Megújították Istennek szenteltségüket az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében élő szerzetesek és más megszentelt életet élők a pasaréti ferences templomban február 1-jén. A megszentelt élet éve a Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepének vigíliáján bemutatott hálaadó szentmisével zárult. A Magyar Kurír beszámolója.
Megújították Istennek szenteltségüket az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében élő szerzetesek és más megszentelt életet élők a pasaréti ferences templomban február 1-jén. A megszentelt élet éve a Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepének vigíliáján bemutatott hálaadó szentmisével zárult.
A szentmise elején a mise főcelebránsa, Labancz Zsolt piarista tartományfőnök, a magyarországi Férfi Szerzetes-elöljárók Konferenciájának elnöke köszöntötte a templomot megtöltő Istennek szentelt személyeket.
Jézus templomban való bemutatásával a napi evangélium két korszak határára állít bennünket – mutatott rá Dobszay Benedek ferences tartományfőnök szentbeszédében. Simeon és Anna Istennek való odaszentelése kiteljesedett, ezért is mondják: „elbocsáthatod, Uram, szolgádat”, Mária, József és Jézus is odaadják életüket az Úrnak, de az ő odaszenteltségük még kiteljesedésre vár. A mai napon a magyar szerzetesség hasonló módon egyfajta határvonalon áll – fogalmazott a szónok.
Az esztendő kiemelte a megszentelt élet titkát, és egyúttal sok elfoglaltságot is adott a szerzeteseknek. Most egy csendesebb időszak következik, de ebben ugyanannyira szükség van a megszentelt életet élők odaadására, csak más formában – figyelmeztetett a ferences tartományfőnök. Egy frissen megtért fiatal pár példájával rokonította mindezt Dobszay Benedek: megtérésük után nagyon sodró lendület következett istenkapcsolatukban, akár naponta többször is részt vettek szentmisén, sokat imádkoztak. Aztán – tanúságtételük szerint – lecsendesedés következett be, és egy normális, élhető istenkapcsolat, vallásos élet bontakozott ki.
Jó a határokon megállni, hogy megnézzük, mi változott bennünk és mi nem. Megvizsgálni, mit érdemes továbbvinni és mit elhagyni, mi az, ami megvalósult, és mi várat még magára, ez az esztendő milyen új kihívások elé állított minket – hangsúlyozta a szónok. Dobszay Benedek szerint megmutatkozott az, hogy a szerzetesi hivatásokra szüksége van a magyar egyháznak, és – különösen is a szeptemberben Budapest belvárosában megrendezett Szerzetesek terén – az is, hogy mennyien szeretik a szerzeteseket. Kiemelte, hogy mind az imákban, mind a gyakorlatban mennyire együtt tudtak működni a rendek, és hogy képesek voltak a világiakat is maguk mellé venni, és szakemberekre bízni azt, amiben ők a jók.
Dobszay Benedek a nehézségeket sem tagadta le: elismerte, nem lettek kevesebben betegek a szerzetesrendekben, nem lett kevesebb konfliktus a közösségekben. Talán még csak imádságosabbak sem lettek a megszentelt életet élők, talán még az sem biztos, hogy megtértebb emberek lettek – folytatta,; de – elutasítva a reménytelenség hangjait – úgy fogalmazott: Jézus sem az angyalokat, hanem Ábrahám leszármazottjait karolta fel.
Akár az örömet tekintve, akár a nehézségekre pillantva megállhatunk, leragadhatunk, pedig egyik sem illik a megszentelt élet életformájához – intette szerzetestársait a ferences tartományfőnök. Ferenc pápára utalva hangsúlyozta, hogy a szerzeteseknek el kell indulniuk, a stabilitás mellett nyitott szívvel kell várakozniuk. A szerzeteseknek kérniük kell az Urat, hogy megmutassa, mikor kell helyben maradniuk és mikor elindulniuk, mikor megtartani dolgokat és mikor elengedni, mikor kell megőrizni és mikor az újat megtalálni. Minden gyengeségünkkel együtt át kell gondolnunk, hogy ott vagyunk-e, ahol lennünk kell – tette hozzá a tartományfőnök.
Dobszay Benedek emlékeztetett arra, hogy a megszentelt élet éve magyarországi megnyitásakor, 2014. november 30-án a Szent István-bazilikában Erdő Péter bíboros elég erősen szólt a szerzetesekhez. Ferenc pápa szavai nyomán arra szólította a szerzeteseket, hogy menjenek el a legszegényebbekhez a perifériákra, akár földrajzi értelemben is, vagyis Magyarország hátrányos helyzetű vidékeire, illetve Budapest peremkerületeibe. Akkor sokan ünneprontónak tartották e szavakat, de Dobszay szerint igenis hagyni kell, hogy „az Úr provokáljon, kihívjon minket a szolgája által”.
A szentbeszédet követően újították meg Istennek szenteltségüket a szerzetesek. Először a megszentelt élet évének gyertyájáról meggyújtották mécseseiket, és az oltár elé helyezték, majd a Labancz Zsolt által feltett kérdésekre válaszolva újra elkötelezték magukat szerzetesi szolgálatukban.
Az egyetemes könyörgések éppúgy erre az ünnepre íródtak, mint a megszentelt élet évéért hálát adó ima, amelyet az áldozást követően mondtak el együtt a szerzetesek. (A liturgiának ez a két részlete valamennyi magyarországi egyházmegye megszentelt élet évét lezáró szentmiséjében azonos.) A szertartáson Szoliva Gábriel vezényelte a szerzetesi kórust.
A szentmise végén a piarista tartományfőnök arra hívta a szerzeteseket, hogy ne szűnjenek meg egymásért imádkozni és hogy továbbra is legyenek készek az együttműködésre.
A szertartást a szociális testvérek vezetésével szentségimádás előzte meg, a szentmise után pedig két rövid tanúságtétel következett. Hajós M. Ágnes ferences szegénygondozó nővér arról beszélt, hogy milyen nagy ajándék számára, hogy az Úrral egy fedél alatt élhet, hogy szerzetesi habitusával is az Urat hordozhatja, és hogy megtapasztalhatja, bármit tesz is, százannyit kap vissza.
Hiba György jezsuita szerzetes, aki élete első huszonöt évében nem élt mély hitéletet, azt osztotta meg a többiekkel, hogy egy televíziós interjú hatására kezdett el az egyetemi lelkészségre járni, ugyanis a tévében látott szerzetesekből még a képernyőn keresztül is áradt a béke.
A templomi programok után a közeli Kájoni Házban kötetlen beszélgetéssel folytatódott a megszentelt élet évének lezárása, amelynek keretében levetítették azt a tizenhárom perces rövidfilmet is, amelyben a tematikus évért adnak hálát a magyarországi szerzetesek.
Képgaléria: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.10154555324967738.1073741880.110914267737&type=3
Agonás Szonja/Magyar Kurír
Fotó: Szathmáry Melinda
