A KÉPMÁS magazin szeptemberi számában olvasható Besze Erika tanárnő személyes hangvételű cikke a Gödi Piárban zajló életről, az orientációs évről,melyet az alábbiakban publikálunk.
Kinézek az ablakon, csendben folyik alattunk a Duna, a sétányon kutyasétáltató idősek beszélgetnek. Sokat látott folyó, ami áradáskor közelebb, máskor távolabb van az alattam lévő szint asztalos gépműhelyéhez. Perceken belül kezdődik a második orientációs évfolyam számára (is) a tanévnyitó Veni Sancte a közeli, alsógödi templomban. A padokban azok a most még csendes, visszafogott, talán túlságosan fegyelmezett fiúk is ott ülnek majd, akik ebben az évben hozzánk szegődtek. Akik mellé oda kell majd állnom, hogy júniusig megtalálják azt a szakmát a sok-sok lehetőség közül, ami a hivatásuk lesz. Közben együtt járjuk végig az idevivő, komoly önismereti, életpálya-tervező utat is.
Kik ezek a srácok? Tíz tanév után sem tudom pontosan meghatározni, hogy a gödi szakközépiskola kiket vonz. Csak néhány mozaik az elmúlt évekből. Egy fiú, aki szeretett volna rendőr lenni, de édesapja börtönbüntetése ezt eleve kizárta. Egy másik, aki csak azért sem ment gimnáziumba, mert a testvérei úgyis oda jártak. Ismét más valaki, aki a nevelőotthonból vasárnap esténként megérkezve tényleg második otthonaként tekintett a kollégiumunkra. Valaki, akinek mi voltunk az ötödik iskola az életében, mert nem illett előtte sehová. Egy nagypapája asztalos műhelyében felnövő srác, aki a nyolcosztályos gimnázium latin tankönyvét cserélte nálunk a faipari elméletre. És volt még olyan diákom is, akinek semmi sem volt természetesebb a különféle kőműves és hidegburkoló munkáknál, amiket a nevelőapjától tanult. Sokfélék és sokszínűek a mi fiaink, nem véletlen, hogy a szokásos eszközök és módszerek megújításán, adaptálásán azóta dolgoznom kell, mióta először beléptem a kapun a szerkezetlakatos műhely mellett.
Miután nagyjából megvan, hogy kik jönnek hozzánk, lássuk mik várnak rám a tanévben:erdei iskola, bemeneti mérések, szülői est (nem értekezlet!), kirándulások, job shadowing, filmek és feldolgozásuk, modulok, kreatív sáv, személyes beszélgetések, egyéni fejlesztési tervek, társértékelés, team megbeszélések, jó, oké, az adminisztráció is… Amúgy irigylem magam, hogy a team, akikkel dolgozom, tapasztalt mesterekből, innovatív szakelméletet tanítókból áll, mert lassan én is összeácsolok egy kontyolt tetőt, vagy kijavítok egy horpadást az autón. Na jó, nem. Még. Cserébe a kollégákkal olyan sok időt töltünk együtt, hogy a délutáni team megbeszélések már-már klubjelleget öltöttek, egészséges és kevésbé jó rágcsálnivalókkal, szakmai vitákkal, komoly döntésekkel. Nem is tudnánk máshogyan működni, mivel a teremben is közösen tartunk foglalkozást legtöbbször, ahol azonnal látszana, ha nem értenénk egyet. Jó arra gondolni így a tanév elején, hogy a tananyagfejlesztés nehéz feladata a csapatmunkában válik majd hordozhatóvá. Vagy arra, hogy azt a legalább öt diákot, akikkel személyesen beszélgetek hetente, nem egyedül támogatom. Minden gödi diák mellett áll ugyan egy segítő felnőtt, a felnőtt meg a team tagja, ahol ő maga is kap szupervíziót, ötletet, új nézőpontot.
Hogy pedagógusként milyen az orientációs (előkészítő) évben dolgozni? Mintha hullámvasúton ülnék a kedvenc kávémmal a kezemben, ami egy fedetlen pohárban van. Túl sok mindenre kell figyelni egyszerre, de ha sikerül, akkor remek! Ja, és mindenképpen alapjaiban változik meg az életem egy kör (egy tanév) után. Nekem nagy szerencsém van, mert már a gyakorló tanításomat párban csináltam végig ugyanitt; nem szokatlan, hogy többen vagyunk felnőttek a teremben. Az, hogy nem osztályzatot adok, vagy nem íratok konkrét témában dolgozatot, más helyen tanító barátaim szerint irigylendő. Alapot teremt, hogy a diákokkal párbeszédben alakítjuk a napot, és a reggeli hogy vagy?-körre egyre őszintébben válaszolnak. Ők is és én is. Nem újdonság a világos és egyenes beszéd, kérdezték már azt is a diákok, miért nem öltöztem fel rendesen? Értsd, miért van rajtam farmer és póló, ha szoknya és blézer szokott lenni? Hálás vagyok azért a legkörért, amiben a kamasz fiúk megtanulnak megszólalni, kiállni magukért és egymásért, kommunikációs helyzeteket mind jobban értelmezve. Féltem őket, mikor kiderül, mekkorát kell ugraniuk. Ha az előző iskola utolsó padjában annyi volt a dolguk, hogy ne zavarják a többieket, akkor három hónap múlva nem tűnik komfortosnak, hogy egy adott tananyagtartalomnál választhatnak négy munkaforma és öt önértékelési mód közül. És mindezekkel együtt mégis hiszem, hogy lehetek az a felnőtt, aki életüknek ebben a különösen fontos szakaszában figyel rájuk, keresi velük, hogy hová vezet út és hol vannak akadályok.
Remélem, ebben a tanévben is fix lesz a háromlábú szék harmadik lába, vagyis a szülőket is szövetségeseinkké tudjuk majd tenni. Jó lenne velük együtt dolgozni az egyéni fejlesztési terveken, mert az elmúlt tizennégy évben mi nem voltunk még a fiúk mellett. Fontos lenne, hogy a kamaszharcokban edzett években arról is képet kapjanak, miben erősek, tehetségesek ezek a fiúk. Valószínűleg idén is kapunk tőlük hasznos tanácsot a notórius reggeli késések elkerülésére írt egyéni megállapodásokhoz. Elképzelhető, hogy idén is jelen lehetek egy olyan félévi értékelésnél, ahol az édesapa először hallja, hogy a legkisebb fia szeretné folytatni az általa felépített családi vállalkozást. Bízom benne, hogy a szülői esten, egy sütemény és tea mellett idén nem amiatt lesz meghatott egy anya, hogy a kilenc év alatt először tőlünk kapott dicséretet a fia…
Szóval ebben a tanévben is vár a hullámvasút, s ahogyan egyik kollégám szokta mondani: Kalandra fel!
Besze Erika
