A kutatásért felelős tartományi pedagógiai munkacsoport 2020 májusának elején tartományi felmérést végzett a diákok, a szülők, valamint a pedagógus- és tanulást támogató munkatársak között a digitális távtanulási időszak tapasztalatairól, márciusban kiadott pedagógiai elveink valóságban való megjelenéséről.
A kérdőívet 1.425 szülő, 1.436 diák és 307 munkatárs, összesen 3.168 válaszadó töltötte ki. Jelen írás rövid, általános összefoglaló az eredményekről – a visszajelzések és a tapasztalatok alapos feldolgozása a következő időszak fontos (közös) feladata.
Az alábbiakban csak a szöveges változat, a csatolt pdf-ben viszont a grafikonokkal ellátott gyorsjelentés olvasható!
Leterheltség
Visszajelzéseik szerint a diákok a képernyő előtt átlagosan napi 4 órát, míg képernyő nélkül átlag 2 órát töltöttek tanulással. Konkrét, képernyő előtti online tanórájuk átlagosan 5,3 volt egy héten, ebben azonban nagy eltérések mutatkoztak az intézmények között (a szórás: 4,22). A kitöltő diákok azt írták: a tanítási napok végére nem fáradtak el túlzott mértékben, iskolai feladataik mennyiségét közepesen teljesíthetőnek értékelték. A legnehezebb tantárgy megnevezésénél az indokok között ugyanakkor gyakran előfordultak a feladatmennyiségre, időbeni túlterheltségre utaló válaszok. Az összes indoklás csaknem 20%-a szólt a túlterheltség valamilyen formájáról (túl sok, túl időigényes feladat, több tananyag, mint korábban volt, szűkös határidők, túl gyors haladás, túl sok gép előtt töltött idő).
A szülők átlag 2,86 órát foglalkoztak gyermekeikkel az otthoni tanulás okán, de a szórás nagyon magasnak (17,48) mutatkozott — vagyis elmondható, hogy a családok között igen jelentős, tiszteletet és odafigyelést érdemlő különbségek vannak ezen a téren. A szülők a járvány előtti időszakhoz képest úgy látták: megnőtt a tanulás segítésével töltött óráik száma, illetve a diákok leterheltsége is.
Az intézmények pedagógusai az általuk megadott adatok alapján átlagosan 6,77 órát töltöttek egy nap az iskolai munkájukkal (szórás: 2,49); sem az intézmények, sem pedig a munkakörök (tanító, tanár, kollégiumi nevelő) között nem látszott e tekintetben jelentős eltérés. A távtanulási helyzet legnagyobb nehézségének az összes válaszadó 15,59%-a a leterheltséggel kapcsolatos indokot nevezett meg: időigényesebb volt a munka, túl sokat kellett a gép előtt ülni, nehéznek bizonyult megfelelően beosztani az időt.
Figyelem egymásra
A diákok azt üzenik: alacsony-közepes mértékben érezték úgy, hogy személyes figyelmet kaptak tanáraiktól (átlag: 5,47, szórás: 2,68), ám elakadás, nehézség esetén inkább számíthattak segítségükre (átlag: 7,41, szórás: 2,49). A diákok osztálytársakkal való közösségi kapcsolatainak erőssége az online térben a vártnál szerényebbnek mondható (átlag: 5,97, szórás: 3,15), jellemző volt ugyanakkor a diákok összetartására, hogy igyekeztek segíteni egymást a tanulásban (átlag: 7,08, szórás: 2,99). A tanulók szerint a szülők tanulásba való bekapcsolódása a járvány előtti élethez képest alacsony mértékben vált valósággá (átlag: 4,25, szórás: 3,26).
A legnehezebb tantárgy kiválasztásánál a leggyakoribb indok a tanárember hiánya volt – itt azonban a nehézség elsősorban a tananyag-megértés szempontjából, nem pedig a személyes kapcsolatok hiánya miatt sejlett fel. A segítő háló tevékenységeinek igényét 75 diák jelezte: iskolapszichológusi segítséget, lelkipásztorhoz, fejlesztő pedagógushoz, mentálhigiénés szakemberhez fordulnának. Sokan írták, hogy épp nincs rá szükségük, de jó tudni, hogy van ilyen lehetőség, illetve többen voltak olyanok is, akik már a kitöltés előtt fordultak a segítő hálóhoz.
A szülők közötti kapcsolatra nem jellemző, hogy megerősödött volna a járvány kezdete óta (3,26 az átlag, szórás: 2,43). A diákok egymástól való elszigeteltsége, a közösség hiánya több válaszban is visszaköszönt arra a kérdésre, hogy mi a távtanulás legnagyobb nehézsége. A segítő hálóra 147 szülő jelentkezett be igénnyel – ez a válaszadók több, mint tíz százaléka, igen magas arány. Közülük legtöbben az iskolapszichológusi segítséget, a lelkipásztori támogatást, a fejlesztő pedagógus vagy a gyógypedagógus, illetve mentálhigiénés szakember segítségét várnák.
A munkatársak a távtanulási helyzet legnagyobb problémái között a valódi, személyes kontaktus hiányát említették mind a gyerekekkel, mind a kollégákkal. A legnagyobb pozitívum meghatározásakor viszont több olyan összetevő is megjelent, ami ezzel együtt az egymásra való figyelem és a kapcsolatok erősödését mutatja: a diákok új oldalról való megismerését, a kollégák közötti szakmai együttműködés erősödését, azt, hogy a szülők jobban belelátnak a gyerekek tanulásába, illetve, hogy most többet foglalkoznak a gyermekeikkel.
A válaszadó munkatársak úgy érezték, nagyobb a felelősségük a diákok segítésében, mint a járvány előtt. Igyekeztek segíteni diákjaik időbeosztását, s úgy vélték, rendben teljesíthető mennyiségű feladatot adtak a tanulóknak.
Jellemzően azt a tapasztalatukat osztották meg, hogy kapnak személyes figyelmet a munkahelyüktől, ezzel együtt az interneten vagy telefonon intenzíven tartják egymással a kapcsolatot. Igen lényeges adat: a segítő háló igénybevételének vágyát a munkatársat több, mint 14%-a jelezte.
Tervezés, tudatosság a tanulásban
Miközben nem jellemző általánosan, hogy létrejött kialakult napirendjük, a diákok saját tanulásuk megtervezésében enyhe mértékű fejlődést jeleztek vissza (átlag: 6,12, szórás: 3,00). Saját felelősségük dinamizálódását a tanulásban nagyobb mértékben érzik (átlag: 6,72, szórás: 2,95).
A szülők ennél kevésbé gondolják, hogy gyermekük saját felelősségvállalása és tanulásának önálló megtervezése jobban ment, mint a járvány előtt (átlag: 5,95, szórás: 2,85); viszont a diákoknál jobban érezték (vagy vágyták?) napirendjük kialakulását (átlag 7,93, szórás: 2,25). A tanulás tervezhetőségével, kiszámíthatóságával kapcsolatban úgy látták, a tanárok alapvetően segítenek tervezni a gyerekeknek az önálló tanulás folyamatát, időben jelzik a feladatokat, kéréseket (átlag: 7,63, szórás: 2,41).
A ciklusokban való tervezéssel viszonylag magasnak mutatkozott a munkatársak egyetértése
(átlagosan 7,35; szórás: 2,61) és bevallásuk szerint ehhez illeszkedett gyakorlatuk is. A munkatársak a távtanulás legnagyobb nehézségei között említettek olyanokat, amik az eredmények követését nehezítik (a diákok fejlődésének figyelemmel kísérése, az ellenőrzés nehézsége). A munkatársak napirendjéről (szemben sok diákéval) elmondható, hogy többségben kialakult egyfajta rendszer (átlag: 8,39, szórás: 1,79).
Tantárgyi pedagógiai tevékenységeink
A diákok átlag 7,76-as értékkel értettek egyet azon állítással, miszerint: „A tanáraimtól kapok visszajelzést, értékelést a tanulásomra.” Ugyanez a munkatársak oldaláról másképp jelent meg: az „Adok visszajelzést a diákok tanulására.” állítással való egyetértés átlaga 8,92 (szórás: 1,80). A szülők e gyakorlatot ismét kevésbé erősnek látták: „A tanáraitól gyermekem elégséges visszajelzést, értékelést kap a tanulási folyamatban.” állítást 7,46-os átlagértékkel osztották (szórás: 2,48). Látható tehát, hogy míg a szülők és a diákok hasonló mértékben élték meg elégségesnek a tanároktól kapott visszajelzést, addig maguk a tanárok magasabbra értékelték az adott visszajelzések mértékét.
A munkatársak kérdőívében a legnagyobb nehézségek között a diákok fejlődésének követése, illetve a visszajelzés, visszacsatolás hiánya került elő, amelyek közvetetten szerepet játszhatnak abban, hogy sokuknál lecsökkenjen a fejlesztő értékelések mennyisége, hiszen a pedagógusok nehezebben kaptak képet a diákok haladásáról, aktuális szintjéről.
5-től 12. évfolyamig mindenhol a matematikát említették a diákok a legnehezebb tantárgyként; ezt a történelem követte, harmadik helyen pedig az idegen nyelvek állnak. Az okok a matematika esetében elsősorban a tanári magyarázat hiányára vezethetők vissza, másodsorban pedig arra, hogy online nehezebben lehet megérteni a tananyagot, ami összefügg az első indokkal is. Gyakori érvnek mutatkozott még az, hogy eredetileg is nehezen boldogultak a helyzettel a fiatalok. A történelem esetében más volt a kép, itt a leggyakoribb okot a túl nagy mennyiségű tanulnivaló, feladat jelentette, és csak másodikként jelent meg a tanári magyarázat hiánya mint probléma. Az idegen nyelveknél két olyan indok állt az élen, melyek kifejezetten jellemzőek a nyelvtanulásra; egyrészről több diák válaszolt azzal: a második idegen nyelvet még nem tanulja elég régóta ahhoz, hogy önállóan tudjon haladni vele, másrészről pedig sokan emelték ki a szóbeli gyakorlás hiányát.
Technológia, eszközök a pedagógia szolgálatában
A technikai problémák a diákok esetében nem tűntek jelentősnek; kicsivel magasabb lett az eredmény a munkatársak esetében. A szülők legnagyobb nehézségnek az IKT eszközök nélkülözését, a gyerek részéről az IKT tudás hiányát, valamint az online rendszer nehéz átláthatóságát említették.
A diákok alapvetően biztonságban érzik magukat a
digitális térben (átlag 8,71; szórás: 2,30), mégis: figyelmet igényel ez a helyzet. A szülők saját gyermekeik biztonságát ebből a szempontból hasonlóan, átlagosan 8,52-re értékelték (szórás: 2,04).
A diákok megfelelőnek találták a Google Classroomot mint tanulási/oktatási platformot, az állítással, miszerint „A Google Osztályterem jó kerete a tanulás segítésének.” átlagosan 8,38 volt az egyetértésük mértéke (szórás: 2,18). Az iskola szabályait a Google Classroom használatáról alapvetően ismerik. Világosan látszik ugyanakkor, hogy a tanárok a diákokkal való kapcsolattartásra nem kizárólag ezt a felületet használták.
A személyes figyelem és egymás támogatásának fontossága
A diákok es a szülők tízfokú skálán jól, átlagosan 7,75-re, illetve 7,94-re értékelték a tanárok alkalmazkodását az új helyzethez. A pedagógusok kis mértékben érezték úgy, hogy a családi körülményeik miatt nehéz volt alkalmazkodniuk a kialakult elvárásokhoz (átlag: 3,32, szórás: 2,80). Munkájuk hatékonyságát a távtanulás időszakában relatíve magasnak ítélték. Az adatok alapján a tanárok és a diákok, családok között a személyes kapcsolat támogatása, ösztönzése tűnt a legfontosabbnak.
A kérdőív tanúsága szerint a tanárok gyakran úgy érezték, nem kapnak elegendő információt, visszajelzést a diákoktól, a diákok pedig azt tapasztalták, hogy a tanárok nem mindig veszik figyelembe igényeiket. Mivel ez az időszak minden családnak más téren jelentett nagy kihívást, a fokozott és intenzív visszacsatolás segíthette azt, hogy mindenki lássa a másik életét.
Az iskola a digitális távtanulás időszakában (is) akkor tudta legjobban betölteni a szerepét, ha a személyes odafigyelés, tanulástámogató kísérés és a valódi találkozás helye tudott lenni.
