Kétszázegy esztendeje, 1818. július 25-én hunyt el Dugonics András piarista szerzetes, író, költő, matematikus, az első magyar regény, az Etelka írója, aki az algebra és a geometria magyar műszavait is megalkotta. Az évforduló alkalmából közzétesszük Koltai András levéltárvezető írását, aki 2018 őszén egy fiktív interjút készített a polihisztor piaristával, annak tanítványaival, tisztelőivel és kritikusaival egyaránt.
Az első igazán fényesen ragyogó piarista csillag a magyar irodalom egén, Szeged és a magyar nyelv szerelmese, versek, színdarabok, regények szerzője és a matematika professzora, vagy ahogy ő mondaná: „a tudákosságnak királyi oktatója”. A 200 éve elhunyt Dugonics András (1740–1818) a legismertebb magyar piaristák közé tartozik. Életéről most őt magát, valamint barátait, tanítványait, és kritikusait kérdeztük.
Bár sokáig Pesten élt, mindig visszahúzta a szíve Szegedre. Hogyan indult el a tanári pályán?
Ami szívemet illeti, azt mondhatom: igaz magyar vagyok, és hazámat szerfölött szeretem. Hogy benne születtem, soha sem szégyenlem. Adná Isten, hogy ő se szégyenlené neveltetésemet. Szegeden láttam meg a napvilágot 1740. október 18-án. Befejezvén szülővárosomban a humán tudományokat, 1756-ban a Kegyes Iskolák nevét vettem magamra. A noviciátust befejezvén, tanításra rendeltettem. A grammatikai osztályokban három évig, a humán osztályokban négy évig tanítottam, Nyitrán, Szegeden, Vácott és az erdélyi Medgyesen. Eközben három könyvet is kidolgoztam: 1. Trója veszedelme magyar versekben (1774); 2. Az Argonauták 24 könyve, amelyet külhoni akadémiák is becsülettel illettek; 3. Homérosz Odüsszeiája magyar versekben, amelyet a következő években Pozsonyban és Pesten is kinyomtattak.
Hogyan lett matematikus?
1771-ben rendem által a filozófia és a matézis tanítására rendeltetvén, négy évig Nyitrán tanítottam. Hallgatóim között voltak a nyitrai egyházmegye és saját rendem kispapjai, valamint Nyitra megye válogatott fiatalsága. 1774-ben a híres nagyszombati egyetem pályázatán egyetemi tanárnak választottak, és három évig ott tanítottam a matézist. 1777-ben az egyetem Budára helyeztetvén, ott folytattam a tanítást. Összesen 34 végig adtam elő a matézist az egyetemen, Nagyszombatban, Budán, majd 1784-től Pesten. 1780-ban, az egyetemi jog szerinti évben a bölcsészeti kar dékánjának is beiktattak. Abban az időben még szigorúan vigyázták a tanuló ifjúság fegyelmét. Még Budán írtam A tudákosságnak négy könyveit: ugyanis a magyar algebrát. Ezzel első voltam, aki a matematikának a haza nyelvén fogtam neki, és ezt szintén külhoni akadémiák dicsérték.
Miért volt szükség erre?
Akkoriban II. József császár megparancsolta, hogy az iskolákban a deák és magyar nyelvet abban hagyván, csupán németül taníttassanak a magyar gyermekek. Ropogott a szájokban a német nyelv, hozzája nem szokhattanak. Én ez igyekezetnek ellene állván, csakazértis az algebrát magyar nyelven kiadtam, hogy megmutassam az ország előtt, hogy a német nyelv soha nem oly alkalmatos a tanulmányoknak kimagyarázásában, mint a magyar nyelv.
Mennyire sikerült ez?
Csehy József (1778–1812) lovas kapitány, irodalmár:
Nagy az érdeme Dugonicsnak, hogy a matézisnek oly alkalmatos nyelvet teremtett. A régieket követte, sok híjával van, methodusa igen szakadozott, de hiszem, hogy nagyobb része az ő technicus szavainak és szólásainak maradandó.
Az egyetemen
Hogyan folyt akkor a tanítás a pesti egyetemen?
Balogh István (1790–1873) színész, színigazgató:
A tanítás nyelve latin volt. A többi professzorok soha nem is szóltak hozzánk magyarul, egyedül Dugonics, ki midőn előadott deákul, hosszú magyar szózatokat vetett utána magyar nyelven, vagy néha mesélt magyarul, elbeszélte az azelőtti ötven évvel történt jurátusi csínokat, mit édesen hallgattunk, és ha félbe akarta szakasztani, azaz folytatni kívánta latin nyelven az előadását, addig kértük, hogy ismét folytassa a mesét, miket igen édesen tudott előadni.
Milyen tanár volt Dugonics?
Katona Dénes (1782–1874) piarista tanár, növénynemesítő:
Az volt a szokása a mennyiségtani előadásainál, hogy mielőtt maga értelmezte volna a megfejtendő tantételeket, táblához küldött hallgatói közül egyet, s azzal értelmeztette azt, s aszerint amint az ügyesen forgolódott a tábla körül vagy nem, írt a növendéknek jó vagy rossz tanjegyet. Midőn azonban Dugonics maga értelmezett valamit, azt ő oly világosan adá elő, hogy szavait rögtön nyomtatni lehetett volna.
Balogh István:
Mikor előadott, szokása volt az első pad előtt fel s alá sétálni, és egyik, majd a másik kezét az első padunk szélén végighúzta. Én pedig – bizony nem rossz akaratból – téntát öntöttem oda a pad szélére, és azon midőn keresztül húzta kezét, észrevette hogy nedves. Nézi, látja a tintafoltot kezén. Azonnal kiállított a padból az ablak mellé, mely ki volt nyitva, és kissé bosszankodva kérdéseket tett nekem, amelyekre nem tudtam felelni. Közben odajött közel hozzám, hadonászott az arcom alatt: „Lássa domine – mondván – amit kellene, nem tudja, mert pajkosságon jár az esze.” Én hátráltam, és fejem az ablaktáblát oda találta nyomni a falhoz, hogy eltört, mire az ifjúság nevetett. Az öreg is jól kacagott.
Mintha ő maga is élvezte volna a csintalankodást!
Igen. Ezen tökéletlenséggel – ki gondolná – én nyertem annyit, hogy e jeles ember megismert. Szokása volt jó időben az ifjakkal sétálni menni. Olyankor az algebránál sokkal érdekesebb ismeretekkel mulattatott bennünket. Mestél Pest és Buda régi házairól. A többi mögött én is követtem. Amikor meglátott, így szólt: „Mit keres itt, domine? Itt nincs ablak, hogy törhessen.”
A fiatalok valóban ennyire kedvelték?
Karácsonyi Ince (1757–1833) piarista tanár:
Az ifjakkal hozzájok illő vidámsággal mulatott, melyre nézve általában szerettetett, s társasága kerestetett. A sok beszédet kerülte, elmésen mulatni szeretett. Mind hasznos, mind fontos vala amit mondott. Elméje annyi kinccsel bírt, amennyit keze leírni alig győzött.
Virág Benedek (1754–1930) pálos tanár, költő:
Sokkal tartozunk Dugonicsnak! Ha ezt nem adta volna a Gondviselés universitásunknak, oda lett volna a magyar ifjúság. Pedig csakugyan vannak jó eszű ifjaink, és olyanok, akikben még meg nem korcsosodott a vér. Ha ezek magyar nyelven hallhatnák a tudományokat, a szép mesterségeket, boldog Isten, mely sokra mennének csak egy esztendő alatt is!
A színházban
Igaz, hogy kiváltképpen szerette a színházat?
Balogh István:
Az egyetemi törvények szerint az ifjúságnak tiltva volt a színházba járni, de Dugonics nagy tekintély lévén a professorok közt, néha megengedte, mondván: „No, fiaim, ma szép darabot játszódnak a magyar theatrumban, elmehettek megnézni, magam is ott leszek.” Ő páholyba szokott járni a földszinten, és többnyire állva nézte az előadást.
Nem volt ez akkor szokatlan egy szerzetestől?
Kazinczy Ferenc (1759–1831) író, irodalomszervező:
De igen. Amikor 1783-ban Pesten jártam, és Ráday Pál reá vett, hogy a rossz hírű krajcáros teátrumba is elmenjek, rettegtem, nehogy valami becsületes ember meglásson. Ezért igen megörültem, midőn Dugonics professzor piarista ruhában szemembe ötlött. „Cato is Flora circusában?” – kérdeztem tőle. „Nekem ez igen nagy örömöm, s ritkán mulatom el” – felelte.
Farkas Antal (1838–1895) szegedi reáltanodai tanár:
Tanítványaitól hallottam, hogy jól ismervén e tiszteletreméltó gyöngéjét, ilyenkor rendesen a színház körül sompolyogtak. Mikor aztán Dugonics jött, reájuk förmedt: „Hát ti mit ólálkodtok itt?” – „Hát bizony, nagyságos úr, Bátori Máriát adják, szeretnők megnézni, de nincs pénzünk.” – „No, hát gyertök, fiaim! "– s ezzel mindegyikért befizetett.
Szabó András (1738–1819) budai érseki helynök:
Miután 1800-ban a helynöki hivatalt elfoglaltam, súlyos panaszokat kaptam a piarista rend némely tagjainak kihágásairól, de főként Dugonics Andrásról, tudniillik, hogy rendjének öltözetét letéve, utazó és világi ruhában, mintegy szökött módjára barangol az utcákon és tereken; előadásokat, színi játékokat, komédiákat, kocsmákat és hasonló, a szent kánonok által tiltott helyeket szokott látogatni, mindkét város lakóinak, de főként a tanuló ifjúságnak megbotránkozására. Levelemre azt válaszolta, hogy nem tagadja, valóban látogatta a magyar színházat, sőt a haza nyelvének fejlődésére egynémely komédiákat (erkölcsöseket és minden obszcenitástól menteseket) is írt. Mióta azonban a magyar színház megszűnt, nem lehetett őt színházban látni. Azt is írta, hogy az univerzitás tanárainak kell ifjúságunkra nem csak az iskolában, hanem az iskolán kívül is (amely a romlásra nagyobb alkalmat ad) szorgalmasan vigyáznia, főképpen pedig a színházakból és vendéglőkből eltávolítania. Ez azonban eredménytelen lenne, ha maguk nem mennének megtekinteni a színházakat és vendéglőket, hogy az ifjúságot onnan elijesszék.
Szegeden
Élete végén mégis elhagyta Pestet, hazaköltözött Szegedre.
Karácsonyi Ince (1757–1833) piarista tanár:
Őszi időben, tanítását végezvén, többnyire Szegedre sietett testvér öccséhez, Dugonics Ádám úrhoz, ki közel negyven esztendeig szenátor s polgármester volt e városban. Az a közmondás, hogy testvérek ritkán egyeznek, hozzájok nem illett, mert ők a legszorosabb barátságban s egyezésben töltötték napjaikat. De őszi idejét egészen Szegeden nem töltötte, hanem az országnak különféle részeire utazott, s a düledező várok s templomok szirtfalaik között kereste az ősrégiség nyomait. A holtakot sírjaikból hozá elő, hogy azoknak kedves emlékezetekkel meglepje hazafi társait. Egészsége hanyatlásával végképpen Szegedre vetette magát 1808 esztendőben, kedves öccse házához, hol unokái között munkás, józan, mértékletes s víg életét tíz esztendővel szaporította.
Az író
Az említett antik eposzok átdolgozásain és magyar matematikai művén túl legnagyobb sikert nemzeti témájú regényeivel aratta, de főként az elsővel, amelyet 1788-ban bocsátott ki, ezzel a címmel: „Etelka, egy igen ritka magyar kisasszony Világasváratt Árpád és Zoltán fejedelmink ideikben”. Milyen volt ennek a fogadtatása?
Kazinczy Ferenc:
Neki senki nem köszöné meg amit adott, legalább nem a nemzet nevében, de hányan keresztelteték gyermekeiket Etelkának! Az közhála vala. Péczeli József komáromi református lelkész után Dugonics másodika vala azoknak, kik nagy számú, de szinte úgy igen sietve dolgozott írásaikkal hatának a nemzet masszájára. Maradjon örök áldásban neve közöttünk!
Méltán volt ennyire népszerű az Etelka?
Én ennek a könyvnek látásán eleintén nagyon megörültem, hazafiúi elragadtatást és magyar tűzet remélvén. Ah, de mint szomorodtam el, midőn a legalacsonyabb popularitást s gyermeki affectatiót, hogy magyar vagyok, találtam benne. Én is csaknem a szenvedhetetlenségig, csaknem a más nemzetek megbántásáig kevélykedem abban, hogy magyar vagyok, de mégis Etelkát olvasván, sok helyeken mintegy elszégyenlettem magamat, látván azt, hogy Dugonics uram magát miként teszi nevetségessé a magyar névnek illetlen s ok nélkül való emlegetéseivel.
Melyik találkozásukra gondol vissza szívesen?
1803-ban anyámnak dolgai valának Pesten, s parancsola, hogy tégyem meg az utat. A Ferenciek terén, azon épületnél, hol a Királyi Tábla tartják üléseiket, éppen Horányi Elekkel szólék, ki piarista öltözetében az épület karfájához támaszkodék, midőn Dugonics jöve, göndör ősz hajával. Kiterjesztett karokkal jött nekem, s kebeléhez szoríta. Két tiszta lélek. Méltók mindketten, hogy a maradék áldással emlékezzék felőlök. Hévvel szerették a jót, hévvel utálák a gonoszt.
Irodalom
Dugonics András, Följegyzései, s. a. rend. Szinnyei József, Budapest, 1883.
Szilágyi Márton, Dugonics András ismeretlen önéletrajza 1786-ból, in Irodalomtörténeti Közlemények 101(1997), 394-399
Szabó András helynök levele, 1802: Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára, I.1.a: Archivum Provinciae Hungariae vetus, For. 48, Fasc 1, N° 8.
Karácsonyi Ince, A hazafi olvasóhoz, in Dugonics András, Magyar példabeszédek és jeles mondások, Szeged, 1820, i-xxxii.
Kazinczy Ferenc Levelezése, s. a. rend. Váczy János, I–XXIII, Budapest, 1890–1960.
Kazinczy Ferenc, Pályám emlékezete, s. a. rend. Orbán László, Debrecen, 2009.
Balogh István naplójából= Rakodczay Pál, Dugonics, mint tanár, in Irodalomtörténeti Közlemények 34(1924), 49-51.
Perényi József, Katona Dénes élete és munkássága, Sátoraljaújhely, 1896.
Farkas Antal, Dugonics András, Élet és jellemrajz, in Dugonics album: A Szeged város közönsége által Dugonics András emlékére emelt szobor leleplezési ünnepélye alkalmából, szerk. Farkas Antal–Nagy Sándor, Szeged, 1876, 3-18.
Képek jegyzéke:
1. Dugonics András szülőháza Szegeden, előtte a ház tulajdonosai, Kőrösi József és felesége, 1876 (Piarista Múzeum).
2. A szegedi piarista gimnázium, akadémia és rajziskola épülete, amely 1792 és 1808 között épült. Váry Gellért rajza, 1855 (PMKL).
3. A pesti nemzeti színház, Schwindt Károly rajza, 1840 körül (FSzEK).
4. Kazinczy Ferenc. Ismeretlen festő, 1820 körül (MNM MTKcs).
5. Virág Benedek, Donát János festménye, 1815 (MNM MTKcs).
Jelen írás a Piaristák MA tartományi magazin 2018/2. (őszi) számában jelent meg.
