Együtt a meghallgatás és kísérés szolgálatában – Szerzetesi Köznevelési Konferenciát tartottak Esztergomban

 

Szeptember 29-én a Szent Antal Esztergomi Ferences Gimnázium és Kollégiumban rendezték meg a tanév első Szerzetesi Köznevelési Konferenciáját, amelynek központi témája a meghallgatás és kísérés szolgálata volt. Az eseményre a hazai szerzetesi fenntartású oktatási intézmények képviselői érkeztek azzal a céllal, hogy jó gyakorlatokat osszanak meg egymással, és közösen keressék a válaszokat az iskolák előtt álló pedagógiai és lelkipásztori kihívásokra.

A program a gimnázium tavaly átadott új épületszárnyának bemutatásával indult, amelynek során a résztvevők megnézhették a tetőteraszt, az osztálytermeket, az ebédlőt, a tornacsarnokot és a konditermet is. Szánthó Gellért igazgató arra hívta fel a figyelmet, hogy a 250 fős fiúiskola épületegyüttese különleges módon kapcsolódik a tágabb közösséghez: a gimnáziumi épületrész mellett szociális otthon és szolgálati lakások is működnek, ahol kisgyermekes családok élnek. Így a diákok – mint fogalmazott Komáromi Előd testvér – „az élet kezdetétől a végéig látják a horizontot”, vagyis a mindennapjaikban találkoznak az emberi élet különböző szakaszaival.

 

 

A konferenciát Berhidai Piusz OFM tartományfőnök nyitotta meg azzal az imával, amelyet Assisi Szent Ferenc a San Damianó-i kereszt előtt mondott. Köszöntőjében a napi evangéliumra, Jézus és Nátánael találkozására utalt, amelyben a mester és a tanítvány kapcsolatát állította a középpontba. Hangsúlyozta, hogy a szerzetesi fenntartású intézmények mindig az evangélium kontextusában tekintenek küldetésükre: „céljuk Isten arcának keresése, és az, hogy másokat is bevonjanak ebbe a keresésbe”.

A szakmai program első részében a budapesti Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium képviselői mutatták be az iskola Együtt a kísérésben elnevezésű programját. Szalai Gábor igazgató, Mikesy András igazgatóhelyettes és dr. Fűzi Beatrix oktatási szakértő ismertették a kezdeményezés elméleti hátterét és gyakorlati megvalósítását, amely a tanár-diák beszélgetésekre épül. A diákokkal évente több alkalommal szervezett keretek között beszélgetnek az osztályfőnökök, hogy segítsék személyes céljaik megfogalmazását és reális lépéseket kínáljanak azok megvalósításához. Az évi mintegy 1400 beszélgetés komoly szervezést és tanári elköteleződést igényel, de a tapasztalatok szerint a tanulmányi és személyes fejlődés szempontjából egyaránt eredményes.

 

Ezt követően Zsódi Viktor Sch.P., a piarista rend tartományfőnöke tartott előadást a piarista kísérési modellről. A program önkéntesek, öregdiákok és pedagógusok bevonására épül, képzéshez és szupervízióhoz kötve, és célja, hogy olyan nevelői környezet jöjjön létre, amely egyszerre nyitott a transzcendensre és a párbeszédre, s amelyben a fiatalok értékesnek érzik magukat. Hozzátette, hogy a szerzetesi fenntartóknak nemcsak a diákokat, hanem a tanárokat és magát az intézményt is segíteniük kell. „Egy iskola akkor tölti be a küldetését, ha mindenki – diák, tanár, szülő, szerzetes – növekedni tud benne. A régi jelszavak helyett újra kell értelmeznünk a küldetésünket, meghallgatva a diákok és a nevelők igényeit” – fogalmazott.

 

A délelőtt Szabó László Sch.P. mentálhigiénés szakember előadásával folytatódott, aki a kísérés pedagógiai és pszichológiai hátterét elemezte. Kiemelte, hogy a kísérés során a tanár figyelme teljesen egyetlen diákra irányul, a diák pedig önmagára figyelhet. Ez fejleszti a tudatosságot és erősíti a felelősségérzetet a saját célok kitűzésében és megvalósításában. A kísérő ugyanakkor nem tanácsadó vagy terapeuta, hanem pedagógus, aki világos kompetenciahatárok között végzi munkáját. A tanároknak meg kell tanulniuk többet hallgatni, kevesebbet beszélni, diszkréten kezelni a diákok által megosztott információkat, és megőrizni saját lelki egyensúlyukat is.

Ezt követően Máté-Tóth András valláskutató, teológus és egyetemi tanár bemutatta a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Valláspedagógiai Intézetének induló kutatási programját, amely a szerzetesi fenntartású középiskolák helyzetét kívánja feltárni országos szinten. A vizsgálat diákok, szülők, tanárok és fenntartók szemszögéből elemzi majd az erősségeket, kihívásokat és elakadásokat. 

A közös ebédet követően párhuzamosan egy-egy kerekasztal-beszélgetés zajlott. Az első kerekasztal témája az alapítványi működés volt a köznevelési intézményekben. A résztvevők – Szili Attila, a Ferences Rendtartomány gazdasági vezetője, Koblencz Attila, a Szalézi Intézményfenntartó pedagógiai igazgatója, Barlay Bence, a Szent Imre Gimnázium igazgatója, dr. Vukovári Viktor ügyvéd, illetve Koblentz Attila a Szalézi Intézményfenntartó pedagógiai igazgatója – az alapítványok szerepéről és működtetéséről osztották meg tapasztalataikat. Egyetértettek abban, hogy az alapítványok jól szervezve valódi értéket képviselnek, ugyanakkor működtetésük csak bizonyos bevételi szint fölött fenntartható. Szó esett arról is, hogy az alapítványi vagyon felhasználásában az intézmény, a fenntartó, a kuratórium és a szülők érdekei sokszor eltérhetnek, ami feszültségeket okozhat, a megfelelő kommunikáció és a partneri viszony kialakítása azonban segíthet ezek kezelésében.

A második kerekasztal a TÉR-program tapasztalataira fókuszált. Meghívott vendég volt Hardi Titusz a Pannonhalmi Főapátság Oktatási Főigazgatója OSB, Rubovszky Rita, a Ciszterci Iskolai Főhatóság főigazgatónője és Edöcsény Levente a Szent Antal Esztergomi Ferences Gimnázium és kollégium igazgatóhelyettese. A beszélgetésben a résztvevők saját intézményeik tapasztalatai alapján osztották meg, milyen előnyöket és kihívásokat látnak a TÉR bevezetésében, és hogyan tudják azt a szerzetesi iskolák küldetéséhez kapcsolni.

A konferencia spiritus rectora, Zsódi Viktor Sch.P. összegzésként úgy fogalmazott, hogy „a meghallgatás és kísérés szolgálata ma az egyik legfontosabb kihívás. Ahhoz, hogy a szerzetesi iskolák gyorsan reagáljanak az idők jeleire, szükség van a közös gondolkodásra és a felelősség megosztására”. Mint mondta, a konferencia célja éppen az volt, hogy jó gyakorlatokat osszanak meg, és együtt keressenek válaszokat a jövő kérdéseire.

Gál Emília/Ferences Média 2025

Fotó: Barlay Vince/PRMT