A generális atya 2011. áprilisi-májusi levele – A piarista rendben meglévő szolgálatokról

A generális atya 2011. áprilisi-májusi levele

„Nevetek be van írva az élet könyvébe"

A piarista rendben meglévő szolgálatokról

A sok találkozó egyikén, amelyen piarista rendtagokkal és más, a rend iránt elkötelezettekkel vettem részt, nemrégiben feltettek nekem két rendkívül érdekes kérdést; mindkettőt ugyanazon a gyűlésen. Az egyiket egy fiatal piarista szerzetes, a másikat pedig egy a piarista küldetést végző világi. A fiatalember azt kérdezte tőlem, melyek a rend azon alapvető prioritásai, amelyekre szolgálatunkkal kapcsolatosan ügyelnünk kell. A világi személy pedig, hogy melyek azok a meghatározó szempontok, amelyeken ők, világiak dolgozhatnak a piarista küldetés előmozdítása érdekében. Külön-külön válaszoltam nekik, de később sokat gondolkodtam a kapcsolaton, amely a két kérdést összeköti; és azon, hogy létezik közös válasz, amely a kettőt összekapcsolhatja. Sokféleképpen nevezhetjük ezt a választ, de ezúttal én egy egészen konkrét válaszra szeretnék utalni, amely – ha sikerül jól végeznünk – életünkben és küldetésünkben új horizontokat nyithat. A piarista szolgálatokra (ministerios escola­pios) gondolok. Az említett gyűlést a mexikói provinciában tartottuk 2010 júniusában tett látogatásom során.

A „piarista szolgálatról" beszélhetünk egyrészt a nevelési és pasztorális szolgálat jelentésében, amelyet megalakulása óta a piarista rendre bíztak; de ugyanezzel a szóval beszélhetünk a konkrét személyekre bízott különleges szolgálatokról is, valamint azokról az eredendően piarista feladatokról, amelyeket a rendnek saját széles és gazdag apostoli valóságán belül a leghangsúlyosabbá kell tennie. Elsősorban ez utóbbiakról szeretném írni nektek ezt a rövid levelet, hogy új reflexióra hívjalak benneteket a rendnek azzal a képességével kapcsolatban, hogy szolgálata köré egy élő, meghívó és misszionáló valóságot alakít.

Valóban minden karizma a Lélek ajándéka, amely feltételezi életünk megváltoztatását, sajátos lelkiséget generál, életmódunk és hitünk kifejezésének mikéntjét is alakítja, valamint az evangelizáció új formáját is erősíti. Kalazancius karizmája a piarista rend által egyházi karizmaként szilárdul meg, elválaszthatatlanul a tőle származó küldetéstől, amelyre bennünket is küldtek, és amely nem más, mint a piarista szolgálat; ebből pedig különböző szolgálatok fakadnak.

A rend sajátos, az egyház hívásaira figyelő dinamikája eredményezi, hogy ezen a karizmán a keresztény élet más formáiban élők folyamatosan osztoznak. A kalazan­ciusi identitás növekedése által a piarista karizma és küldetés a keresztségi megszenteltség olyan formáiban is tapasztalható, amelyek eltérnek a mi szerzetesi megszentelt életünktől. Innen alakul ki a hit megéléséhez és az evangélium hirdetéséhez nélkülözhetetlen, a szerzetesi közösségen túlmutató „új tér": a piarista keresztény közösség. Nem szabad elfeledkeznünk arról, amit saját regulánk javasol: „Tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy olyan keresztény közösséget alkossunk, amely saját és mások evangelizációját egyaránt rendkívül fontosnak tartja" (Reg 100), illetve: „A kalazanciusi nevelési tevékenység különleges módon hozzájárul az evangelizációhoz" (Reg 99).

Egyetlen küldetésünk (nevelve evangelizálni Kalazancius stílusában), mely az egyház küldetésének kontextualizálása, különféle szolgálatokkal fejezhető ki; ezek a piarista keresztény közösség felépítésére hivatottak, és ebből a közösségből kiindulva nyerik el teljes értelmüket. Milyen lelkesítő feladat a miénk! Csodálatos látni, ahogyan maga Pál apostol oly nagy szeretettel beszél azokról, akik vele együtt fáradoznak a közösség építésén, és akikről azt mondja: „légy azok segítségére, akik velem együtt küzdöttek az evangéliumért,[…] akiknek a neve benne van az élet könyvében" (Fil 4,3). A rend saját szolgálati kiterjedésének fejlesztésére hivatott, és arra, hogy sokakat hívjon meg részt venni ebben a feladatban. Ha ezt tesszük, hűek vagyunk az egyház hívásához, hiszen az számos dokumentumában élénken vázolja a különböző egyházi szolgálatok buzdításának szükségességét. Elég, ha egyetlen rövid bekezdést idézünk a Katolikus Egyház katekizmusából: „A világi hívők hivatást érezhetnek vagy meghívhatók a lelkipásztorok segítésére az egyházi közösségekben. Új színt, új életet vihetnek az egyházközségbe, ahol különböző tisztségeket töltenek be, a nekik adott kegyelem és képességek mértéke szerint" (KEK 910).

Ennek a szolgálati képességnek a piarista renden belüli fejlesztésével magához a rendhez is hűek maradunk, amely egyetemes káptalanjain hangsúlyozza a piarista világiak hivatásbeli sokszínűségének buzdítását. Az ezzel kapcsolatosan rendelkezésünkre álló változatos irodalomból csupán egyetlen bekezdést idézek a generálisi kongregáció 1999. évi „A szerzetes és a világi piarista identitásának tisztázása" című dokumentumából, amely az 5.2-es pontjában a következőket mondja: „Ezen a területen a világiak nemcsak dolgozni akarnak, hanem […] munkájukat szolgálattá változtatják." E téren – mint sok másban – fontos „megfogni a munka végét", hogy terveinket és javaslatainkat kreatív módon valósíthassuk meg. Jelen levelemben igyekszem kicsit elmélyültebben tárgyalni ezt a témát.

1. A piarista szerzetesek nagy része az egyházi rendhez tartozó szolgálatot végzi. Pappá szentelnek bennünket, hogy az Úr tanúi legyünk azon gyermekek és fiatalok között, akiket Isten az utunkba terel, hogy a felszentelésünkből adódó leglényegesebb dimenziókból kiindulva szolgáljuk őket egész életünkben. Ezek a dimenziók pedig Isten igéje, a liturgia, a szeretet és a közösség. Felszentelésünkkor vállaljuk a közösség vezetését és buzdítását, méghozzá piarista hivatásunkból és piarista életvitelünkből kiindulva, amely megvilágítja igehirdetésünk módját, illetve amely szeretetre buzdít. Papok vagyunk megszentelt életünkben és piarista küldetésünkben; ebből kiindulva igyekszünk a gyermekek és fiatalok evangelizáló nevelését, valamint a piarista keresztény közösség építését előrevinni.

A jelen egyházi helyzet egyik jellegzetessége kétségkívül a világiaknak a felszentelt papok pasztorális szolgálatában való részvétele. Nem konkrét feladatokról vagy pontos együttműködésekről beszélek, és nem is a jelentős szolgálatokról; mindezek nagyon fontosak és értékesek. Arról a pasztorális szolgálatról beszélek, amelyet kellő felkészítés és megfelelő, a hivatást érintő imádságos mérlegelés után világi személyre bízunk.

Úgy gondolom, reflektálnunk kell a szolgálati fejlődésre, amelyet papságunknak adhatunk, a közösség javára, azon javaslaton keresztül is, amelyet néhány, a karizmánkban és küldetésünkben osztozó világi személynek adunk. Már van néhány érdekes tapasztalatunk, de kétségtelenül fejlődhetünk még ezen a téren.

2. „A keresztény nevelés" és „a szegény gyermekekkel való törődés" piarista szolgálatai. Ezek olyan szolgálatok, amelyeket a képzési folyamat során kapnak a rendi növendékek. Mindkettő karizmánk központi szempontjait emeli ki; ily módon a rend és mindazok javára hangsúlyosak, akiknek életünket szenteljük. Dokumentumainkban ezek a szolgálatok még bevezető jellegűek (FEDE 89-90), és erősen kötődnek a kezdeti képzés dinamikájához. Ez nagyon jó és fontos, de nem akadályozza, hogy igyekezzünk mélyebben és szélesebben kiterjeszteni az abból fakadó gazdagságot, hogy a rend elismeri a keresztény nevelés és a szegény gyermekekkel való törődés szolgálati jellegét. Ezeket a szolgálatokat nemcsak fiatal szerzeteseinkre, hanem azokra is rábízhatjuk, akik karizmánkban és küldetésünkben osztoznak. Véleményem szerint ez javára válna nemcsak a piarista rendnek, hanem – és elsősorban – küldetésünk címzettjeinek is.

Ezekkel a szolgálatokkal kapcsolatban, amelyeket a rend az egyszerű fogadalmas szerzetesek esetében a rend elismer (később más, az egyház által létesített szolgálatokat kapnak: a lektorét és az akolitusét), szeretnék néhány javaslatot tenni.

• a) Nagyon fontosnak tartom, hogy a fiatal piaristák képzésük során megkapják ezeket a szolgálatokat. Tapasztalataim szerint egyes területi egységekben ünnepélyesen felavatják a növendékeket ezekre a szolgálatokra, másokban viszont nem. Úgy gondolom, ez sajnálatos, és képzésük szempontjából nagy veszteség a fiatalok számára.
• b) A generálisi kongregáció segítséget kíván nyújtani a rendnek egy olyan dokumentummal, amely ezekről a szolgálatokról szól. Az anyag útmutatást ad egyrészt az előkészítést, másrészt pedig a megvalósítást illetően, hogy még inkább kiemeljük e szolgálatok fontosságát a piarista rend életében.
• c) A kezdeti képzés folyamán ezek a rend által elismert szolgálatok minden fiatal szerzetesünknek a karizmánk központi elemeiben való növekedését hangsúlyozzák. E szolgálatok elismerése minden egyes rendi növendékünkben jelentős lépés a képzési folyamatban, és a közösség figyelmét is felhívja küldetésünk valódi prioritásaira.

Szeretettel gondolok Félix Fedelének, Kalazancius jó ismerőjének írására, amelyben összefoglalja azokat a kulcsfontosságú elemeket, amelyekből kiindulva alapítónk Isten hívására adott válaszát megfogalmazta. Ezt mondja: „Látogatásai alkalmával előfordult, hogy Istennel kapcsolatban meglehetősen tudatlan gyermekekkel találkozott. Amikor rákérdezett ennek okára, azt a választ kapta, hogy azoknak a gyermekeknek nincs meg a lehetősége, hogy iskolába járjanak, mivel nincs pénzük tandíjra. Így hát senki sincs, aki Istenről beszélne nekik. Ez az előnytelen helyzet késztette Isten ezen szolgáját arra, hogy Isten félelmére oktassa őket, hogy megalapítsa a kegyesrendi iskolákat, hogy ilyenformán ne csupán Isten félelmére, hanem az írásvetésre, az olvasásra és más tanulmányokra is oktassa őket" (Reg. Cal. 31., 200. old.; 1669-ből). Ez a bekezdés jól kifejezi a kalazanciusi karizma lényegét, amelyet a piaristák mindig és mindenütt így értelmeztek. A rend ezt szeretné hangsúlyozni, és ezt fogalmazza meg felkínált szolgálataként. Adjuk hát meg ezeknek az elismert szolgálatoknak az őket megillető jelentőséget, a felavatást e szolgálatokra végezzük örömmel, és ajánljuk őket felelősséggel. Így leszünk hűségesek a piarista rend akaratához, és az egyházon belüli karizmánk gazdagságát is jobban tudatosíthatjuk.

3. Mindezek fényében egy másik kérdést is feltehetünk magunknak: Nem tudná a rend a piarista szolgálatokat intézményi jelleggel olyan megfelelően felkészített személyeknek felajánlani, akik ezeket hivatásukként fedezik fel, és a rend, illetve a keresztény közösség felelőseitől hívásként és javaslatként fogadják őket?

Úgy hiszem, érdekes lehetőség előtt állunk, amelyre reflektálhatunk, és reflektálnunk is kell. Iskoláinkban, piarista testvériségeinkben, piarista keresztény közösségeinkben találunk olyanokat, akiket meghívhatunk, hogy karizmánknak ezeket a központi elemeit hangsúlyozottan – szolgálatként (miniszteriálisan) – éljék meg.

Egy piarista iskola a keresztény nevelés szolgálatát, illetve a szegényekkel való törődés szolgálatát tudatosan felvállaló szolgálattevőkkel gazdagodhatna azok által, akiket arra megfelelő módon felkészítettek, és akik ezeket állandó, hivatásbeli és elkötelezett szolgálatként vállalnák. Gondolkodjunk el ezen, és tegyük ezt kreatív módon, szem előtt tartva intézményeink piarista identitásának megerősítését! A piarista identitás nem elmélet, hanem dinamizmus, amely gazdagodik azzal, ha felfedezik, megélik és gondozzák.

4. A rend arra is hivatott, hogy imádságosan mérlegelje és fejlessze azokat a területeket, ahol ezekre a piarista szolgálatokra a legnagyobb szükség mutatkozik. Hoznék is erre egy-két példát.

• a) Milyen különleges szükségleteink vannak a keresztény nevelés szolgálatával kapcsolatban? Néhány eszembe jut: a gyermekek és fiatalok lelki kísérése, az imádságba való bevezetés, a családok és a vezetői feladatot ellátók kísérése stb. Nem lenne hát nagy gazdagság, ha néhány embernek javaslatot tehetnénk, hogy a fiatalok kísérésének szolgálatára készüljenek, és hogy azt kapott, vállalt hivatásként, és nem csupán „az iskola organogramjában" meghatározott feladatként végezzék? Micsoda gazdagság rejlik karizmánkban, és hány kihasználatlan lehetőség rejtőzik még benne! Bíznunk kell magunkban, hogy valóban sikerül ösztönöznünk a hivatásbeli pluralitást a piaristaságon belül.
• b) Mely aspektusok bírnak prioritással „a szegény gyermekek szolgálatát" illetően? Gondolok itt a szociális változtatásra irányuló nevelésre, a legtöbb problémával küzdő fiúkkal és lányokkal való foglalkozásra, az önkéntesek összefogására, az együttműködésre más szervezetekkel, a szociális intézményeink fenntartásával kapcsolatos munkákra stb. Ezek kétségkívül különösen jelentős területek, amelyek biztosan megélhetőek hivatásként.

A „piarista szolgálatokban" a piarista rend építésének nagy ereje rejlik. Fiatal szerzeteseink szívében e szolgálatok képezik azt a módot, ahogyan átadhatják magukat hivatásként kapott küldetésüknek. Arra kérem a növendéknevelőket és a nagyobb elöljárókat, hogy tulajdonítsanak fontosságot a hivatásbeli növekedés azon dinamikájának, amelyet fiataljainkban ezeknek a szolgálatoknak az elismerése jelent.

Úgy gondolom azonban, hogy mindezen túl ezek a szolgálatok a piarista világiak képzésével, valamint a megújított hivatásbeli pluralitással kapcsolatban is sok lehetőséget hordoznak. Sokakat meghívhatunk arra, hogy piarista elhivatottságukból kifolyólag életállapotuknak megfelelően építsék a piarista rendet. Arra hívlak benneteket, hogy reflektáljatok erre, és mindazokra a tapasztalatokra, amelyeket e területen már megéltünk!

5. Ápoljuk ezeket a piarista szolgálatokat! Levelem egy kis részét annak szeretném szentelni, hogy megkérjelek benneteket, tulajdonítsatok jelentőséget ezeknek a szolgálatoknak, amikor rábízzátok őket olyanokra, akik vállalják. E szolgálatok ellátására nem felel meg akárki, és megfelelő előkészület nélkül nem is lehet rábízni őket akárkire, hiszen nem egyszerű feladatokról vagy konkrét tevékenységekről van szó. Olyan szolgálatok ezek, amelyek kifejezik a piarista rend karizmatikus lényegét, és nem lehet vállalni és végezni őket erőfeszítés, felkészülés, hivatás és imádságos mérlegelés nélkül.

Fiatal szerzeteseink képzésük során megkapják ezeket, és ezek hozzájárulnak piarista szerzetesi hivatásuk végső formájának kialakításához. Ezek a szolgálatok piarista identitásukhoz és hivatásukhoz egyaránt közvetlenül kapcsolódnak. Ugyanígy, amikor azt tervezzük, hogy a karizmánkkal kellően azonosulni tudó világiakra bízzuk őket, legyenek elvárásaink, és adjuk meg a nekik járó fontosságot! Értékeljük őket, írjunk róluk, határozzuk meg pontosan mibenlétüket, és a rájuk való felavatást is kellő ünnepélyességgel végezzük! Csak így építhetünk tényleges identitással rendelkező piarista világi közösséget. Ne nevezzük szolgálatnak azt, ami csupán tevékenység vagy együttműködés, bármilyen fontos is legyen az! Ügyeljünk a megnevezésekre, amelyekkel a körülöttünk születő valóságot illetjük, és igyekezzünk mindig úgy tenni azt, hogy a színvonalat emeljük! Úgy gondolom, ez a megfelelő irány.

6. Továbbá azt javaslom, hogy piarista papságotok megélése során annak a feladatnak, hogy a szolgálatokat ösztönözzétek, tulajdonítsatok különleges fontosságot. A pap építi a közösséget; a piarista pap a piarista keresztény közösséget is építi. A papság a közösség építésének és a karizmák közötti egységnek szolgálata; a piarista papság gazdagszik azzal, ha közösséget építő hivatásokat szülő hivatásként értelmezzük. Néha akadnak, akik rákérdeznek a piarista szerzetes szerepére intézményeinkben, rákérdeznek jelenlétünk különleges voltára, valamint azokra a prioritásokra, amelyekre különös figyelmet kell fordítanunk. Testvéreim, ezek közül az egyik prioritás: úgy éljünk, hogy a bennünket ismerők érezzék, ők is meghívást kaptak. Akár a piarista szerzetesi életre is! De a világi élet mint a piarista renden keresztül megélt szolgálat és hivatás is nagyon fontos. Elengedhetetlen, hogy legyenek világiak, akik karizmatikus identitásunk legfontosabb aspektusaiban osztoznak velünk.

Levelem végére értem. Szeretném kifejezni, milyen közel állnak hozzám mindazok, akik piarista létünk ezen központi értékeit saját életükben megélik; hála és köszönet nekik. Nemcsak minden szerzetesnek, hanem mindazoknak, akik újra meg újra felfedezik, hogy Isten a hivatásukon keresztül egyre biztosabb és elkötelezettebb választ kér tőlük. Isten áldjon és erősítsen meg mindnyájatokat!

Testvéri szeretettel:

Pedro Aguado

generális atya