„2010. augusztus 9-én, hétfőn indultam Budapestről és a déli órákban érkeztem Nagykárolyba. Meglátogattam a piarista nővéreket. Átadtam mindazt az összegyűjtött adományt, amelyre
2010. augusztus 9-én, hétfőn indultam Budapestről és a déli órákban érkeztem Nagykárolyba. Meglátogattam a piarista nővéreket. Átadtam mindazt az összegyűjtött adományt, amelyre sürgős szükségük volt és amihez Romániában nem jutnak hozzá, valamint a firenzei közösség és mások tárgyi és pénzadományait (gluténmenetes liszt, tetűirtő szer, speciális fej-tetűölő fésű, ceruzák, stb.). Nagyon sok kislányt szeretnének beadni az otthonba a városból és környékéről, de sajnos nem lehet. Csak tizenyolc helyük van. Bővítésre egyelőre nincs lehetőség. Működik szépen az előző ősszel beindított napközi is kb. 25 gyermekkel. Óvoda megnyitására is nagy szükség lenne, a nővérek felvállalnák ezt is és örömmel vezetnék, az önkörmányzat is támogatná az elképzelést, de az itáliai nővér-vezetőség értetlensége miatt egyelőre ez lehetetlennek látszik.
Egy érdeklődő magyarországi tanárnő dolgozott velük az elmúlt hónapokban, aki hajlandónak mutatkozott belépni a nővérek közé, kimenni Rómába vagy Firenzébe, elvégezni a noviciátust és nővérré válni. Adja Isten, hogy mások is kövesék példáját. Nagy szükség lenne új munkatársakra.
Késő délután érkeztem Szatmárnémetibe Schönberger Jenő püspökhoz. Nagy örömmel tapasztaltam, hogy a Nagykároly és Szatmárnémeti közötti harminc kilométeres utat, amelyet az úthibák miatt eddig kb. egy óra alatt lehetett megtenni, most komolyan javítják. Megtárgyaltuk a jelenlegi romániai politikai, gazdasági és egyházi helyzetet, tárgyaltunk Hám János boldoggá avatásának munkálatairól (én lennék a posztulátora), a jövő júniusban boldoggá avatandó Scheffler Jánosról most elkészült új könyvről, a két csíkszeredai piarista atya működéséről, a Romániai Piarista Provincia jövőjéről, gondjairól. A püspök rendkívül készséges és segítőkész, mindenben továbbra is rendelkezésünkre áll.
2010. augusztus 10-én, kedden Máramarosszigetre utaztam (kb. száz kilométer távolságra van Szatmárnémetitől, de a rossz út miatt három órát kell szánni az utazásra). László Irén-Etel, aki összetartja a még élő piarista véndiákokat, jövetelemre összetrombitálta a még mozdítható öregdiákokat, akik a plébánián vártak rám. Lehettünk vagy tízen, elbeszélgettünk tevékenységükről és régi tanáraikról egy órácskát. Bíztattam őket. Az elmúlt évben sírkövet állítottak a temetőben és betonkeretet készíttettek Kolla Jánosnak, akinek csak sírhantja volt addig és egy alig olvasható táblája. Megünnepelték Kustár Ignác halálának századik évfordulóját, megkoszorúzták a temetőben lévő sírját. Nagy örömmel számoltak be Sárközi Sándor látogatásáról. Készülnek Kalazanci Szent József ünnepére, ahol az öregdiákok teljes számban akarnak megjelenni az ünnepi szentmisén. Helyi kiadványaikban (a plébániai lapban és a ferences harmadik rendi kis értesítőben) rendszeresen megjelennek piarista vonatkozású cikkek, főleg László Irén-Etel tollából. Kérésükre megígértem, hogy esetleg jövőre velük ünnepelek Kalazanciuskor augusztusban.
Az öregdiák találkozó után a plébánián már várt rám Szinovácz György főesperes és Antku István újmisés káplán, ebéd után együtt mentünk ki a temetőbe, ahol már várt ránk Ferenczi János temetőgondnok. A főesperes rendbehozattatta, lefedette és kifestettette Krasznyánszky Károly és Csukovics Sándor piaristák sírját (ezek ketten egymás mellett lettek eltemetve), és mivel az elmúlt évben megemlítettem és megmutattam neki Kustár Ignác kissé távolabb fekvő, de nagyon elhanyagolt sírját, ott is alapos átalakítást végeztetett. Kustár Ignác gazos és elhanyagolt sírján egy homokkőből készült sírkő volt, amelyen már alig volt olvasható neve (ld. az alsó fényképet). Rendbehozni azt már a kő puhasága (laza homokkő) miatt nem lehetett, ezért egy már lejárt sírról átvittek oda egy fekete márvány obeliszket, arra ráírták (sajnos nem pontosan) azt a szöveget, amely az előző sírkövön volt, a sírt beton kerettel és fedlappal látták el. „Ő is pap volt, megérdemli, hogy rendben legyen a sírja" – nyilatkoztatta ki a főesperes. A régi sírkő is megmaradt, a temető kerítése mellett van más, régi sírkövekkel együtt. Mivel a főesperes által végeztetett munkák ugyancsak sokba kerültek, óvatos kérdést tettem fel az anyagi rendezés ügyében. Ő a leghatározottabban kijelentette, hogy ez a plébánia kötelessége volt, az itteniek -a piaristák utód-papjai – soha sem tudják meghálálni mindazt, amit a piaristák ott tettek.
Hadd álljon itt a máramarosszigeti temetőben nyugvó piaristák névsora:
Kustár Ignác (1813-1910)
Krasznyánszky Károly (1855-1920)
Csukovits Sándor (1872-1943)
Kolla János (1900-1986)
Kustár sírja a temető főútján található, kissé távolabb, a másik háromé a kápolna mellett, egymás mellett a máramarosszigeti papok sora mögött. A régebbi piaristák talán a templom kriptájában nyugosznak.
2010. augusztus 11-én, szerdán délelőtt a püspökség jogászával tárgyaltam. Mint már előző jelentésemben is írtam, a máramarosszigeti ingatlanjainkat nekünk ítélte a bukaresti bíróság, de az önkormányzat minden megfellebbezett. Nemrég volt Bukarestben egy újabb tárgyalás ez ügyben, de ott egy hivatalnok kiderítette, hogy iskolánkat már az első világháború után is államosították, aztán visszakerült a piaristák, majd a második bécsi döntés után megint a magyar állam tudljdonába, aztán megint államosították… – újra elnapolták az ügyet és újabb kutatásokat és tisztázást kértek. A dolgot nehezíti az is, hogy az állami alkalmazottak fizetésének 25%-át (!) az állam a nehéz gazdasági helyzetre hivatkozva nemrég megvonta. Sztrájk ugyan nincs, de az önkormányzatoknál és a kormányhivataloknál ügymenetlassítás annál inkább. Kitűzik a tárgyalást, az illetékes személy nem jelenik meg, erre elnapolják az ülést két hónappal későbbre… Szeptemberre ígértek valamiféle ítéletet, sajnos a tervszerű időhúzás miatt nem tudunk mást tenni, csak várni.
Ami a nagykárolyi ingatalnok ügyét illeti, a püspökség nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy elismeri a mi tulajdonosi mivoltunkat, pár hét múlva a jogász nekem megküldi e-mailen az első fogalmazványt, akkor én azt majd azonnal továbbbítom a tartományfőnöki tanácsnak.
Hazautamban még egyszer meglátogattam a piarista nővéreket Nagykárolyban, rövid kitérőt tettem Máriabesnyőre, ahol a régi temetőben meglátogattam a Salvator Nővérek sírkertjét és Teleki Pál sírját – majd estére érkeztem visza Budapestre.
Budapest, 2010. augusztus 11.
Ruppert József Sch.P.
