Az első program a Pilinszky János Irodalmi Kávéházban

B épület sarok Pilinszky 02.jpg

A Pilinszky János Irodalmi Kávéház a Duna-parti (B) épületünk sarkán fog megnyílni, előreláthatólag 2008. június közepén.

Május 23-án

Az első program a Pilinszky János Irodalmi Kávéházban

 

A Pilinszky János Irodalmi Kávéház a Duna-parti épületünk sarkán fog megnyílni, előreláthatólag június közepén. Korábban a Bölcs Bagoly, a Catedrál, majd a Mona Lisa Étterem működött a helyén, ezekkel azonban nagyon sok probléma akadt, többek között, hogy nem fizettek elegendő bérleti díjat, illetve csak nagy időbeli lemaradással fizettek, s nem mindig a piarista küldetésünkkel összhangban álló programokat kínáltak.

 

A Piarista Tartományfőnökség most három volt pesti diákunkkal (Oberfrank Pállal és két osztálytársával) kötött szerződést.

 

 

 

A Szent István Könyvhét keretében május 23-án 17 órakor a Szent István Társulat ebben a kávéházban rendezte meg az egyik író-olvasó találkozóját. Kindelmann Győző beszélgetett Czigány Györggyel verseket, kisesszéket és karcolatokat tartalmazó, Égi kémia című kötetéről, Szentmihályi Szabó Péterrel pedig Lázadók című történelmi regényéről, amelyben a Dózsa György vezette keresztes hadjárat és parasztháború krónikáját adja közre. A két műből Oberfrank Pál színész olvasott fel részleteket.

 

Czigány György megemlékezett egykori barátjáról, Pilinszky Jánosról, aki a piaristáknak ebben az épületében tanult 1932-től 1939-ig.

 

Szentmihályi Szabó Péter elmondta, hogy következő regénye Pázmány Péterről szól majd, s kifejezte azon reményét, hogy ez a kávéház valódi jobboldali, konzervatív kávéház és találkozóhely lesz.

 

 

A házigazda Oberfrank Pál beszélt a terveikről: június közepén hivatalos megnyitót követően fog elindulni a kávéház, szeretnének a Duna felé teraszt is nyitni, s később étteremként is működni. Otthont adnak majd koncerteknek, író-olvasó találkozóknak, könyvbemutatóknak, felolvasó esteknek, egyéb rendezvényeknek, így például osztálytalálkozóknak.

 

Cím: Váci utcai és Szabad sajtó utcai sarok (Erzsébet híd pesti hídfő)

Tel.: 20-983-0598

E-mail: irodalmikavehaz@freemail_PONT_hu

 

Tőzsér Endre