2008. január 16-án Kály-Kullai Károly egykori piarista diák volt a Duna-parti piarista közösség vendége a havonta esedékes folyamatos képzési programunk keretében
Könyve elsősorban a kábítószer-probléma pasztorális megközelítéséhez nyújt támpontokat. Ezenfelül négy interjút közöl függőséget megtapasztalt papokkal, teljes terjedelmében hoz II. János Páltól öt beszédet a kábítószerproblémáról, végül mintegy hatvan oldalon egy különleges terápiás programot (progetto uomo) ismertet. (A 2008. februári Ephemerides Calasanctianae arról számol be a 127–129. oldalon, hogy José Antonio Gimeno Ortega aragón piarista vette át Zaragozában annak a szolidaritási központnak a vezetését, amely ugya ezzel a programmal – Proyecto Hombre – működik.)
Részlet a könyvből:
Ha a kábítószer-probléma szóba kerül, leggyakrabban a fiatalokra gondolunk, elsősorban a tizenévesekre. Féltjük őket, aggódunk értük, sőt egy néhány éve készült felmérés szerint azt gondoljuk, hogy a fiatalok kétharmada használ kábítószereket. A túlzott aggodalmaskodáshoz viszont alig kapcsolódik aktivitás, és ez sajnos elmondható a keresztény (közép)iskolák zöméről is. Nincsenek egészségfejlesztő programok, a prevenció esetleges, az érintetteknek segítség helyett általában az eltávolítást kell megtapasztalniuk. Ha a szívünkkel is tudunk figyelni II. János Pál szavára, akkor talán közelebb kerülhetünk fiataljaink gondjainak árnyaltabb megértéséhez.
„A kábítószer különlegesen súlyos probléma. Sok fiatal és felnőtt ember meghalt, vagy eljutott a halál küszöbére, míg mások legbensőbb valójukban és képességeikben károsulnak miatta. A fiatalok kábítószer-fogyasztásának sokféle magyarázata van. Növekedésük kritikus szakaszában fordulnak a kábítószerekhez, mert rosszul élnek, nehezen találják meg helyüket a társadalomban, félnek a jövőtől, illuzórikus, hamis világba menekülnek. Az ifjúkor számtalan megpróbáltatással és kérdőjellel jár együtt. A fiatal ember keresi az élet értelmét és a jövőre vonatkozó jó döntéseket. A kábítószerek növekvő kereskedelme és fogyasztása azt jelzi, hogy reményvesztett világban élünk, amely nem lát maga előtt hiteles emberi és lelki utakat. Ezért sok fiatal azt hiszi, minden viselkedés egyenértékű. Nem tudnak különbséget tenni jó és rossz között, nem ismerik az erkölcsi határokat.
[…] A jövőtől és a felnőtt világba való beilleszkedéstől érzett félelem különösen sebezhetővé teszi a fiatalokat. Sokan nem éreznek ösztönzést a szép és igaz életért való küzdelemre, inkább magukba zárkóznak. A munkanélküliség romboló hatását sem lehet lebecsülni. A fiatalok áldozatai ennek a méltatlan helyzetnek, egy olyan társadalomban, amely pedig épp az emberi méltóság tiszteletben tartására törekszik. A halál erői hajtják őket a kábítószerek, az erőszak, sőt olykor az öngyilkosság felé.
[…] Túl sok fiatal él magára hagyatva, hiányzik életükből a figyelmes környezet, a családi tűzhely biztonságos melege, a normális tanulás lehetősége. Hiányzik egy olyan társadalmi-nevelői környezet, amely ösztönzőleg hatna értelmükre és erkölcsi érzékükre, segítené akaratuk formálását és érzelmi életük irányítását." (II. János Pál beszéde 1997, okt. 11-én)
Ismét csak azt mondhatjuk: kemény beszéd. Mielőtt sajnálni kezdenénk magunkat, vagy a tehetetlenség érzése miatt apátiába esnénk, tegyünk fel egyszerű kérdéseket. Ha nem tudunk válaszokat adni, akkor se csüggedjünk: kezdjünk hozzá a válaszok elemeinek kutatásához.
– Jézus szabadulást hozott az elnyomottaknak (Lk 4,16–21). Az ő példája nyomán a szegényeknek, a betegeknek, a szenvedőknek, a kirekesztetteknek, köztük a kábítószereseknek a legkedvesebbeknek kellene lenniük az egyház számára. Hogyan viszonyulok ehhez a gondolathoz? Hogyan viszonyul a közösségem, a plébániám, az egyházközségem e fontos küldetéshez?
– Mit jelent számomra az „emberi méltóság" kifejezés? Fontos-e számomra a magam és mások emberi méltóságának figyelembevétele?
– A függő embert elítélem, vagy próbálom megérteni függőségét?
– Mi a helyzet a függőségekkel az én életemben?
– Érzékelem-e a fiatalok félelmét, kilátástalanságát? Életem példáján, hivatásomon keresztül tudok-e a remény szigete lenni?
Kály-Kullai Károly: Utak – útkeresők – szenvedély – betegség, Új Ember, Budapest, 2007, 148–149. old. 2200 Ft
