Hivatáskultúra és hivatásgondozás bizottság a Piarista Kilátó Központban

pkk_hibibi01

A Tartományi Hivatáskultúra és Hivatásgondozás Bizottság találkozója a Piarista Kilátó Központban.

A Piarista Rend Magyar Tartománya Hivatáskultúra és Hivatásgondozás Bizottságának tagjai 2021. július 9-én találkoztak a Piarista Kilátó Központban, hogy értékeljék az elmúlt évet, a bizottság által vállalt tartományi stratégiai feladatok megvalósítását.

A tanácskozás fókuszában a hivatáskultúra elmélyítése, valamint a rendi intézmények megszólítása állt több témakört illetően: hogyan ismertethető meg hatékonyabban Kalazanci Szent József élete és szellemisége a fiatalokkal;  hogyan közvetíthető jobban a rendi közösségi élet dinamikája; hogyan jelenhetnek meg és épülhetnek be még hangsúlyosabban az életpálya-tervezési tartalmak a piarista intézmények programjaiba, mindennapjaiba.

A bizottság tagjai kiemelten foglalkoztak az önkéntesség témájával, amely a személyes fejlődés, társadalmi hatás mellett jelentősen hozzájárulhat, hogy valaki a szerzetesi és papi hivatást válassza.

A bizottsági tagok a következő időszak megtervezése mellett hálával gondoltak azokra a szerzetesekre, világi munkatársakra, akik a tanév során jelen voltak a Hivatáskultúra és Hivatásgondozás Bizottság által szervezett szakmai találkozókon, bekapcsolódtak az imanapok központi vagy intézményi megszervezésébe. A szakmai találkozó lezárásaként a bizottság tagjai megtekintették a „Digitális alkotónapok – Fókuszban TE és a robotok” elnevezésű programban készült alkotásokat.

Piarista Kilátó Központ/Piarista Rend Magyar Tartománya