Összes hír

foto_team_lungary_lang_gyorgy_kilimandzsaro_kep2-d588f0cee985829b96fcae69b9097cd6

Piarista diákok az orvostudomány úttörőiként

Az anyák megmentőjétől az első aktív koronavírus-fertőzött tüdőtranszplantációig – budapesti piarista diákok az orvostudomány úttörőiként.
Kovács Mihály misézik a Németországba hurcolt magyar leventéknek, 1945.

Iskola a fogolytáborban

Mit csinál egy piarista a fogolytáborban, ahol gyakran csak néhány keksz, egy kis kenyér és a földből kiásott fagyott cékla a napi fejadag? Természetesen iskolát szervez, illetve Kovács Mihály esetében hozzá kell tenni: és feltalál.

Együtt tanulásban, ünneplésben, közösségben és családban

Együtt 300 éve szerzetes és világi piaristák, tanulásban, ünneplésben, közösségben és családban – mindenhogy.
budapest-1940c-vendegloben

Interjú a piarista rend magyar tartománya történetéről

Dr. Koltai Andrással, a Piarista Rend Magyar Tartománya vezető levéltárosával Nagy Viktória, a Mária Rádió munkatársa beszélgetett.
szeged_piarista

„Amint kinyit a gimnázium újra találkozni fogunk.”

Örömmel csatlakozunk a 300 éve létrehozott Piarista Rend Magyar Tartománya megemlékezőihez. A Szegedi Tagozat 1989. november 11-én alakult meg a Bábszínházban, azzal a céllal, hogy újra meginduljon Szegeden a piarista gimnáziumban a tanítás és a nevelés.

„Fiam! Sose felejtsd el! Háláld meg a piaristáknak…”

Borza György sátoraljaújhelyi piarista öregdiák, gyémántdiplomás gépészmérnök emlékezés

Közösség, örökség, tudás, élmények.

A budapesti Piarista Gimnázium 2016b osztályának üzenete.
magyar_erdemrend_lovagkeresztje_polgari_tagozata

Kitüntették Havas István és Wettstein József piarista atyákat

Magyar érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetésben részesült Havas István SP és Wettstein József SP.
1 62 63 64 65 66 299