II. János Pál pápa 1997-ben nyilvánította a szerzetesek világnapjává Gyertyaszentelő Boldogasszony napját, február másodikát. Adjunk hálát Istennek a szerzetesi élet ajándékaiért és ismerjük meg jobban a szerzetesi élet szépségét, lehetőségeit és próbatételeit. Forián-Szabó Máté, a Piarista Rend Magyar Tartományának harmadéves növendéke tett erről tanúságot a Bízd Rá Magad honlapján.
Nemrégiben egy cuencai kávézóban, egy mélyebbre merülő beszélgetésben felmerült egy kérdés: pontosan miért is választottam a piarista szerzetesi hivatást, a sok más lehetőség közül?
Sok mindenre vágytam korábban, el tudtam képzelni magam tervező mérnökként, közgazdászként, adatelemzőként, családapaként, igazgatóhelyettesként és hosszú még a sor, hála a kíváncsiságomnak. Azonban ez a kíváncsiság mégis éveken át azon dolgozott, hogy felismerjem Isten furfangos meghívását és a szerzetesség felé lépjek. Mire több év után összeállt a kép, a döntésem biztos volt, eltűntek a kételyek, a B opciók. Ezt akkor nem is teljesen értettem, azt vettem észre, hogy valaki átvette az irányítást az agyamtól és olyan elköteleződést vállalok, ami még nincs teljesen megmagyarázva. Azóta ez a valaki elkísért, sőt segített megértenem, miért is ez a világ legszebb hivatása számomra.
Amikor Istennel szövetkezünk átalakulnak az elvárások. Úgy gondolom, hogy Ő szolgálni hív, arra hív, hogy teljesen átadjam az életemaz Ő érte élt szolgálatban. Az elvárások pedig a lehető legmagasabbak, mindenre szükségem van, minden tehetségemre és tudásomra, de rátalálok a küzdelmeimre is.
Felemelő szolgálat ez, rengeteg ajándékkal, és olyan társakkal, akik átsegítenek a küzdelmeken. Ugyanis a szerzetesi közösség hatalmas biztonságot ad, osztozunk a küldetés örömében és közösen oldjuk meg a problémákat.
De miben is áll ez a nagyszerű szolgálat? Kalazanci Szent József ingyenes iskolát alapított a szegény gyerekeknek, ide helyezte a küldetésünk középpontját. Egy iskolában pedig rengeteg hely van, a katedrától kezdve, az óvodai játszótéren és az informatika termen át, a kápolnáig. Tanórák, szakkörök, sport, szünetek, személyes beszélgetések, szentgyónások, ifjúsági közösségek, szentségi felkészítések, tanári megbeszélések, képzések, szülői értekezletek, lelkigyakorlatok, osztálykirándulások, túrák, szentmisék, folyamatos imádság – mindez és még sok más esemény, ami a piarista iskolát élteti, és mindebben nagyon sok munkatársra van szükség. A piarista szerzetes pedig mindebben fontos szerepet kap, szüksége lesz minden előzetes tudására, rugalmasságára, sokoldalúságára, türelmére és itt is hosszú a sor…
Nagyon szeretek az iskolában lenni, reggeltől estig, tanítani, furcsa kérdésekre válaszolni, a szünetben a kisebbekkel játszani, a tanároknak segíteni, a diákok életét meghallgatni, kísérni, az ovisokkal imádkozni. Minden képességemre szükségem van, és azt hiszem sokszor a határaimmal is találkozom. Amikor már fárasztóak a kérdések, amikor még mindig van 30 javítatlan dolgozat, nem érkeztek meg a házi feladatok, vagy éppen egy olyan diák életével találkoztam, aki sokkal nehezebb határokon jár most.
Azonban este hazatérünk, az Úr előtt megpihenünk, közösen adunk hálát a szolgálatunkért, és a közösségben gyűjtünk erőt a következő napokhoz, készülünk az órákra, dolgozatot javítunk. És másnap hajnalban is az imádságban készülünk a szolgálatra, személyes imádságunkban merülünk el a legfőbb szövetségesünkkel való kapcsolatunkban.
Hálás vagyok a hivatásomért, hálás vagyok a szolgálatomért, a rengeteg munkatársamért, rendtársamért, akik mellettem vannak. Egészen biztos vagyok benne, hogy a szolgálatunkra nagy szükség van, rengeteg diák várja, hogy valaki meghallgassa, nevelje, kirándulni vigye, közösséget adjon neki. Azt hiszem egyre jobban értem, hogy mit jelent számomra ez a hivatás, mit jelent piarista szerzetesnek lenni és az is nagyon gyanús, hogy jó helyen keresgélek.
Fórián-Szabó Máté
Forrás: Bízd Rá Magad
