Edoardo Corsini generális és a piaristák emléke Fananóban

Fanano 2008.jpg

Március 19-én nagy ünnep volt a toscanai Fananóban. Ebben a városkában született Edoardo Corsini (1702–1765) piarista, aki nemcsak kiváló generális (1754-1760), hane

Március 19-én nagy ünnep volt a toscanai Fananóban. Ebben a városkában született Edoardo Corsini (1702–1765) piarista, aki nemcsak kiváló generális (1754–1760), hanem korának egyik igen jelentős tudósa is volt. 

 

A piaristák 1621-ben nyitottak iskolát a városban, amely 1810-ig működött. A város vezetősége 2002-ben, Corsini születésének 300. évfordulóján két napos tudományos konferenciával emlékezett meg a város híres szülöttéről. Akkor elhatározták, hogy a már romos piarista templomot restaurálják és Pisából hazahozzák Corsini hamvait. Az ünnepi szentmisét a modenai érsek celebrálta. Elhelyeztük végső nyughelyére Corsini hamvait és megáldottuk az eredeti fényében újjávarázsolt templomot. Megható, hogy milyen tisztelettel és szeretettel őrzik ebben a városkában a piaristák emlékét kétszáz év elmúltával is. A mellékelt képeken a főoltáron lévő címerünk, illetve Corsini látható.

 

Ruppert József SchP