Összes hír

vac-img_20160120_144602_1

Új igazgató vezeti márciustól a Váci Piarista Gimnáziumot

Március 1-jétől új igazgató vezeti a Váci Piarista Gimnáziumot.

II. Teremtésvédelmi képzőművészeti pályázat

Három témakörben várják piarista diákok alkotásait.

II. SZEPI Filmfesztivál – pályázati felhívás

Egyéni és csoportos pályázási lehetőség piarista diákoknak.

Piarista Challenge 2025

Sportolj egy piarista szerzetessel!

Keresztény válaszok az iskolai kihívásokra piaristáktól – egyetemi kurzus indul

A kurzusra a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanár szakos hallgatói jelentkezhetnek. 

Piarista Diákszínpad Találkozó Vácon

Január 24-25-én rendezték meg az első Piarista Diákszínpad Találkozót a Váci Piarista Gimnáziumban.

Megújult a váci Szent Anna-templom homlokzatának egy része

Befejeződött a váci Szent Anna-templom Piarista utca felőli homlokzatának rekonstrukciója.

„Ha odateszi szívét-lelkét, miért ne lehetne az ötös?” – Piarista Podcast Szitás Lászlóval

TanárPortrék – Beszélgetés Szitás László mosonmagyaróvári tanárral.
Piarista Központ, Budapest

Álláshirdetés – Gazdasági munkatársat keresünk Budapestre

A Piarista Rend Magyar Tartománya gazdasági munkatársat keres Budapestre.
1 5 6 7 8 9 299