Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 2017. szeptember 26-án kedden, Göde Edit latin-történelem szakos tanárnő, a nagykanizsai piarista kollégium vezetője 34 éves korában elhunyt. Szeretett munkatársunktól 2017. október 7-én szombaton 14.00 órakor veszünk búcsút a lepsényi római katolikus temetőben,katolikus szertartással. A temetési szertartást Dózsa István esperes atya végzi. Gyászmise közvetlen a temetés után lesz a római katolikus templomban. Cikkünkben két nagykanizsai kolléganő megemlékező sorait közöljük.
Kedves Edit, Barátunk, Kollégánk!
Egész életedben másokat szolgáltál, az utolsó pillanatig számíthattunk rád. Telve voltál élettel és lélekkel.
Te, aki aktívan benne voltál az élet sűrejében, mégis tisztán éltél. Önkéntes voltál cigányközösségekben, de könnyedén szót értettél bármelyik magas rangú politikussal vagy híres tudóssal is. Nem egyszer közénk is meghívtad őket, hogy hallhassuk őket.
Te mindig empátiával fordultál a gyengék, kitaszítottak felé. Szíveden viselted tanítványaid sorsát, segítettél nekik a pályaválasztásban, a tanulási technikákban, összehoztad őket híres öregdiákjainkkal, hogy tanuljanak tőlük. Elkötelezett voltál a kultúra iránt, átadtad. Szeretted a színházat, a zenét. Latin műveltségre neveltél, tanítottál történelmet, filozófiát és az igazságot. Négy nyelven beszéltél, de megtanultad a gyógypedagógiát is, hogy a gyengék segítségére legyél. Dolgoztál kutatóintézetben és nálunk. Vezető voltál. A kollégák számíthattak rád, mindenki tudta, hogy nem megfelelni akarsz, hanem az igazságért harcolsz. Ezt olykor keményen is kinyilvánítottad. Bárkivel szembeszálltál az igazságért, megalkuvás és félelem nélkül. Gondod volt a múltbeli igazságtalanságok gondozására is, történelmi kiállításokat szerveztél 56-ról, és a kommunizmus áldozatainak és a holokauszt áldozatainak emlékére.
Te, aki előtt nem voltak zárt kapuk, mert stílusoddal, másokért szüntelenül tenni akarásoddal minden kaput meg tudtál nyitni. Életvidámságoddal, elmés megjegyzéseiddel derűt fakasztottál a környezetedben.
Te, aki a túrák egyik állandó kísérő tanára voltál, fiatalosan, sportosan éltél, példát mutatva ebben is.
Te, aki gyönyörűszép voltál. Szemeid mosolyogtak, vagy értelmesen csillogtak, vagy haragosan villantak. Beszédes szemeid voltak.
Te most elmentél közülünk. Gyorsan, váratlanul, sokkolóan. Fényképed körül állandóan égnek a gyertyák és állandóan friss a virág.
Aznap este sms-t akartam neked írni, valami vigasztalót. Fáradt voltam, – majd másnap – gondoltam. Másnap már nem kellett, már láttad a teljes igazságot. Most már tudod azt is, hogy sokan imádkoztunk érted. Fogadkoztunk, hogy jók leszünk, csak maradj még.
„ Az én utaim nem a ti utaitok, az én gondolataim, nem a ti gondolataitok.” – hallottuk valamelyik vasárnap. Abban bízom, amiben Liseux-i Szent Teréz is, akinek az ünnepén mentél el: nem halok meg, hanem átmegyek a teljes Életbe. Semmi sem véletlen, de attól még nem értjük. Fáj. Hiányzol. Hiányozni fognak a nagy beszélgetések, a vidám pillanatok, az okos érveléseid. Isten veled, Edit!
Kanizsainé Rezsek Mária
„Megtanítottad már a „Vágják a majtényi erdőt”? Az a kedvencem!”– mondtad egyszer. Akkor egy darabig megmaradt bennem ez a kérdésed, aztán a mindennapok rohanásában megfeledkeztem róla. Mostanában hallgattam meg Bognár Szilvia énekével, s megrázott a szépsége.
„Vágják a majtényi erdőt,
kerítik az új temetőt.
Viszik szegény legényeket ,
katonának mindegyiket.
Összegyűjtik mindahányat,
Kinek vessünk holnap ágyat?
Hiába ácsorgunk sírva,
Tudom, sose hozzák vissza.
Ne vigadjon senki azon,
babámat ha búcsúztatom.
Ver a zápor, a csapáson,
ha ma rajtam, holnap máson.”
Egy katonasirató, amit te sokszor meghallgattál, dudorásztál. S most keresem a szavakat, törlöm és újraírom, hogy megfogalmazzam, mit is jelentettél nekünk.
S mindjárt zavar a sok múlt idő: jelentettél, dudorásztál, mondtad….
Igen: öleltünk, nevettünk, söröztünk, jókat ettünk, értelmes dolgokról beszélgettünk, örültünk, hogy te mindig egyenes voltál, őszinte és kemény, ha véleményt kellett mondani…..s nagyon szerettünk! Folynak a könnyeim…magunkat sajnálom s kérdem: megtettünk-e mindent, amit lehet, adtunk e mindig mosolyt s puszit a csücsörítő Gödének? Előttem az arcod, a huncut, hunyorító szemed, ahogy mondod: „Rezső!” , meg „Cili! Te egy fantasztikus csaj vagy!”, ahogy mesélsz Szepin este az unokáinknak, s jókat nevetsz velük. Ahogy Marcival ölelitek egymást…. s most már újra együtt vagytok. Találkozunk!
Cili
