December 31-én a Szentatya hálaadó szertartást vezetett a Szent Péter-bazilikában. Az esti dicséret elimádkozását a Te Deum eléneklése, szentségimádás és szentségi áldás követte. Ferenc pápa homíliáját teljes terjedelmében közöljük.
December 31-én a Szentatya hálaadó szertartást vezetett a Szent Péter-bazilikában. Az esti dicséret elimádkozását a Te Deum eléneklése, szentségimádás és szentségi áldás követte. Ferenc pápa homíliáját teljes terjedelmében közöljük.
Igazán jelentőségteljes az, hogy egybegyűltünk és hálát adunk az Úrnak az év végén!
Az egyház számos alkalommal érzi annak örömét és kötelességét, hogy énekét Istenhez emelje ezekkel a dicsérő szavakkal, melyek a negyedik századtól kezdve kísérik imádságát földi zarándoklásának fontos időszakaiban. Ez a hálaadás öröme, amely magától árad imánkból, hogy elismerjük Isten szerető jelenlétét történelmünk eseményeiben. De ahogyan gyakran megesik, érezzük, hogy imánkban nem elég a mi hangunk. Rászorul arra, hogy megerősítse Isten egész népének társasága, mely kórusban zengi hálaadó énekét. Ez az oka annak, hogy a Te Deumban az angyalok, a próféták, sőt az egész teremtés segítségét kérjük istendicséretünkhöz. Ezzel a himnusszal végigjárjuk az üdvtörténetet, amelyben Isten titokzatos terve szerint életünk elmúlt évének különböző eseményei is bele vannak foglalva.
A mostani szentévben különlegesen szólnak ennek az egyházi himnusznak a befejező mondatai: „Irgalmazz, Uram, irgalmazz, híveidhez légy irgalmas. Kegyes szemed legyen rajtunk, tebenned van bizodalmunk.” Az Úr irgalma világosságot áraszt, hogy jobban meg tudjuk érteni azt, amit megéltünk, és bizakodással, reménnyel tölt el az új év kezdetén.
Az elmúlt év napjait úgy is végigtekinthetjük, hogy pusztán felidézzük az örömteli és fájdalmas történéseket, de úgy is, hogy megpróbáljuk felismerni ezekben Isten jelenlétét, aki mindent megújít, és segít, támogat minket. Meg kell vizsgálnunk, vajon a világban zajló eseményeket Isten akarata szerint valósítottuk-e meg, vagy pedig főleg emberi tervekre hallgattunk, amelyeket gyakran csak az önérdek, a csillapíthatatlan hataloméhség és önkényes erőszak vezérel.
Ma mégis arra van szükségünk, hogy szemünkkel Isten nekünk adott jeleit keressük, hogy kezünkkel érezhessük irgalmas szeretetének erejét. Nem felejthetjük, hogy az év mindmegannyi napját erőszak, halál, ártatlanok sokaságának, hazájukat elhagyni kényszerülő menekülteknek, állandó lakhely, élelem és ellátás nélküli férfiaknak, nőknek és gyerekeknek kimondhatatlan szenvedései jellemezték. De a jóság, a szeretet és a tevékeny együttérzés mily nagy gesztusai is betöltötték a tavalyi év napjait, még ha nem kerültek is be a híradásokba! A jó dolgokból nem lesz hír! A rossz erőszakossága nem homályosíthatja el a szeretetnek ezeket a jeleit! A jó mindig győz, még ha időnként gyengének és rejtettnek tűnhet is!
Róma, a mi városunk sincs kivonva ebből az egész világra jellemző állapotból. Szeretném, ha a város minden lakosát elérné őszinte felhívásom arra, hogy emelkedjünk felül a jelen időszak nehézségein. A törekvés, hogy visszaállítsuk a szolgálat, a tisztesség és a szolidaritás alapértékeit, segítse legyőzni a súlyos bizonytalanságokat, amelyek ennek az évnek a színterét uralták, s amelyek annak tünetei, hogy kevés odaadással szolgáljuk a közjót. Kívánom, hogy sose hiányozzon a keresztény tanúságtétel pozitív hozzájárulása ahhoz, hogy Róma – történelméhez méltóan, és Máriának, a Salus Populi Romaninak anyai közbenjárására – a hit, a befogadás, a testvériség és a béke kiváltságos tolmácsolója legyen.
„Téged, Isten, dicsérünk. […] Te vagy, Uram, én reményem, ne hagyj soha szégyent érnem!”
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: News.va; ANSA
Forrás: Vatikáni Sajtóközpont, Magyar Kurír
