„Kedves testvérek, a levelet, amelyet nektek írok, február 2-án, a megszentelt élet napján kapjátok kézhez. Ezért hát szerzetesi hivatásunk egyik olyan aspektusának szeretném szentelni, amelyet ma a legfontosabbnak és legjelentősebbnek tartok: a közösségi életnek."
Közösségben élünk
„Mind egy szív, egy lélek volt" (ApCsel 4,32)
Kedves testvérek, a levelet, amelyet nektek írok, február 2-án, a megszentelt élet napján kapjátok kézhez. Ezért hát szerzetesi hivatásunk egyik olyan aspektusának szeretném szen-telni, amelyet ma a legfontosabbnak és legjelentősebbnek tartok: a közösségi életnek. Teszem ezt azért, mert számomra egyértelműnek tűnik, hogy ma a piarista rendben – és általában a megszentelt életben – nagy vágyakozás és nagy szükség mutatkozik az iránt, hogy a közös-ségre reflektáljunk. A közösségekben tett látogatásaim során, amikor rendtagokkal beszélgetek, illetve amikor egy-egy munkaértekezleten közösen folytatunk imádságos mérlegelést, a közösség témája azonnal kihívásként tűnik fel, egyfajta nosztalgiaként, lehetőségként, gazdagságként, és alkalmanként bizony problémaként, illetve csalódásként jelenik meg. Nincs olyan szerzetesi találkozó, amelyen végül ne kerülne szóba valamilyen módon a közösség.
Közösségben élő személyek vagyunk, és mi nem tudunk és nem is szabad másképpen élnünk. Hivatásunk alapvető részét és központi magját képezi abbéli képességünk, hogy meghívást intézzünk olyan fiatalokhoz, akik szeretnének piaristák lenni, hiszen mindegyi-küket egy olyan testvéri közösség vonzza és támogatja, amelyben az Úr követését a kölcsönös felelősségvállaláson alapuló testvériségben lehet megélni.
Ugyanúgy, ahogy minden fiatal piaristát, aki hivatásában folyamatosan növekszik, se-gíti az, hogy egy olyan közösség részét képezi, amelyben lehetséges hivatásunkat annak teljességében megélni. És még akkor is, ha egyikünkben kialakul a hivatásbeli krízis, nagyon gyakran előfordul, hogy a személy a benne lejátszódó folyamatot soha nem osztotta meg a közösségben, sőt az is lehetséges, hogy senki nem volt képes megszólítani azt a testvért, aki nehézségekkel küzd. Időnként bizony mindkét valóság, a fény és az árnyék együtt élnek közöttünk.
Ezért hát és sok más okból kifolyólag szeretnék néhány aspektusra rávilágítani, ame-lyek véleményem szerint segíteni tudnak bennünket mostanában, hogy közösségeinkről gondolkodjunk. Egyszerűek és konkrétak ezek, és nem teljes reflexiónak, és nem is egy ki-sebbfajta tudományos értekezésnek íródtak, hanem csupán javaslatok, illetve néhány pont, amelyekre reflektálni lehet.
1. Sok közösséget ismerek, amelyek a közösségi élet folyamatát őszintén és a kölcsönös fele-lősségvállalás szellemében élik, és akik a testvériségben való növekedés, a testvérek közötti kommunikáció, a szegény élet, a komoly meghallgatás, az imádság, illetve a küldetés iránti elköteleződés ápolásának tekintetében folyamatosan érdekes lépéseket tesznek. Ismerek ugyancsak sok közösséget, amelyek a hűség útját járják, életstílusuk pedig bátor és vonzó. Azonban egyetlenegyet sem ismerek, amelyek elmondhatnák magukról, hogy már nincs olyan terület, ahol fejlődniük kellene, illetve valamilyen aspektus, amelyet az élet hitelességének megfelelő irányvonal mentén, ám újfajta módon kellene megközelíteniük. Azt szeretném mondani, hogy a közösséget soha nem szabad készpénznek venni, még azokban a közösségekben sem, amelyekben a mélységes öröm és a hivatásbeli növekedés tapasztalatát élik meg.
2. Gondolom, mindannyian tudjátok, hogy rendünkben a közösségi élet sokféle modellje él együtt egyetlen közös projekten belül, amelyet Konstitúcióink foglalnak össze. Jó dolog, ha ezt a pluralitást és gazdagságot értékeljük, és kétségkívül mindnyájunknak tanulnia kell a másiktól. Azt gondolom azonban, hogy megosztott imádságos mérlegelésben szükséges elmélyülnünk azon alapvető aspektusokban, amelyeket ma közösségi életünkben ápol-nunk és erősítenünk kell: melyek azok a kulcsfontosságú tényezők a közösségi életben, amelyeket ma különösen hangsúlyoznunk kell, és hogyan kell próbálnunk megélni azokat? – ez az egyik legjelentőségteljesebb imádságos mérlegelés, amelyre rendünkön belül különös figyelmet kell fordítanunk.
3. „Melyeket és hogyan?" Mindkettőt fontos megfogalmazni – ezt azért mondom, hiszen aránylag könnyű lehet néhány kulcsfontosságú tényezőt meghatározni „majd meglátjuk, hogy sikerül-e megvalósítani őket" alapon. Ezután azonban azon is el kell gondolkodnunk, hogyan éljük meg, illetve hogyan kívánjuk megélni ezeket. Hozok egy példát. Képzeljük el, hogy imádságos mérlegelésünk arra a döntésre vezet, hogy szükséges továbbfejlődnünk saját kommunikációs képességünkben, abban, hogy életünket valóban közössé tegyük, hogy ismerje egyikünk a másikunkat, hogy megosszuk mindazt, amit folyamatosan felfedezünk, illetve azokat a dolgokat is, amelyek egyre inkább nehezünkre esnek elvégezni. Nos, rend-ben, ezek mind azokkal a közvetítő elemekkel vannak kapcsolatban, amelyeket életünkben szervezeti felépítésünkkel, prioritásainkkal, sőt közösségeink fizikai struktúrájával kapcsolatban használunk, hiszen vannak olyan kontextusok, amelyek azt segítik elő, hogy senki ne tudjon senkiről semmit, és vannak mások, amelyek a találkozást az élet egyik lehe-tőségeként kínálják.
4. Mindazonáltal a közösségi életünkről való megfelelő megkülönböztetés nem csupán egy az „életstílusokról", illetve a „prioritásokról" folytatott megbeszélést jelent, noha ezek a témák is nagyon érdekesek és szükségesek. Amire igazán szükségünk van – és amire hangsúlyozottan szeretnélek hívni benneteket -, az az alapos reflexió mindazzal kapcsolatban, amit a mélységesen evangéliumi, karizmájukat a középpontba helyező, küldetésünkben jelentőséggel bíró és életadó piarista közösségek építése feltételez ott, ahol ezek a közösségek találhatók. Ahhoz, hogy ezt a munkát előrevigyük, azon gondolkodunk, hogy – a Generálisi Kongregációból – életre hívunk egy a „Közösségi életünkről szóló tanulmányozási és megkülönböztetési szemináriumot". A javaslat a rend nagyobb elöljáróinak tanácskozásán fogalmazódott meg, és már be is vettük a négyéves tervünkbe. Szándékunkban áll, hogy jövőre, 2013-ban előrevisszük ennek ügyét.
5. Ezt a szemináriumot nem egyszeri eseményként képzeljük el, hanem olyan reflexiós folya-matként, amelyben mindnyájan részt veszünk. Remélhetőleg a következő hónapokban a közös-ségi élet és a folyamatos képzés generálisi titkárságával együttműködve sikerül majd egy munkára vonatkozó javaslatot és útitervet is felkínálunk ehhez számotokra. Azt gondoljuk, hogy nagyon jó lenne egy előzetes reflexiós folyamat – egy egyhetes szeminárium, amelyben a rend különféle valóságát megjelenítjük -, illetve egy utólagos folyamat, amely az elmélyü-lésünket szolgálja, és segít bennünket abban – adja Isten, hogy így legyen -, hogy a következő generálisi káptalan szólhasson ebben a kérdésben, amely mindnyájunkat annyira foglalkoztat.
6. Ezt a szemináriumot jó alkalomnak tartjuk arra, hogy kivételes alkalmat teremtsünk a közösségi életünkkel kapcsolatos reflexióra, miközben arra törekszünk, hogy a rend egé-szét tekintve az előrelépés egyértelmű ösvényeire érjünk. Azon meggyőződésből kiindulva szeretnénk ezt előrevinni, hogy a „közösség" megújulási folyamatunk egyik alapvető terüle-te, és azt szeretnénk, ha bizonyos ismérvek és egyértelmű pontok születnének, amelyek segítenek bennünket abban, hogy közösségeinket a piarista élettervnek megfelelően dinamizáljuk. Kezdetnek úgy véljük, hogy néhány lényegi reflexióra van szükség, néhány különös jelentőséggel bíró pontra, amelyekre kitérhetünk és ki is kell térnünk, néhány tapasztalatra, amelyet megoszthatunk, néhány növekedési útvonalra, amelyek kidolgozásán munkálkodhatunk, és javaslatokra, amelyeket támogathatunk. Valószínűleg ez a szeminárium egyik legjobb lehetséges felépítése. Mondok néhány példát arra, mit is értek ezen:
a) Lényegi reflexiók: hozzájárulások a szerzetesi élet teológiájából kiindulva a következő témákhoz: a közösségi élet alapvető kihívásai / a közösségi élet és hivatásunk teljes körű megélése / piarista közösség és küldetés / a közösségi életterv, ahogyan azt Konstitúcióink javasolják.
b) Néhány más jelentőségteljes téma: olyan alapvető értékek, amelyeket közösségi életünkben igyekeznünk kell erősíteni / a piarista közösségi élet projektjének kidolgozása / a közösségi élet mint kulcsfontosságú tényező a kezdeti képzés és a folyamatos képzés átmenetében / Kalazancius hozzájárulásai közösségi életünkhöz.
c) Tapasztalatok, amelyeket megoszthatunk: A közösségek kísérése a nagyobb elöljárók részéről / a helyi elöljárók kihívásai / a fiatalok elvárásai a közösségi élettel szemben / a közösségi élet konkrét projektje / közösségi megosztás rendtagok és világiak között / közösség, amely képes a hivatások befogadására / a szegénység megélése közösségeinkben.
d) A növekedés néhány ösvénye, amelyen még dolgoznunk kell: a közösségi életre vonatkozó előrehaladási irányvonalak meghatározása / a piarista közösség élet tervének kulcsfontosságú elemei / a piarista közösség mint a küldetés lelke és a hivatásbeli nö-vekedés helye.
Természetesen ezen témák mindegyikét rengetegféleképpen ki lehet dolgozni, nem sze-retnénk azonban abba a hibába esni, hogy „elméleti szemináriumot" szervezzünk, amely néhány jó előadást kínál csupán, de bennünket nem érint meg igazán. Közösségeink valóságából és a piaristák elvárásaiból szeretnénk elindulni, és ezeket szeretnénk megvilágítani a különböző hozzájárulásokkal, amelyeket folyamatosan kapunk, valamint az egyház és a rend felhívásaival, és alaposan kidolgozni őket egy olyan kontextusban, amely megenged nekünk egy bizonyos szintű és színvonalú reflexiót, hogy általuk a megújulásra vonatkozó javaslatokhoz, és a növekedés útjainak felismeréséhez eljuthassunk. Ez tehát az elgondolásunk, amellyel kapcsolatban már mostantól arra buzdítunk benneteket, hogy kezdjetek el gondolkodni. Ahogyan már említettem, idejében kaptok majd információt, hogy ennek a szemináriumnak a kialakításában, valamint a reflexiós folyamatban is mindannyian részt tudjunk venni.
7. Azzal a céllal, hogy ezen szeminárium előkészítéséhez már most hozzájáruljak, és azzal a vággyal, hogy néhány utat javasoljak arra, hogy közösségeink a hivatáshoz való hűséget megélve tudjanak továbbhaladni útjukon, szeretnék néhány egyszerű javaslatot és gondolatot megosztani veletek:
a) A közösségi élet nem csupán azt jelenti, hogy többé-kevésbé szervezetten élünk. A közösségi élet hivatásunk részét képezi, és piarista létünk lényegi részéhez tartozik. Ezért hát arra hívlak mindnyájatokat, hogy gondolkodjatok el, milyen módon tervezitek meg a „közösségi hivatásotokat", milyen módon helyezkedtek el a közösségben, milyen magatartásformákat éltek és osztotok meg, és milyen módon igyekeztek közösséget építeni. Megtérési és hivatásbeli növekedési folyamatunkból a közösség nem maradhat ki.
b) Növekednünk kell a közösségi projektek megfogalmazására való képességben. Közösségeink nagy részének megvan a saját „programja", azonban nem mindegyikük rendelkezik „közösségi projekttel". Véleményem szerint igyekeznünk kell abbéli képességünket kibontakoztatni, hogy projektekből kiindulva éljünk és dolgozzunk, noha tudjuk, hogy ez nem könnyű, hiszen vannak közösségeink, amelyeknek az összetétele állandóan változik, illetve amelyek nincsenek igazán ahhoz szokva, hogy ily módon működjenek. Mindannyiunk számára gyümölcsöző lenne, ha el tudnánk látni magunkat egy igényesebb tervvel, mint egy csupán egy évre szólóval (például négyéves projekttel), amelyben kiemeljük azokat a kulcsfontosságú elemeket, amelyeket erősíteni kívánunk, a dinamizmusokat, amelyeket ápolni kívánunk, a tehetetlenség példáit, amelyeken szeretnénk felülemelkedni, valamint azokat a hozzájárulásokat, amelyekkel mások életét és munkáját segíthetjük. Arra buzdítalak benneteket, hogy végezzük el ezt a feladatot!
c) A piarista közösség: a küldetés lelke. Igaz, hogy néhány közösség – tagjainak kora, illetve saját szolgálatuk jellege miatt, amelyet a területi egységben teljesítenek – nincs közvetlenül a küldetés középpontjában, azonban a rend közösségeinek nagy része igenis ott áll. Szükséges, hogy felülvizsgáljuk, hogyan is gyakoroljuk ezt a fontos szolgálatot, amely piarista küldetésünkben olyannyira nélkülözhetetlen. Szolgálatunkhoz hozzátartozik a karizma közvetítése, az identitás kialakítása, küldetésbeli képességeink fejlesztése, más személyek ezen küldetésre való hívása, illetve ezen keresztény közösség átalakítása olyan hellyé, ahol mindannyian, akik az adott piarista jelenlét részét képezzük, testvérként tekintünk egymásra, akik kísérik egymást, és akik a növekedésre hivatottak.
d) A piarista közösség mint a hivatásbeli növekedés helye. Ezt soha nem szabad elhanyagolnunk. Minden piarista közösségnek olyan helynek kell lennie, ahol a személyek ténylegesen meg tudják élni hivatásunkat. Ezért különlegesen fontos néhány közvetítő tényezőt ápolnunk, ilyenek: a közösségi imádság és a közös eucharisztia, az összejövetelek, amelyben képezzük magukat, reflektálunk és megosztunk, a rekollekciók, amelyek során különleges időt adunk önmagunknak, küldetésünk szerepe a közösség életében, a területi egység és a rend javaslatainak elfogadása és pozitív kidolgozása, a helyi elöljáró által megvalósított kísérés szolgálata, életünk megfelelő szervezése, a prioritások, amelyekre ügyelni kívánunk, stb.
8. Szeretném levelemet azzal zárni, hogy megosztok veletek egy egyszerű tapasztalatot. Azon a találkozón, amelyet az elmúlt év júliusában Rómában tartottunk a „fiatal felnőtt" szerzetesekkel, szerveztünk néhány kerekasztal-beszélgetést is, amelyek során a különböző korú és más-más tapasztalattal rendelkező rendtagoknak lehetett feltenni kérdéseket. Mindannyian azt mondták nekem, hogy számukra nagyon jelentősnek tűnt, hogy a legnagyobb érdeklődést kiváltó téma a közösség témája volt. Ezt a megállapítást később megerősítették azok a megújulást célzó prioritások, amelyeket ez a szerzetescsoport a rendnek tett javaslatában felvázolt. Engem nagy örömmel tölt el, hogy ez így van, hiszen közösségeink evangéliumi minősége a megújulás egyik olyan útja, amelyet a rendnek ki kell dolgoznia.
Folytassuk hát tovább ezt a munkát, de csináljuk jól! Ne essünk abba a hibába, hogy felszínes munkát végzünk, illetve hogy olyan közösségi életre törekszünk, amely „nyugton hagy", „védelmez" bennünket, illetve „egyszerűen jól és ízlésünknek megfelelően gondoskodik rólunk". Csak óvatosan ezekkel az elhajlásokkal, testvérek! Közösségi életünk intenzitása, minősége csak olyan lehet, amilyen intenzitással és minőségben Krisztus követését, saját önátadásunkat a küldetésnek, kölcsönös felelősségvállalásunkat a testvérekkel, hitéletünket és hivatásbeli állhatatosságunkat megéljük. A közösségnek, ha piarista, be kell járnia egy utat, amelyet nem igazán a nyugalom, és nem is a jólét jellemez (ahogyan azt az egyik teológus is mondta, szükséges, ma non troppo [de nem túlságosan]), hanem az a mélységes öröm, amely arra késztet bennünket, hogy az evangéliumot Kalazanci Szent József stílusában éljük meg.
Testvéri szeretettel:
Pedro Aguado
generális atya
