Borza György sátoraljaújhelyi piarista öregdiák, gyémántdiplomás gépészmérnök emlékezés
Bevezetőül had mutassam be családunk nevét és eredetét, mindkettőre büszke vagyok.
BORZA:
- RÉGI MAGYAR CSALÁDNEVEK NÉVVÉGMUTATÓ SZÓTÁRA, ELTE Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet, Magyar Nyelvtudományi Társaság, Budapest, 2009
- 5. Egyéni tulajdonságokra utaló családnevek
- 5a. Külső, testi, fizikai tulajdonságra utaló családnevek. –
- Borza lásd: 5a. (első előfordulása 1498), Borzas, Borzás… (Forrás: Régi magyar családnevek névvégmutató szótára XIV−XVII. sz.)
- 5a. Külső, testi, fizikai tulajdonságra utaló családnevek. –
Borza Albert: 1775 foglalkozása bányász volt Gölnicbánya (1918-tól a Trianoni békediktátumig újra Magyarországhoz tartozott.) Rézbányászatáról volt híres. Felvidéken a Szepességben Késmárk mellett található.
Borza Antal – édesapám 1900-ban született római katolikus nagy családban, Sátoraljaújhelyen. Édesapja a helyi MÁV Járműjavító Műhelyben volt géplakatos. Apám mellette kezdte pályáját.
A Katolikus Legényegylet tagja volt, amellett sportolt, majd önkéntes tűzoltó századparancsnok és leventeoktató is volt. Megfelelő iskola elvégzése után városi tisztviselő volt. Ő, édesanyám és özv. anyai nagyanyám nevelt bennünket. Édesapám tartotta fenn a családot. Négyen voltunk testvérek én a legkisebb. A két lány a Zárdában tanult az apácáknál, — az alábbi „költeményt” tanulták a nagylányoktól:
Engrácia kedvesnővérrről
Számtan, mértan fizika – kisangyalom,
Engrácia tanítja – kisangyalom.
Engrácia magyaráz,
bennünket a hideg ráz – kisangyalom.
A dallamát nem tudom kottába írni, de kedves, fülbemászó dallama van, igyekszem pótlólag kottáztatni mert a rövid pályázati idő azt nem tette lehetővé.
Mi, fiúk a piarista fiúiskolában kezdtük tanulmányainkat. Abban az időben nemcsak paptanárok, hanem un. „világiak” is tanítottak. Többen közülük a 100. Magyar Kálvária ötletadói, tervezői és szervezői is voltak. Közülük kerültek ki példaképeink is. A tanáraink rendszeresen találkoztak a szülőkkel és a városi vezetőkkel. Olykor nálunk is volt összejövetel, de tanáraink az iskolában hozzánk talán még szigorúbbak voltak, mint a többiekhez. Mi, akik az iskolán kívül – a másik szobából – közelebbről is megismertük őket, tiszteltük is és meg is szerettük őket. Haj, de sok szép éneket, népdalt és magyar nótát tanultam hallomásból tőlük.
De nagyfiúk is jártak hozzánk a nálam 12 évvel idősebb bátyámmal tanulni. Érettségi előtt az egyik vidékről bejárótól hallottam, szépen énekelni tanította a többieket. Így vallott szerelmet a kislánynak:
Marikának
Kékszemű Marika harmatos virágszál,
vágyódom utánad sóhajom feléd szál,
megremeg a lelkem hogyha rád tekintek,
gyönyörű szemedtől szívem lángra gerjed.
Meg, meg simogatnám aranyhajacskádat,
álmomban és mindig ott vagyok tenálad,
elmúlik az idő itt hagyom e tájat,
gyönyörű Marika soha meg nem látlak.
Szerző: Czető József
Mivel én voltam a legkisebb gyerek sok mesét mondtak a testvéreim és drága Nagymamám is, de ő csak a háborús időkről, városunk szomorú sorsáról, nagyapáék katonaidejéről „mesélt”. Az iskolában nem hallottunk azokról. Utólag visszaemlékezve a tananyagon kívül elmondhatatlan mi minden „ragadt ránk”. Hittanból itt nem részletezett történetek Istenről, Jézus Krisztusról, imádságról, templomról,szentmisékről a piarista iskolák megalakulásáról, az utcai gyerekek összegyűjtéséről, tanításáról, tanításuk fontosságáról.
„Kalazancius az újkori népnevelésnek első nagy alakja. Vezéreszméje az volt, hogy a népet vallásos alapon a gyakorlati életre kell nevelni. A főgondot az elemi iskolára fordította, s éppen ez volt a piaristák fő előnye azokkal szemben, kik elemi tanítással nem foglalkoztak. Az elemi iskola három osztályból állott. A legalsó osztály volt Kalazanciusnak legféltettebb és legjobban gondozott iskolája. Ő maga is ezt az osztályt tanította ötven esztendőn keresztül. Az elemi iskola záró osztályát számtani osztálynak nevezte s nagy gondot fordított a számtan és más gyakorlati ismeretek tanítására. «Ez osztályból kerülnek ki a tanulók az életbe, el kell tehát látni őket gyakorlati ismeretekkel és a benső vallásosság erejével» – írja egyik levelében.”
Az én tanáraim ebben a szellemben tanítottak! Már Kalazancius felismerte, hogy az első osztály a legfogékonyabb, kidolgozta mit kell nekik tanítani, és mert azt tartotta legfontosabbnak be is bizonyította. 50 évig csak az első osztályosokat tanította, megágyazta a befogadóképességüket. Ezt vallották a később megalakult piarista rend tagjai is. Ezt vallották szüleink is: pontosság, tisztaság, szeretet, közösségi szellem, őszinteség, nyíltság…, az önképzőkörökben játékos „továbbképzés”, engem már akkor a műszaki dolgok vonzottak talán azért az Aeró körbe vettem részt ahol vitorlázó repülők építésében stb., kiállítások szervezésében vittem a legtöbbre. – amiért az Évkönyvben is megdicsértek. Hazafias és egyéb versek tanulása hazafias szellem, történelmi részletek, latin memoriterekkel élezték az agyunkat. Latinból is a legfontosabbal kezdődött a tankönyvünk: „Agricola terram arat.” Versengtünk egymás segítéséért. Harcoltunk, hogy a misén ki ministráljon, a harmóniumot ki „fújtassa”. Az udvaron szünetekben ment a focizás. A botanikus kertben a természettel való ismerkedés. Legkedveltebb együttlét a kirándulás volt. Bejártuk a környékbeli földrajzi, természeti, történelmi és kulturális nevezetességeket. Ha megkezdődött a tavasz megszólalt a: „Künn a fákon újra szól a víg kakukkmadár…” az erdőmélyi tisztáson, tiszta levegőben, kánonban énekelve, az egyik legszebb kórusmű. Ma is szívesen hallanám…
Azután jött a háború és a diktatúra.
Először had mondjak el egy érdekes történetet a háborúval, és a gyermeki agy fogékonyságával kapcsolatban. A háború alatt történt, hogy betelepítettek egy magyar századost a lakásunkba csicskása egy egy munkaszolgálatos, civilben fogorvos volt. Braun bácsi sokat bohóckodott nekem és folyton verselt. Egy alkalommal felszólított, hogy hallgassam meg és mondjam utána. Kíváncsi lettem.
Idézem: „Miután az én individuális politikám specialitét abban kulminál, hogy mindazok a dilemák, differenciák és konfliktusok, melyek nemcsak az európai, de különösen a közös ügyekben konfirmáló karitensek akciójának garancirozott specifikációját nullifikálják. Nos tehát! Mi a szituáció? Ez az agitáció! Korán sem demoralizálják a normális faktorok tendenciáját, hogy a kontravenciák sáncai mögött összefogjon az alfája, bettája és deltája. Szinyóresz lapát, bocsásson meg apád.” Így is szeretném elősegíteni, hogy ez a „Per orationem concilii membra” (Az Országgyűlés idején a parlamenti képviselői beszéd) nem menne feledésbe.
Minden megváltozott! Csonka szülővárosomban a suszter lett a polgármester. Édesapám könyvtárában házkutatás során akkor un. indexen lévő könyveket foglaltak le és azért börtönbe vitték a kommunisták. Szabadulása után „B” listázták. Fizikai munkát végezhetett, a malomba lett mithfahrer. Két sérvműtét után abba kellett hagynia. Kassán főiskolát végzett bátyám akkor már Pesten dolgozott és a történtek után állást keresett édesapánknak, lakást a családnak és 1948 februárjában elköltöztünk szeretett otthonunkból Budapestre.
A kommunista diktatúra egyházi iskolákat is üldözte, Pesten nem folytathattam a piarista gimnáziumot. Az általános iskola befejezése után a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban maturáltam 1954-ben. Akkor nem ballagtak már a vén diákok – a magyar történelem helyett a kerület párttitkára marxizmus órákat tartott – hanem a Vén keringő dallamán egy emlék messze száll… c. sanzont énekelve vonulhatott a 4 negyedik osztály. A mi osztályunk nem énekelt. A közösségünk – ami akkor már nem volt összetartó –, még utoljára egyhangúlag szétesett, tablónk sincs, soha nem volt semmilyen találkozónk.
A BME-re felvételiztem, megfeleltem, de helyhiány miatt nem vettek fel. Isten segítségemre jött, mert a bátyám az Oktatási Minisztériumban dolgozott és a vonatkozó rendelet szerint elintézte, hogy a megfelelő felvételivel az Agrártudományi Egyetem Mg.-i Gépészmérnöki karára felvettek. 1956-ban a forradalomban nem vettem tevékenyen részt. Nyugdíjas szüleimmel együtt éltem, elláttam a családot élelemmel, ill. szükség szerint bejártam az egyetemre.
1957-től a tanulmányaim mellett a Hídépítő Vállalatnál voltam rajzoló, majd a diploma megszerzése után státuszba vettek. Mivel nem voltam párttag előmenetelem szakértelmem révén a szokottnál gyorsabban történt, de rendszeresen zaklattak, hol a pártba belépésre hol a munkásőrségbe mindaddig, amíg a párttitkárnak nyilvánosság előtt meg nem mondtam, hogy ő azt vállalta, hogy nem dolgozik, hanem neveli a népet. Mi pártonkívüliek helyettük is dolgozunk, de ha nem hagynak alkotni, tönkre megy az ország. Attól kezdve nyugdíjazásomig nem zaklattak – nyíltan –, de a jövedelmemet „leszabályozták”. Kénytelen voltam több tucat újítást készíteni és 3 saját találmányt szabadalmaztatni (sőt még másik 3 kollégám szabadalmában is bedolgozni.) Isten segítségével így vettem elégtételt!
2006 decemberében Tiszteletbeli Székely elismerő címet, jelvényt és elismerő oklevelet kaptam Szász Jenő Székelyudvarhelyi polgármester úrtól a Székelyudvarhelyért Alapítvány elnökétől.
Javaslatomra a budapesti temetőkben lévő piarista sírok Mindenszentek előtt történő gondozására Bognár László akkor nagykanizsai tagozat vezetővel szerveztünk egy kis csapatot Lacus saját autójával és szerszámaival, két kedves leány évfolyamtársával és egy szép őszi napon kalandos körülmények között elvégeztük a sírok takarítását.
Borián atya volt tanítványai terveztek egy tablót a Sík Sándor kamarakórus emlékére. Annak szerkesztését én végeztem. A gimnázium Zenetermében került elhelyezésre.
2010-ben a Tartományfőnök úrtól és a Diákszövetség elnökétől Antall József Emlékérem 2010 kitűntetést kaptam.
A MAGYAR PIARISTA DIÁKSZÖVETSÉG NEGYEDSZÁZADA c. könyv szerkesztésében névtelenül vettem részt.
2014-ben Szűcs Ervin Emlékérem 2014 kitüntetés kaptam a Diákszövetség Elnökségétől.
Számítógépes tudásomat felhasználva a Magyar Piarista Diákszövetség tagjaként (1994 óta vagyok tagja) és 2002 óta önkéntes munkát végzek szerződéssel. Ami otthon számítógéppel végezhető, minden munkát közmegelégedéssel végzek, ma is a Piarista Diák-újság egyik szerkesztője vagyok.
Édesapám – házasodásom előtt még harmadéves egyetemistaként – úgy búcsúzott tőlem: „Fiam! Sose felejtsd el! Háláld meg a piaristáknak, hogy jó keresztényt, jó magyart, jó hazafit és nyílt-őszinte embert alapoztak meg belőled.”
Borián Tibor atya egymás után írta és kiadta az EMLÉKEK KÖNYVE, VÁLOGATÁS, NÉZZ FEL A KÉKBE c. könyveit, és a kiadásra kész Mathia Károly naplója a hadifogságban összeállítást azoknak a nyomdai előkészítő munkáit, készítettem a szerkesztést, tördelést, tipográfiát. A dr. Mathia Károly könyvének kiadása után megkérdezte, hogyan hálálhatja meg a munkámat, elmondtam Édesapám búcsúszavait. Tanár úr – feleltem: „Már rég megkaptam a jutalmat a György deák megtisztelő címet.”
Tibor atya temetésére búcsúzóul készítettem egy csendéletet. Kellően bekeretezve a koporsójára került elhelyezésre.
2019-ben 25 éves tagságom és munkám elismeréseként ritka szép és értékelő EMLÉKLAPOT kaptam a Tartományfőnök úrtól és a Diákszövetség elnökétől. Azt is örömmel mellékelem.
Hálám jeléül, emlékül 2020-ban a Szent Korona hiteles, számozott másolatát ajándékoztam a Piarista Múzeumnak.
Gyakran imámba foglalom Kalazanci Szent Józsefet, Borián főtisztelendő urat és volt tanáraimat, azért amit tőlük kaptam kisdiákként útravalóul. Dicsértessék Jézus Krisztus!
Szeretettel: Borza György senior
