Ruppert József atya májusban Berkeszfalun járt, ahol meglátogatta Dutschák András piarista tanár sírját, aki 1956 júniusában hunyt el. A cikk az ő emlékének állít emléket.
Dutschák András Berkeszfalun (ma Percosova RO) született 1881 január havában. Rendünkbe 1897-ben lépett be. Szegedi iskolánkban tanult, Vácon volt novícius. Iskolai tanulmányait Kecskeméten fejezte be, itt érettségizett 1900-ban. A budapesti Kalazantínumba került, az egyetemen latin és a görög nyelvet választotta szaktárgyul. Többek között Schütz Antalnak volt évfolyamtársa. Tanári pályáját Veszprémben kezdte meg (1903-1905). 1904-ben szentelték pappá. Ezután Kolozsváron tanított (1905-1910), majd Kecskemét következett (1910-1920). 1921-ben Temesvárra helyezték (1921-1934), innen pedig Kolozsvárra (1934-1940), majd ismét Temesvárra. Az 1948-as államosításkor először a Temesváron élő Jakab öccsénél lakott, kisegített a piarista templomban, majd visszatért szülőfalujába, Berkeszfaluba, ott halt meg 1956 június 28-án. Kívánságára nem a családi kriptába temették, hanem melléje, az anyaföldbe, nagy hársfák árnyékába.
Tanítványai nagy szeretettel emlékeztek rá. Különösen azért becsülték, mert szaktárgyain túl az életre nevelte diákjait, helyes történelem és életszemléletet alakított ki bennük. Szigorú is volt, és a kor szokása szerint nem riadt vissza a testi fenyítéstől sem, de erre is csak mosolyogva gondolnak vissza már.
Jelenits István tanár úr édesapjának osztályfőnöke volt Kecskeméten. Ő mesélte el az alábbi történetet Dutschák tanár úr nevelési módszereiről.
Egy tanítási óra elején az egyik szegény családból való gyerek előző napi hiányzását azzal akarta igazolni, hogy szüleinek kellett segítenie. Jelentkezett ezután egy másik diák is, aki ezt mondta: „Hazudik, mert kinn labdázott a városszéli réten.“ Megdermedt a levegő az osztályteremben. Dutschák tanár úr kihívta az első gyereket, és megkérdezte, hogy csakugyan így volt-e. Bevallotta, hogy így volt. Erre a tanár úr egy nagy pofont adott neki. Aztán odament a másikhoz, és annak is adott egy ugyanekkorát. Azt mondta magyarázatul: „Az ilyenekből lesznek a hazaárulók.“
Május elején meglátogattuk a sírját. Talán mi voltunk az utolsó látogatók. Lassan meghalnak, akik még emlékeznek rá…
