanci Szent József emlékét, hogy idézzük egy-egy szavát vagy gondolatát. Nagy segítséget jelent ez abban, hogy mélyebben azonosuljunk azzal az emberrel, aki életre keltett minket az Egyházban és a világban a gyermekek és a fiatalok, különösen is a leginkább rászorulók javára. Mert Kalazancius emlékét felidézni valóban úgy lehet, hogy iparkodunk olyan választ adni a minket érő kihívásokra, mint amilyet ő adna. Tudjuk, Kalazancius legalapvetőbb meggyőződését az Úrnak ez a szava ragadja meg: „Aki befogad egyet is e kicsinyek közül, engem fogad be.”
Ezt a levelet mindazoknak írjuk, akiknek közük van a Kegyes Iskolákhoz: a Rendnek, a Testvériségeknek, mindazoknak, akik velünk együtt osztoznak a Küldetésben, az intézményeinkben tevékenykedő pedagógusoknak, a családoknak, a diákoknak és az öregdiákoknak. Tudjuk, hogy sokan éreztek hozzánk hasonlóan, amikor híreket hallotok a tömeges útra kelés okozta rendkívüli válságról, amelyet ezekben a napokban az egész világ átél, és amely különös súllyal terheli Európát, Afrikát és a Közel-Keletet. Egyértelmű, hogy a nehézség világméretű, és nemcsak azokat a társadalmakat érinti, amelyekben a leginkább kézzelfogható. Az is biztos, hogy nem pusztán valamiféle „vándorlási krízisről” van szó, hanem az emberiséget mélyen érintő válságról: a háború, az intolerancia és az emberi érzékenység hiánya idézi elő azt, amivel nap mint nap már nemcsak az újságokban és a televízióban találkozunk, hanem a városaink utcáin is.
Levelünk írására bátorított minket az érzékenységetek és e sok-sok szenvedés által megindított kalazanciusi szívetek is. Azért írjuk e sorokat, hogy félelem nélküli és bátor válaszadásra hívjuk a Kegyes Iskolákat a gyermekek és a családok, az emberiség nagy családja szenvedése láttán. Nem csak az Európában élő piaristákhoz fordulunk, akik talán a legközvetlenebb módon kerülnek vagy kerültek már kapcsolatba azzal a helyzettel, amely Szíriában kialakult, vagy azzal, amelyet a már sajnálatosan hosszú ideje meglevő afrikai bevándorlás idézett elő. Mindnyájan ismerjük azoknak a tragédiáját, akiknek otthonaikat kellett hátrahagyniuk akár Amerikában, akár Afrikában. Engednünk kell, hogy megszólítson, ami körülöttünk történik.
Nemrégiben egy háborúban sebesült kisfiú mondta a halála előtti percekben, hogy mindent, ami történik, el fog mondani Istennek. Egészen biztos, hogy már elmondta, és azt is észrevehette, hogy Isten már tudott róla. Isten meghallja népének kiáltását, és úgy válaszol, hogy felkelt egyeseket és csoportokat, akik a szenvedőknek szentelik magukat. Kalazancius egy volt ezek közül a válaszok közül. Kalazancius ma is egy ilyen válasz.
Mivel tehát érzékeljük azt az érzékenységet, amely közületek sokakban megjelent, és iparkodunk hűségesnek lenni Szent Atyánkhoz, a következőket javasoljuk:
1) Minden egyes Piarista Jelenlétünkben kérdezzük meg magunktól:
a) Mit tudunk felajánlani az iskoláinkban vagy a küldetésünk egyéb helyszínein a városunkba érkező vándorló gyermekek és fiatalok érdekében?
b) Tudunk-e helyiségeket rendelkezésre bocsátani az érkező gyermekek és fiatalok befogadására és tanítására, nevelésére?
c) Tudunk-e érzékenyítő programokat szervezni azért, hogy diákjaink családjai befogadó családok legyenek?
d) Intézményeink milyen új választ tudnak adni erre a helyzetre?
e) Hogyan tudunk rendelkezésére állni és segíteni azoknak a szervezeteknek és intézményeknek, amelyek a menekültekkel dolgoznak?
f) Miféle tevékenységeket tudunk szervezni azért, hogy az érkezők közül a legkisebbek játszani tudjanak és barátokra tegyenek szert?
g) Mit tehetünk azért, hogy plébániáink megfelelő módon és hatékonyan megszervezzék keresztényi befogadását a szükséget szenvedő érkezőnek?
h) Milyen új kezdeményezésekkel állhatunk elő?
2) Szerzetesi közösségeink és a Piarista Testvériség közösségei nyíljanak meg a menekültek befogadására!
a) Be tudunk-e fogadni közösségeinkbe, házainkba átmeneti jelleggel szükséget szenvedő családokat? Meg tudjuk-e hívni őket az asztalunkhoz, és tudunk-e segítséget nyújtani nekik legfontosabb szükségleteikben? Tegyünk fel magunknak további lehetséges kérdéseket! Buzdítunk rá titeket.
b) Mit tud tenni ebben a helyzetben a Tartományunk? Mit kérhetünk a Piarista Testvériségektől?
3) Még nyitottabb szívvel imádkozzunk azokért, akiknek szenvedést okoz ez a helyzet, imádkozzunk a békéért és igazságosságért a világban!
4) Legfőképpen pedig mindegyikünk személyesen tegyen fel magának kérdéseket, és iparkodjék választ adni lelkiismerete legmélyéből és hittel Őbenne, aki életét adta, hogy mindnyájunknak Élete legyen bőségben!
Néhány hét, és megnyílik a „Szent Kapu” (a Porta Sancta a Szent Péter bazilikában) az Irgalmasság esztendeje kezdetén. A legszentebb kapu az emberi szív ajtaja, amely kitárul a szenvedő előtt. Ez az a kapu, amelyet Kalazanci Szent József megnyitott.
Buzdítunk titeket a gondolkodásra, az imára és a cselekvésre!
Fogadjátok testvéri ölelésünket:
A Kegyes Iskolák Rendjének Generálisi Kongregációja
Róma, 2015. szeptember 5.
