Összes hír

portadilla_salutatio_20211201_v

A piarista hivatás éve – újból – A generális atya decemberi levele

A jövő év (2022) során újból a piarista hivatásévet fogunk tartani, melyet a generálisi kongregáció hirdetett meg a Kegyes Iskolák mint ünnepélyes fogadalmas szerzetesrend megalapításának és a Kalazanci Szent József által írt konstitúció jóváhagyásának négyszázadik évfordulója alkalmából.
A "Botfalvi" című jezsuita iskolai vígjáték szereplői a budapesti Piarista Gimnáziumban, 1987

Egy piarista betlehemes játék

A betlehemes játékok mindegyike Krisztus születésének a misztériumát próbálja megérte(t)ni, más-más helyeken, más-más korokban mégis sokféleképpen jelenik meg. A podolini piarista növendékektől fennmaradt korai történeti betlehemesünk egyszerre mesél a karácsonyról, az emberi vétkezésről és a 18. századi piarista iskolai képzésről.
insta_november_4_venezuela

Köszönet a 2,4 millió forint adományért Venezuelának!

Pedro Aguado generális atya megrendítő levélben október közepén kérte szolidaritásunkat a Venezuelában kialakult helyzet miatt.

Intézményi modell – A gödi orientációs évfolyam módszertanát összefoglaló kötet jelent meg

„Zöldellő életfának gyönyörű-szép ága – Orientációs évfolyam a magyar szakképzésben” címmel jelent meg a gödi Piarista Szakképző Iskola és Kollégium kötete, amely az intézmény országosan adaptálható módszertanát, jó gyakorlatait foglalja össze.
keszeli_sandor_00049_webre

Vatikáni megbízatást kapott a szegedi piarista iskola tanára

Keszeli Sándor az Új Evangelizáció Pápai Tanácsa Katekézis Nemzetközi Bizottságába kapott felkérést a Szentatyától.
img_0094

Piarista diákújságírók első találkozója

December 3-án első alkalommal hívták találkozóra a piarista iskolák diákújságíróit azzal a céllal, hogy a szerkesztőségi feladatokat ellátó – elsősorban 10-12. évfolyamos – fiatalok megismerhessék egymást, valamint a képzési alkalom segítséget is nyújtson számukra az újságírói feladatokhoz.
globalis-nevelesi-egyezmeny

Globális nevelési egyezmény, érett személy és Volkswagen

Miért hirdette meg Ferenc pápa a globális nevelési egyezményt? Van-e köze ennek a piarista iskolák életéhez? Mi lesz 20-30-40 év múlva? És mi köze van egy Volkswagennek az iskola világához? Piarista podcast Lázár Lászlóval, a Piarista Rend Magyar Tartománya pedagógiai szolgálatért felelős vezetőjével, Horváth Bálinttal,...
img_9619

Hagyomány és innováció – 30 éves a gödi Piarista Szakképző Iskola és Kollégium

Idén harminc éves a Piarista Rend Magyar Tartománya legfiatalabb iskolája, a gödi Piarista Szakképző Iskola és Kollégium. Az alkalomhoz kapcsolódó jubileumi programsorozat keretében készült kisfilmben egykori és jelenlegi diákok, nevelők, igazgatók és az alapító, Jelenits István SP piarista szerzetes beszél a gödi iskola életre hívása...
07-1

Kalazanci Szent József pártfogásának ünnepe

Kalazanci Szent József halála napja – így egyházi ünnepe is – augusztus 25-én van. Mivel ez iskolai szünetre esik, így a diákság ezért november 27-én – vagy ahhoz közeli napokban – tartja Kalazancius atyai pártfogásának ünnepét, a patrocíniumot.
1 47 48 49 50 51 299