Idén ünnepli a kecskeméti és a váci piarista iskola fennállásának 300. évfordulóját, amelyhez köthetően nyáron cserkész „nagytábort” szerveztek a Börzsönyben a pesti gimnáziummal közösen. A cikkben Weninger Endréné nyugdíjas kecskeméti pedagógus beszámolója olvasható.
A tábort idén a Börzsönyben rendeztük meg. Mivel 2014-ben a kecskeméti és a váci piarista iskolák 300. évfordulója van, ezért a tábort három nagy piarista csapat szervezte: a kecskeméti, a váci és a pesti csapatok.
A csapat nagy része busszal utazott, míg a többiek vonattal. Mindkét csoport Bernecebarátiban szállt le, és onnan 3 km-t gyalogoltunk Kalakocs-völgyig, ahol az előtáborozók már kijelölték a táborhelyet.
A sátrakat az erdőben vertük fel egy közeli tisztás mellett, ami alakuló térként működött később. Legelőször minden őrs kitisztította a sátorhelyet, majd a sátorállítás után kezdődött az építkezés. Az őrsöknek körbe kellett határolniuk a területüket kerítéssel és kapuval. Szükség volt még lavórtartóra, ruhaszárítóra, csajkafára, és az ügyesebbek cipőtartót, fogkefetartót és egyéb praktikus dolgokat is eszkábáltak.
A három csapat közös keretmesét dolgozott ki, a honfoglalást elevenítve föl. A táborban mindent az ősmagyar nevén szólítottunk, ilyen volt például a kumisz, a tokány, az áldomás, ami a reggeli, ebéd és vacsora. Vezetőink is belebújtak Árpád és a többi vezér bőrébe. Felelevenítettük a csodaszarvas történetét és a vérszerződést, volt sámánunk is, aki jóslataival segítette a népet. A gyerekeknek a keretmese segített, hogy még jobban elszakadjanak az otthoni élettől és teljesen beleéljék magukat a tábori életbe és annak folyásába.
Mint minden évben, idén is történtek váratlan események. Az egyik legkiemelkedőbb talán a rókamerénylet volt a kétnapos portya során. Az egyik alvóhelyet megtalálták a rókák az éjszaka folyamán, és beletúrtak a táskákba, kilopva belőlük az ennivalót, majd miután jól végezték dolgukat, meglógtak öt pár cipővel. A mezítlábas bandát másnap autó hozta vissza a táborba. Ezen az éjszakán egy másik csapat a vaddisznók ellen épített barikádot, de szerencsére egy sem kószált arra. Az utolsó éjszaka kaptunk egy nagyobb esőt, és egy sátor is beázott, amelynek lakói arra az estére átköltöztek másik sátrakba.
Az egész piarista nagytábor vezetője Szabó István piarista atya volt, míg a kecskeméti csapattáborunk vezetője Szórád Előd cserkésztiszt.
A táborban a legtöbb vezetőnek megvan a maga feladata. A rajvezetők rangban közvetlenül a csapatparancsnok és a tisztek alatt állnak. Van, aki a programokért felelős, van, aki a tábortüzekért, és még sok-sok más jellegű feladat is akad. A csapatparancsnok felelőssége, hogy mindezt koordinálja és „felülről” átlássa az egészet.
Miért is érdemes cserkésznek lenni? A tábor eseményeiről az őrsök és rajok naplót szoktak írni. Egy-egy ilyen napló tartalma már önmagában annyi kalandot és történetet tartalmaz, hogyha azt egy fiatal elolvasná, rögtön cserkésznek állna. A cserkészet egy egész éven, sőt életen át tartó kihívás, életközösség, kapocs, amely számtalan feladatot állít a fiatalok elé. Gyakran örök barátságok, életkapcsolatok is szövődnek emberek között. A cserkészet az életre nevel mindazon programokon keresztül, amelyeket év közben is művelünk (foglalkozások, játékok, portyák, kirándulások, főzések, kihívások, tanítások, közös együttlétek), s mindezt az év végi nyári tábor koronázza meg. A cserkészet kis közösség – nagy élmény!
Szabó István piarista atyának ez volt a 25. cserkésztábora. Táborparancsnokként az volt a feladata, hogy szemmel tartsa és koordinálja az egyes munkacsoportok munkáját, a keretmesét, a programokat, az ellátást, a felszerelések biztosítását stb. Nagyon jó volt látnia, hogy a fiatalok milyen lelkesen kapcsolódtak be ebbe a munkába, az előkészületekbe, a megvalósításba. Öröm volt látnia az együttműködést az őrsökön belül, no meg a kecskeméti, váci és budapesti csapatok között is. Ebben a táborban nemcsak a csapaton belüli ismerkedés (az újoncok a régebbiekkel), hanem a más piarista csapatokkal való találkozás is szerepet kapott. Mások egy kicsit másképp csinálják, de azért mégis cserkészesen. 🙂
A cikket Weninger Endréné nyugdíjas kecskeméti pedagógus készítette Szabó István SchP táborparancsnok, Szórád Előd cserkésztiszt és Kovács Ilona (12.a) őrsvezető közreműködésével.
