Funebria Memoria Kolozsváron

NID-1193_ruppert_KV1

„A Temesvár és Jászvásár (Iaşi) között közlekedő gyorsvonat nem tartozik a román államvasutak büszkeségei közé. Szánalmasan vánszorog, sokszor és hosszú percekre megáll. Az út – a

A Temesvár és Jászvásár (Iaşi) között közlekedő gyorsvonat nem tartozik a román államvasutak büszkeségei közé. Szánalmasan vánszorog, sokszor és hosszú percekre megáll. Az út – a késéssel együtt Máriaradnán, Déván és Gyulafehérváron át – Kolozsvárig közel nyolc óra. Az állomáson Kállay Emil és Fodor György konfráter barátunk várt rám és vittek szállásomra.

Másnap reggel Kállay Emillel közösen sétáltunk át a piarista templomba, ahol 9 órakor szentmisét mutattunk be az elhunyt piarista tanárokért és diákokért. Emil atya mondta a homiliát, amelyben azt a témát bogozgatta, hogy miért gyűlünk össze imádkozni és szentmisét bemutatni halottainkért. Kovács Sándor főesperes úr most nem volt velünk, mert szülőfalujába ment világítani. Így mondták, és én arra gondoltam, hogy valamilyen templomvilágítási beszerző úton van. De aztán kiderült tájékozatlanságom, mert a temetőlátogatást nevezik „világításnak" ezen a vidéken: mécsest, gyertyát gyújtanak a síron, „világítanak". Nos, a szentmise után az azon részt vevő öregdiákokkal és a Marianum leánynevelő intézet egykori diákjaival mi is nekiindultunk a Házsongárdi temetőbe „világítani". A menet bizony lassan halad: a piarista sírkert párszáz méterre van a bejárattól és az út arrafelé erősen emelkedik. A véndiákok nagyot szusszannak, amikor végre megérkezünk. A Fodor György konfráterünk buzgóságának köszönhetően pár éve megszépült piarista sírkertbe két koszorút is vittünk, gyertyákat és mécseseket a sírokra. A közös imádság után megjelent egy idősebb asszony: Börzsei Mártonra emlékezett, aki kiváló piarista volt, hosszú éveken át Kolozsváron tanított, majd görgényszentimrei plébános lett, ott is van eltemetve. Visszafelé ballagva még megálltunk egy rövid imára Hirschler József, egykori piarista diák és kolozsvári plébános sírjánál, aki a Marianumot alapította. A program végén szinte kötelező bemenni az egykori nemesi kollégium („Szent Jóska") épületébe, ahol az öregdiákok kaptak egy régi osztálytermet, ezt aztán berendezték maguknak klubhelyiségnek: itt gyűlnek össze minden héten. A falon szép Kalazancius festmény, Simon István szobájában volt valamikor. Sok régi tabló fényképe mellett öregdiákok képe is. Csak rövid ideig maradunk velük. Erősen invitálnak: menjünk máskor is, mondják, menjünk gyakrabban Kolozsvárra…

Ezután rövid látogatást tettünk a Báthory István Elméleti Líceum, utódiskolánk igazgatójánál, Tímár Ágnesnél. Beszámol az iskola életéről és szép évkönyvet ajándékoz. Decemberben kezdik szervezni a tavaszra tervezett iskolatörténeti kiállítást, amelynek fővédnöke egy piarista lesz. A könyvtárteremben készülő kiállítás egy részét állandónak szánják. Hálás lélekkel köszöntük meg, hogy a reggeli öregdiák-gyászmisén két osztály diáksága is részt vett a hittanárokkal együtt. Örömmel néztük meg az igazgatói iroda melletti falon a régi időkből szinte egyedül megmaradt, az 1893/94-es tanévről készült érettségi tablót.

Másnap délelőtt Dr. Sas Péter művelődéstörténész barátommal, Kolozsvár kiváló ismerőjével végigsétáltunk a „régi piarista helyeken", megnéztük egykori rendházunkat, iskolánkat, majd az egykori Kolozsvári Kalazantínum épületét. Külön érdekessége volt ennek a sétának a Mátyás király szobor megtekintése. Jó ideje a szobor talpazata meggyengült és az volt a terv, hogy a szobrot elviszik, az alapzatot helyreállítják, aztán visszateszik rá a szobrot. Ez logikus is lett volna így, de sokakban gyanú merült fel és attól féltek, hogy ha a szobrot egyszer sikerül elvinni onnan, akkor az nem fog többé visszakerülni a helyére, mert „történni fog vele valami"… Ezért nem engedték a szobrot elvinni a helyéről. Új megoldást kellett tehát találni a restauráláshoz. Erős vas oszlopokból állványzatot készítettek a talpazat köré, erre eredeti helyétől pár méterrel magasabbra felhúzták a szobrot és alatta dolgoztak az alapzat megerősítésén. Most, hogy ez elkészült, visszaeresztették rá a még „becsomagolt" szobrot és megkezdték az állványzat szétszerelését. A bontás e folyamatának lehettünk tanúi, abban a szakaszban, amikor már újra lehetett látni a szobrot. – A délelőtti séta végén templomunkban nekiláttunk az esti előadás és könyvbemutató előkészítésének.

Sas Péter már több kolozsvári piarista vonatkozású munkát is megjelentetett. A kolozsvári növendéknevelő intézetünk történetéről az ő gondozásában jelent meg nemrég egy kiváló könyv a Magyarország Piarista Múltjából sorozatban A Kolozsvári Kalazantínum címmel, amelynek bemutatóját Kolozsváron tartottuk ez év januárjában. Két kötetet is megjelentetett Bíró Vencel piarista írásaiból. Sas Péter ezeken kívül már írt egy szép könyvet magáról a piarista templomról, a piarista templom kincstáráról, és most készült el Funebria Memoria címmel legutolsó könyve a templom halotti címereinek és sírfeliratainak leírásával, magyarázatával. A szép kiállítású könyvben az összes címerről színes illusztráció található. A könyvbemutatót kiállítással is gazdagították, mert kiállítás szerűen a főoltár előtti állványokra kerültek a megmaradt és féltve őrzött címerek, szám szerint 21 darab. Az esti előadásra megtelt a templom, Kovács Sándor főesperes köszöntője és rövid elmélkedésem után a szerző tartott előadást, majd bemutatta és dedikálta könyvét, miközben a hallgatóság megcsodálhatta a kiállított darabokat.

Sas Péter szorgalmas tudós, már készíti következő piarista vonatkozású írását a tavaszi kolozsvári iskolatörténeti kiállításra. De ennek tartalma maradjon egyelőre titok…

Még egy kedves érdekesség. Egy Németországban élő temesvári piarista öregdiáktól tudtuk meg, hogy egy évtizede Kolozsváron kiadták Erdély István piarista atya prédikációs gyűjteményét „Barázda sírjába vetett mag" címmel. Mivel erről a könyvről rendi központi levéltárunk sem tudott, megkértem Fodor György konfráter barátunkat, hogy próbálja megszerezni. A kiadó ugyan már megszűnt, de mivel konfráterünk számára nincs lehetetlen ügy, megtalálta a kiadó volt igazgatóját, akinek felesége Erdély István legkisebb, még élő huga, Rozália. A Sas Péter könyv bemutatójára is eljött, így személyesen is megismerhettem és a nekem ajándékozott példányok egyikét így eljuttathatom Budapestre.

Ruppert József Sch.P.

 

Fenti fotó: öregdiákok a piarista síroknál.

Lenti fényképek, balról jobbra:

– a szerző Erdély István húgával;

– halottas címerek;

– a restaurálás alatt álló főtéri Mátyás-szobor.