Ünnepélyes keretek között zárták le június 29-én, Isten szolgája, Hám János boldoggá avatási folyamatának egyházmegyei szakaszát. A bizottságtagok 11 órától a szatmárnémeti székesegyházban a hívekkel közös szentmisén vettek részt, amelyben az oltárnál újból esküt tettek, imádkoztak a kegyelemért, az ügy előrehaladásáért.
Ünnepélyes keretek között zárták le június 29-én, szerdán, Szent Péter és Szent Pál apostolok ünnepén Isten szolgája, Hám János boldoggá avatási folyamatának egyházmegyei szakaszát. A bizottságtagok 11 órától a Székesegyházban a hívekkel közös szentmisén vettek részt, amelyben az oltárnál újból esküt tettek, imádkoztak a kegyelemért, az ügy előrehaladásáért.
Hám János – 1827 és 1857 között – a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye meghatározó püspöke volt, annak második alapítójaként is tisztelik, hiszen építő tevékenysége megerősítette kora katolikus jelenét és megalapozta a jövőt. A szentéletű püspök példája jelentős hatással volt kortársaira; halála után híre egyre csak terjedt, az emberek csodákról meséltek, amelyek közbenjárására történtek. Boldoggá avatási eljárását már Meszlényi Gyula (1887-1905) püspök utóda megindította: az ő munkájának lenyomata az a fontos iratköteg, amelyet Rómába el is küldtek. A világháborúk és a kommunista idők azonban gátat vetettek az ügy előrehaladásának. Reizer Pál püspök kezdeményezte és Schönberger Jenő püspök bonyolította le újra a boldoggá avatás előkészítésének teljes egyházmegyei szakaszát. Ennek a végéhez értek most, a teljes folyamatnak ugyanakkor még koránt sincs vége – tudtuk meg Ruppert József piarista atyától, az egyházmegyei szakasz posztulátorától.
„Egy boldoggá avatási ügynek az a célja, hogy az Egyház emberileg teljes bizonyosságot szerezzen arról, hogy az illető, akit boldoggá akarnak avatni, valóban istenes életet élt, hősies fokon gyakorolta az erényeket és példaképül lehet állítani a hívek elé. A boldoggá avatási eljárás még az egyházmegyei szakasz előtt úgy kezdődik, hogy a püspök tájékozódik. A püspök, akinek a hatáskörébe tartozik, az, akinek az egyházmegyéje területén az illető személy meghalt. Alaposan utánajár annak, hogy a jelölt csakugyan szent ember volt-e, és megítéli, hogy a boldoggá avatás milyen előnnyel járna a hívek vagy az egyházmegye számára. Miután erről meggyőződött, megkérdezi a szomszédos püspökök véleményét is. Ha azok is helyeslik az ügy megindítását, akkor a Szentszékhez kell fordulni, hogy ők is adják rá áldásukat. Mindez megelőzi az egyházmegyei szakaszt. Ez utóbbinak elején a püspök létrehoz egy egyházmegyei bíróságot, kinevez egy posztulátort, aki utánajár, hol lehet hiteles tanúkat találni, akik ismerték az illetőt. Az egyházmegyei szakasz a mi esetünkben három évig tartott, de tarthat tovább is, ha több tanú kihallgatását tartják szükségesnek. Isten szolgájának hívják már ekkor a jelöltet, akinek előkeresik az írásait, a nyilatkozatait, hogy egységes képet kapjanak róla. Miután az egyházmegyei bíróság meggyőződik szentéletű voltáról, összeállít egy nagyon bonyolult és alapos dokumentációt, iratköteget, amit elküld Rómába. Ekkor kineveznek egy újabb posztulátort, aki ott él – hiszen állandó kapcsolatban kell lennie a szenttéavatási kongregációval. Itt kezdődik aztán az ügynek a második szakasza, a vatikáni szakasz. A legfontosabb, ami ott történik, hogy a vatikáni szakértők, tudós teológusok ellenőrzik ami az egyházmegyében történt – minden szabályszerű volt-e, alapos volt-e, nem hiányzik semmi, illetve ha mégis, kérik a pótlását. Amikor kibocsátják azt a dokumentumot, ami kimondja, hogy minden szabályszerűen folyt le, az iratanyag teljes, lehet belőle tájékozódni, akkor a posztulátor egy könyvet állít össze. Ez egy rövidlet a teljes iratcsomóból, amiből az adatok, az írások és a tanúvallomások alapján kitűnik, hogy az illető szentéletű volt. Ezt pozíciónak hívják. Elkészítése hosszú munka, és amikor megszületik, a posztulátor átnyújtja a szenttéavatási kongregációnak. Itt végződik igazából a második nagy szakasz. Ekkor a szenttéavatási kongregáció összehív egy teológusokból – egyetemi tanárokból – álló, hét-kilenc tagú bizottságot. Ők áttanulmányozzák a pozíciót, véleményt írnak az egész ügyről, kongresszust tartanak ahol megvitatják, és a végén szavaznak. De kérhetnek még ekkor is kiegészítő dokumentumokat. Ha a szavazás azonban pozitív eredményű, a véleményeket kiadják egy könyvben. Itt megáll kicsit az ügy, a Szentszék kinevez bíborosokat és püspököket, akik ezt még egyszer áttanulmányozzák. Az élükre egy előterjesztő bíborost, egy úgynevezett ponenst neveznek ki, ők is tartanak egy kongresszust és ők is szavaznak. Pozitív véleményezés esetén a bíboros-prefektus elviszi a pápához a bizottság véleményét, és a pápa kiadhatja az engedélyt a boldoggá avatásra. Pontosabban ez így történik a vértanúk esetében, akik az életük feláldozásával tettek tanúságot. Egy hitvalló azonban – mint amilyen Hám János – ekkor még nem lesz boldog, csak megkapja a tiszteletre méltó jelzőt. Ahhoz, hogy őt boldoggá lehessen avatni, kell egy csoda, mondjuk egy csodálatos gyógyulás, ami az ő közbenjárására történt. Ennek a vizsgálata aztán pontosan ugyanúgy folyik, mint az életszentségről szóló vizsgálat: a püspök tájékozódik, egyházmegyei szakaszt tartanak, felküldik Rómába az íratcsomót, ott újravizsgálják, teológus bizottság jön létre, bíborosi bizottság… ha elfogadják a csodát, akkor lehet boldoggá avatni. Ha valaki már boldog, és szentté akarják avatni, újabb csoda szükséges.”
Ami örömteli a Szatmári Egyházmegye hívei szempontjából, hogy Hám János esetében már jegyeztek fel egy csodát, igaz, még 1943-ban. Ezt részletesen le is írták, igazolták akkor, de Ruppert József posztulátor szerint, a történet teljességéért nem ártana még kicsit nyomozni. Emiatt, de hosszú várólista miatt is gondolhatjuk, hogy nem a közeljövőben avatják boldoggá Hám Jánost: „Minél régebbi egy ügy, vagy minél bonyolultabb, annál tovább tart a vizsgálata. Nem beszélve arról, hogy Szent II. János Pál pápa idején, s azóta megnőtt a boldoggá avatások száma, nagyon sok ügy érkezik a Vatikánba, hosszú a várólista. Ez az, ami rettentően lelassítja a folyamatokat. Sokat panaszkodnak a hívek Márton Áron ügye, vagy Mindszenty József ügye miatt… Ezek mennek előre, csak lassan. Hám Jánosnak sem holnap lesz a boldoggá avatása. Sok évnek kell eltelnie, amíg kivárja a sorát, hogy tárgyalják. Ez az egyetlen probléma, egyébként nagyon tiszta és szép az ügy. Ugye ezt az 1800-as évek végén kezdték el. Nagy szakértelemmel láttak hozzá a tanúk kihallgatásához, elkészítették az egyházmegyei szakasz iratait, amit el is küldtek Rómába, itthon azonban a világháborúk alatt szinte a teljes dokumentáció eltűnt. Azért csak szinte, mert aztán a templomtoronyban sok mindent megtaláltak. De ilyenkor, amikor ennyi év eltelt az első kezdeményezés óta, újabb tanúkat kellett behívni, hogy bizonyítsuk él még János püspök emlékezete.”
Ami a csodát illeti, egy egyszerű leírásunk volt arról, hogy 1943-ban, Budapesten egy sörgyári adminisztratív munkás, nagyon súlyos vakbél- és hashártya gyulladással, utolsó stádiumban került kórházba. Megoperálták de a két műtőorvos teljesen reménytelennek ítélte a helyzetét – nem is tudták visszavarrni rendesen és elküldték a haldoklók szobájába. Egy irgalmas nővér foglalkozott ott a haldoklókkal, aki arra buzdította őt, imádkozzon Hám János püspökhöz, mert ilyen esetben már csak ő segíthet, ő járhat közben Istennél, esdheti ki a gyógyulás kegyelmét. A beteg nem is tudta, hogy ki Hám János, ezért a nővér mesélt neki róla és együtt imádkoztak. A következő adatunk az, hogy a beteg fél év múlva felülvizsgálatra jelent meg az orvosoknál, akik nem hittek a szemüknek, és írtak egy pontos leírást arról, hogy a betegnek meg kellett volna halnia, de valamilyen megmagyarázhatatlan módon életben maradt. Nos, én utánajártam és próbáltam kutatni a meggyógyult ember után. Azt tudjuk, hogy abban az időben nem volt még penicillin, mai orvosprofesszorok is igazolják, hogy a beteg nem élhette volna túl, megmagyarázhatatlan a gyógyulása. A mostani kórházigazgatótól van igazolásunk arról, hogy a két aláíró orvos valóban ott működött, megbízható, jó orvosok voltak. Ugyanakkor megvan a nővér levele is, aki részletesen leírja a történteket és jelenti a főnöknőjének. Ez egy szép leírás és mutatja, hogy ő maga is megdöbbent a gyógyuláson, ahogy aztán a főnöknője is, aki jelentette a püspöknek. Budapesten történt, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyéhez tartozik, de én kértem, hogy engedjék át az ügyintézés jogát (competentia fori) a Szatmári Egyházmegyének. Ez meg is történt, de nem akartunk továbbmenni addig, míg be nem fejeződik az egyházmegyei vizsgálat az életszentsége ügyében. Ha elküldjük Rómába az iratokat, neki lehet látni, mert a dokumentáció létezik, erről is megvan. Egy dolgot azonban jó lenne kinyomoznunk, vagyis, hogy mi lett ezzel az emberrel? Azt tudjuk, hogy meggyógyult, azt is írja az orvosi jelentés, hogy a munkáját rendesen végezte, tudunk az egyházi anyakönyvi kivonatból a családi viszonyairól is, de utána mi lett vele? Jöttek a világháborúk, lehet, hogy elvitték katonának, lehet, hogy hősi halott lett, lehet, hogy a málenkij robotra küldték, lehet, hogy egyszerűen hazaköltözött a falujába… Itt egy nagy kutatást kellene végezni és utána neki lehetne látni a csoda egyházmegyei szakaszának.”
A gyógyulásnak van egy másik tanulsága is. A nővér, amikor Hám János kérlelését javasolta a betegnek, valószínűleg nem a boldoggá avatás vonatkozására gondolt, hanem tapasztalhatta, hallhatta az emberektől, hogy Hám János a reménytelen helyzetekben is közbenjár, „csodát tesz”. Valószínűleg a háttérben sok csodás gyógyulás van még, amelyek azonban nem kerültek leírásra. Ruppert József szerint azonban különbséget kell tenni a spontán gyógyulások, az imameghallgatások és a csodák között.
Hám János ügyében tehát most elküldik az iratcsomót Rómába, és hosszú még az út, amíg boldoggá avathatják. Ruppert József ezzel kapcsolatban egy hárombetűs mozaikszót ajánl a szatmári hívek figyelmébe, ez pedig a TIR.
„Az autóvezetők ismerik a hosszú teherautók végén, jelzésként kitett TIR mozaikszót. Különösen előzésre várva nézhetik sokat. Ezt fontos megjegyezni most is, amire szükség van az T mint türelem, I mint imádság és R mint remény. A reményt soha nem szabad feladni, a türelem végtelenül fontos, az imádság pedig még inkább, mert hátha odafentről is segítik az ügyet. Évszámot nem lehet mondani, hogy mikor avathatják Hám Jánost boldoggá…”
Forrás: Szatmári Egyházmegye
Kép: Szatmári Egyházmegye
