Bűvészinasok címen nyílt kiállítás 2024. június 18-án a Pesti Vigadó földszinti és alagsori kiállítótermeiben, amely a 70 éves Astra Bábegyüttes és 30 éves Maszk Bábszínház világát idézi meg látványos installációkkal, izgalmas múzeumpedagógiai programmal, az Országos Színháztörténeti Intézet és Múzeum rendezésében.
„Kalazanciusi szenvedélyünk gyakorlatának egyik járható útja a bábjáték. […] Miért ne képviselnők mi a mi világnézetünket ezen a hangon is, melyet oly szívesen hallgatnak a gyerekek? […] Gyermekeket Istenhez vezetni kalazanciusi hivatás. Aki ezt az utat járja, legteljesebben piarista hivatását […] gyakorolja, akkor is, amikor az első kezet kifaragja, akkor is, amikor a színpadon mókázik” – írta Vízvári László piarista tanár 1948-ban.
Ő maga első bábuja kezét 1945/1946-ben a debreceni piarista gimnáziumban faragta ki, és bábszínháza hamarosan azt a kitüntetést nyerte, hogy az 1947. évi franciaországi Cserkész Világdzsemborin francia nyelvű „János vitéz” előadásuk képviselte a magyar kultúrát. Nem volt ez könnyű kor Magyarország és katolikus egyház életében, de a bábjáték „kalazanciusi szenvedélye„ nem hagyta nyugodni. 1954-ben barátaival és piarista gimnáziumi tanítványaival Budapesten megalapította az Aurora együttest, amely szabályzatában azt tűzte ki célul, hogy „szép emberi életet akarunk, ahogy Isten elképzelte”.
Az együttes 1962-től Astra néven folytatta munkáját. Fél évszázadon át sorban mutattak be olyan marionett-, kézibáb és árnyjáték-előadásokat, amelyek kicsikhez és nagyokhoz egyaránt szóltak, a legmélyebb keresztény értékeket képviselték, de a kommunista hatalom sem talált bennük kivetni valót. Az együttes tagjai is osztották a „kalazanciusi szenvedélyt”, amelyet általában fiatalkorukban kezdtek, majd folytattak egészen Vízvári László haláláig, 2003-ig sőt még azután is, 2019-ig. Művészetük sajnos élőben már nem élvezhető, de azok hangulatát most az Aurora és Astra bábjaiból és díszleteikből készült kiállítás idézi meg a pesti Vigadóban.
A megnyitó ünnepségen először Richly Gábor, az Magyar Művészeti Akadémia főtitkára köszöntötte az egybegyűlteket, köztük az Aurora és Astra együttesek élő tagjait, és olyanokat, akik – legalább nézőként – részei voltak az egykori előadásoknak. Elmondta, hogy a bábszínház a legrégebbi művészeti ágak közül való, és ma is fontos mondanivalók hordozója lehet. Ezt azonnal demonstrálta is a Maszk Bábszínház „A szörny” című előadása, amely Kosztolányi Dezső első világháborús, de megdöbbentő, mai áthallásokkal teli szimbolikus történetét dolgozta föl, a háború okozójának hitt titokzatos szörnyről, amelynek leleplezését megtiltja a semmiből megjelenő Szigorú Úr, aki(?) végül Georg Friedrich Händel áriáját énekli a kedves árnyékről (Ombra mai fu).
A Maszk Báb- és Ifjúsági Színház egyik alapítója, Havas Zsolt is az Astra együttesben kezdte működését, mielőtt elvégezte volt az Állami Bábszínház szakképzését. 1994-ben hozták létre Havas-Krain Edinával együtt családi társulatukat, amely előszeretettel játszik magyar népmeséket és történelmi mondákat.
A bábelőadás után ketten idézték föl az Aurora, Astra és Maszk együttesek múltját. Koós György televíziós rendező személyes emlékein keresztül hívta időutazásra a jelenlévőket, hiszen élete már születésétől fogva a bábszínházi családban folyt. Apja, Koós Iván az Aurora együttes alapítója volt, édesanyja pedig az első tagok közé tartozott, és ezután nem meglepő, hogy keresztapja Vízvári László lett. Ő maga 15 éves korától részt vett az Astra munkájában, amelyhez a zenei programok kidolgozása, a színpadépítés és a ládapakolás egyaránt hozzátartozott.
Utána Galántai Csaba színháztörténész, egyetemi oktató következett, aki színháztörténeti összefügésbe állította Vízvári Lászónak és társainak művészetét, amely a diktatúrák által lezárt határok idejében is az európai kultúra szerves szövetére épült. Felidézte azt a bátorságot, amellyel az Aurora együttes vezetői 1954-től újrateremtették Magyarországon a marionett-bábjátszást, amelyet az uralkodó ideológia arisztokratikusnak, tehát nem kívánatosnak kiáltott ki (csak azért, mert egykor az arisztokraták kastélyaiban is voltak ilyen bábszínházak).
A kiállításon nagyméretű installációk, mintegy önálló „bábszínpadok” labirintusában jelennek meg az Aurora és Astra nevezetes figurái a zsebrádiót felfedező kedves kisnyusziktól, a táncoló struccokon és pingvineken keresztül Joseph Haydn holdbéli operájának társulatáig és az elveszett bárányig. Látható az a díszlet is, amelyre az kiállítás címe utal. Az Astra együttes 1966-ban vitte színre Johann Wolfgang Goethe történetét a bűvészinasról, aki felelőtlen varázsigéivel majdnem katasztrófát okoz. Bábtechnikai újításai – a hordozható színpadon játszható rövidpálcás marionett bábok – és örökérvényű mondanivalója miatt Koós György a Bűvészinast megnyitón „az Astra történelem egyik legizgalmasabb darabjának” nevezte.
A kiállítás központi látványelemét képezi Vízvári László és az Astra együttes egykori Csalogány utca műhelye, az esztergapaddal és a műhelyasztalon a készülő bábokkal. Itt láthatók az utolsó, már befejezetlenül maradt darab hősei: a lusta Kisrigó és rá leselkedő Róka is. A Vigadó alagsori helyiséget ugyanakkor a Maszk Bábszínház nagyméretű bábui népesítik be: Hagymácska, labanc és kuruc katonák, betlehemi pásztorok.
A megnyitó egyúttal lehetőséget adott arra, hogy az egykori és mostani bábosok ismét összegyűljenek, fölidézzék emlékeiket, és aki odafigyelt rájuk, számos izgalmas részletet tudhatott meg arról, hogy a kiállított bábok hogyan működtek a valóságban, és milyen élményeket szereztek generációk sora számára.
A kiállítást az Országos Színháztörténeti Intézet és Múzeum munkatársai, Lovas Lilla és Simándi Katalin rendezték, a látványtervező Fecsó Andrea volt. Megtekinthető: 2024. június 19. és 2024. szeptember 22. között a Pesti Vigadóban (1051 Budapest, Vigadó tér 2.)
Szöveg és képek: Koltai András/Piarista Központi Levéltár
Hivatkozások:
Vigadó (a Magyar Művészeti Akadémia székháza)
Országos Színháztörténeti Múzeum
Magyar Múzeumok (online magazin)
