Kedves Barátaim! A PIARISTA HIVATÁS ÉVE alkalmából írok nektek, amelyet a „Piaristák… továbbadni az életet" mottó jegyében az egész rend számára meghirdettünk.
Reg. SG/45-S/2012
INTÉZMÉNYEINK TANÁRAINAK, NEVELŐINEK
ÉS MINDAZOKNAK, AKIK A PIARISTA KÜLDETÉST SEGÍTIK
Kedves Barátaim!
Szeretettel üdvözöllek benneteket, s a legjobbakat kívánom nektek és szeretteiteknek. A PIARISTA HIVATÁS ÉVE alkalmából írok nektek, amelyet a „Piaristák… továbbadni az életet" mottó jegyében az egész rend számára meghirdettünk. Mindnyájatokhoz, in-tézményeink minden tanárához, nevelőjéhez szeretnék szólni, és szeretném nyíltan megosztani gondolataimat veletek, akik a gyerekekkel és a fiatalokkal közvetlen kapcsolatban álltok, és a ti elköteleződésetek és önátadásotok által válik lehetővé az a küldetés, amely mindnyájunkat egyesít, és amelyet az élet és a teljesség javaslataként kínálunk a fiataloknak.
Sok mondanivalóm van. Megszámozom őket, nehogy kifelejtsem valamelyiket.
1. A legelső nagyon egyszerű: KÖSZÖNÖM! Azt gondolom, a hivatás éve jó alkalom arra, hogy a rend háláját kifejezzem életetekért és mindazért, amit intézményeinkben tesztek. A hivatás évének egyik legalapvetőbb célja, hogy minden intézményünkben mindenki még világosabban lásson két alapvető dolgot: a ránk bízott gyermekek ben-sőjükben az élet és a hivatás kivételes gazdagságát őrzik, amelyet kísérni és segíteni kell a növekedésben. Mindnyájuknak szüksége van nevelőik, piarista nevelőik szakmai és személyes tanúságtételére. Az általatok végzett küldetés igen különleges: jelen vagytok a köztünk nevelődő gyerekek és fiatalok életében. Segítetek nekik, hogy felfedezzék legjobb tulajdonságaikat, s azokra tudjanak alapozni. Felkínáljátok nekik magatokból a legjobbat, kíséritek őket a keresésben, és segítetek nekik, hogy mélyebb válaszokat tudjanak adni. Minden egyes nevelő – saját küldetését végezve – hozzájárul ehhez a csodálatos feladathoz. Ezért még egyszer – és az egész rend nevében – köszönöm, hogy itt vagytok, hogy időtöket erre szentelitek; köszönöm, hogy igyekeztek a lehető legjobban elvégezni munkátokat; köszönöm, hogy szeretitek diákjaitokat; köszönöm, hogy követeltek tőlük és befogadjátok őket; köszönöm tehát, hogy piarista nevelők vagytok.
2. Mivel jócskán benne vagyunk már a hivatás évében, engedjétek meg, hogy egy kicsit közelebb lépjek hozzátok és kísérjelek benneteket. Erre ugyanis mindnyájunknak szüksége van. Éppen úgy, ahogyan ti is javaslatokat tesztek a rátok bízott gyerekeknek, én is szeretnék nektek egy javaslatot tenni: arra hívlak benneteket, hogy életeteket és munkátokat hivatásként éljétek meg. Ez az én kívánságom a hivatás évében. Mindnyájan azon kulcsfontosságú tényezőkből táplálkozva éljük meg mindennapi teendőinket, amelyek sajátjaink, de mindnyájan gondolkodhatunk róluk, sőt átgondolhatjuk és gazdagíthatjuk őket. Benneteket is arra hívlak, hogy növekedjetek a hivatás dinamikájában. Ez azt jelenti, hogy a rend saját nevelőit is arra hívja, hogy munkájukat és tennivalóikat Istennek adott válaszlehetőségként éljék meg. „A piarista nevelő hivatását élni" sok dolgot jelent, és mindegyik igen komoly kihívás. Néhányat felsorolok, hátha segítségetekre lehet:
a) Saját életetekre hívásra adott válaszként tekinteni. Rendkívül sokféle tapasztalattal rendelkeztek: van olyan köztetek, aki teljesen hivatásszerűen fogja fel piarista nevelői létét, és olyan is akad, aki úgy gondolja, nevelői élete annak eredménye, hogy több iskolába beadta önéletrajzát, és ezek közül az egyik visszajelzett, és felvették dolgozni. Lehet, hogy ez így van, de azóta biztosan sok minden történt az életedben, és saját fejlődésed fonalát folyamatosan tudod szövögetni, új szempontokat fedezel fel, amelyek segítenek abban, hogy megtaláld azt a középpontot, illetve tengelyt, amelyből kiindulva élsz. Arra hívlak, hogy csendesedj el, mélyülj el egy kicsit az életedben, és keresd meg benne azokat a mély okokat és magyarázatokat, amelyekből élsz, és amelyek megélésére hivatottnak érzed magad. Végeredményben arra kérlek, hogy gondold át a hittel kapcsolatos keresésedet, szakmai és hivatásbeli életedet, és hogy adj új esélyt mindannak, amit teszel.
b) Megnyílni, hogy felfedezzétek a piarista küldetés hivatásra vonatkozó kulcsfontosságú tényezőit, és hogy azokra a növekedés lehetőségeként tekintsetek, és akként reflek-táljatok rájuk. Minden intézményünkben folyamatosan kapunk javaslatokat és kezdeményezéseket a megosztott küldetésre, illetve Kalazancius karizmájának mélyebb megélésére; ezek kétségkívül olyan lehetőségek, amelyeket kihasználhatunk, és ki is kell használnunk.
c) Növekedni abban a meggyőződésben és életben, hogy mindannak középpontjában, amit teszek, a rám bízott fiatalok állnak, az osztályom tagjai, a különböző csoport-jaim, a műhely vagy a nyári tábor fiataljai állnak. Ők jelentik tehát a középpontot, és szükségük van arra, hogy megértsem őket, közel legyek hozzájuk, ha kell, követeljek tőlük, ha arra van szükségük, buzdítsam őket. Szükségük van arra, hogy mindig meghallgassam őket, kérdéseket tegyek fel nekik, hozzájáruljak ahhoz, amiben növekedni tudnak. Szükségük van arra, hogy gazdagodhassanak azoknak a tudásával és tanúságtételével, akik velük vannak. A nevelés pontosan ezt jelenti, és semmi mást.
d) Meggyőződéssel hinni, hogy neked is, aki piarista nevelő vagy, vannak dolgok, amelyekben növekedned kell, és kérdések, amelyeket meg kell válaszolnod. Soha semmi nem végleges teljesen, mindig tehetünk új lépéseket. Az elmúlt néhány év során, miközben folyamatosan végiglátogatom a rendet, sok nevelővel is találkozom, és amikor van egy kis időm, tudok beszélgetni velük egy kicsit, és meghallgatni, mik a terveik, és mit élnek meg. Bizony a piarista nevelőknek is vannak kérdéseik a növekedéssel, a rend iránti elköteleződéssel, a meghallgatással és befogadással kapcsolatban, és vannak vágyaik, hogy a kapott adományhoz hűen éljenek. Ebben az egész folyamatban mindig számíthatsz arra, hogy a piaristák, akiket ismersz, meghallgatnak és befogadnak.
3. Piarista nevelők vagytok. Piarista iskolában dolgoztok, a tanári kar tagjai vagytok, annak számos funkciójával; ilyenek: az oktatás minőségének fenntartása, kísérés osz-tályfőnökként, diákjaink kulturális növekedésének ösztönzése, illetve szabadidő-szervezőként a különböző életkorokban sok-sok fiatal hitben és életben való növekedésének támogatása; vagy talán hitoktatók vagytok egy piarista plébánián, vagy a rend nem formális nevelési központjai egyikében műhelymunkát vezettek, illetve lehetővé teszitek, hogy egy csoport gyermeknek legyen otthona, ahol növekedni tudnak. Ezért hát arra hívlak benneteket, hogy ismerjétek meg azon kulcsfontosságú tényezőket, amelyeket a piarista rend fontosnak tart, és mélyüljetek el tanulmányozásukban. A hivatás évében konkrétan arra hívlak benneteket, hogy ismerjétek meg, mire törekszünk, és mi az, amit a piaristák világában előmozdítani szeretnénk. Ha megismeritek, akkor fel tudjátok vállalni és meg tudjátok valósítani. Néhány rövid gondolatban összefoglalom ezeket:
a) Arra törekszünk, hogy minden intézményünkben úgy működjenek a dolgok, hogy mindenki, aki csak részét képezi, egy igazságosabb és boldogabb társadalom ösztönzőjeként és főszereplőjeként kérdéseket tegyen fel magának a hivatásával és az életben betöltött szerepével kapcsolatban. És különösen arra törekszünk – máshogyan nem is lehetne -, hogy saját keresztény hivatásuk kérdését is feltegyék magukban, és megkeressék a módját, hogy őszinte és nagylelkű választ tudjanak adni. Ez a dinamikát a hivatás kultúrájának nevezzük. Ez azt jelenti, hogy a gondolkodás, az érzés, a tevékenység és az ünneplés olyan koherens és megosztott módozatait kívánjuk megteremteni, amelyek létrehozzák a szükséges légkört ahhoz, hogy a személyek felfedezzék saját keresztény hivatásukat. Úgy gondoljuk, hogy a piarista intézményeknek a kísérés ezen képességében növekedniük kell.
b) Ebben a kontextusban azért is dolgozunk, hogy tudjunk – többek között – ébreszteni, kísérni és befogadni lehetséges szerzetesi és papi hivatásokat, amelyeket Isten ültet el azokban a fiatalokban, akik erre hívást éreznek. Szeretnénk, ha a piarista intézmények olyan helyek lennének, amelyek a fiatalok iránt mély tisztelettel viseltetnek; és úgy gondoljuk, ennek a tiszteletnek részét képezi az is, ha segítünk nekik, hogy kérdéseket tudjanak feltenni és válaszokat tudjanak adni, szabadon és egyértelműen. Az a meggyőződés vezet bennünket, hogy a gyerekeknek és a fiataloknak továbbra is szükségük van piarista papokra, akik életükben és fejlődési folyamatukban egyaránt jelen vannak. Sőt azt is állítom, hogy a többi nevelőnek és a családoknak is szükségük van rájuk.
c) Ezért hát a hivatás évében igyekszünk elősegíteni ezt az egész dinamikát, hiszen meggyőződésünk, hogy ez jó a gyerekeknek, jó a fiataloknak, és jó mindnyájatoknak, akik küldetésünkben és karizmánkban osztoztok velünk. Ebben a dinamikában élve tudjuk az „életet továbbadni".
4. Befejezem levelemet. Még egy utolsó meghívást szeretnék hozzátok intézni: higgyetek diákjaitokban, fiataljaitokban, azokban, akiket Isten utatokra vezérelt, hogy nevelőik legyetek. Nagyon sokat tudnak adni, ha piarista stílusban nevelkednek. A piarista karizma a fiatalokba vetett bizalomra épül. Karizmánk azt hirdeti, hogy ha a gyerekeket és a fiatalokat már kiskoruktól fogva kísérik, hogy fel tudják fedezni Jézust, és az evangelizáló nevelés által egész személyükben (integrálisan) tudjanak növekedni, akkor teljesen boldog személlyé válnak, olyanná, aki képes az Úr követésére, és arra, hogy a világot megváltoztassa. Olyan karizmánk van, amelynek az evangéliumra nyitott fiatal iránti feltétlen bizalom az alapja. Ez Kalazancius mély meglátása, amikor kijelenti, hogy „ettől függ a későbbi felnőtt egész hátralévő életének jósága vagy rosszasága" (Emlékirat Michelangelo Tonti bíborosnak). A fiatalokban hinni azt jelenti, hogy segítjük őket azon értékekre alapozva élni, amelyek át tudják alakítani életüket és a társadalmat, melyben növekedniük kell. Továbbá azt jelenti, hogy kérjük őket: életüket nagy bátorsággal, merészséggel és bizalommal tervezzék. Ezt csak olyan nevelők tudják megtenni, akik tanúságot tesznek ezekről az értékekről, és akiknek meggyőződése, hogy a gyerekek nagylelkű választ tudnak adni, és a valódi teljességre való törekvés által képesek boldogok lenni.
Ezt a levelet azon a napon írom, amikor egy piarista szerzetesre, Boldog Faustino Míguezre emlékezünk, a piarista nővérek alapítójára, Kalazancius hű követőjére, aki elkötele-zetten szolgálta a piarista nevelést, és végül szerzetesi kongregációt alapított. Nem tudom megállni, hogy ne idézzem a nevelői létünkkel kapcsolatos egyik legjelentősebb mondását: „A valódi nevelő felajánlja egész lelkét, hogy ezáltal a tanítványban egy új életet ihlessen."
Kedves Barátaim, még egyszer hálásan köszönöm! Teljes békét és Isten áldását kívánom nektek! Testvéri üdvözlettel a San Pantaleóból, abból a házból, amelyben pontosan négyszáz évvel ezelőtt Kalazanci Szent József elindította a piarista rendet.
Róma, 2012. március 8.
Pedro Aguado Sch. P.
generális atya
supgen@scolopi.org
Ricardo Querol Sch. P.
generálisi titkár
