„Valósággal az ifjúság nevelésére született férfi, … aki mind lelkületével, mind tudásával különösképpen szolgálja intézményünk hírét és dicsőségét.”
Az 1807. évi budai országgyűlés alatt, május 15-én Ferenc császár és magyar király látogatást tett a pesti piarista gimnáziumban. Ege Sándor rektorral együtt végigjárta a kápolnát, a rektor szobáit, a könyvtárat, és az osztálytermeket, ahol egy-egy eminens diák üdvözölte őt. A királyi felség mindenhol tetszését fejezte ki, különösen a retorikai osztályban, amelynek tanárát, Aigll Glicért a rektor így jellemezte: „valósággal az ifjúság nevelésére született férfi, … aki mind lelkületével, mind tudásával különösképpen szolgálja intézményünk hírét és dicsőségét.”
Aigll György a nyitrai megyei Sasváron született 1761-ben, de gyerekkorát a Pozsony megyei Szentgyörgyön töltötte. Családja német volt, de beszélték a város másik nyelvét, a szlovákot is. A gimnáziumot a szentgyörgyi piaristáknál végezte, majd 1777-ben szülei Pestre küldték, hogy a filozófiát is a piaristáknál tanulja. „Gyermekkoromtól fogva különleges vágyat ápoltam magamban az egyházi rend és a papság iránt, és mivel nem csekély hajlamot éreztem az ifjúság tanítására, hogy belső késztetésemet kövessem, a piarista rendbe léptem” – írta később. A filozófiát be sem fejezve, 1778-tól a trencséni noviciátus növendéke lett. Ekkor választotta szerzetesi nevét (Glycerius a S. Georgio), nyilván a fiatalon elhunyt, szentéletű római piarista hittanár, Glicerio Landriani (1588–1618) iránti tiszteletből.
A tanár
Második noviciátusi évében már a trencséni gimnáziumban tanított, majd 1782-ben ugyanezt otthonában, Szentgyörgyön folytatta. Tanári pályája olyan időben kezdődött, amely a magyar piaristák számára számos nehézséget hozott. II. József császár 1783-ban úgy rendelkezett, hogy a piarista szerzetesnövendékek is az általa fölállított központi papnevelőkben tanuljanak. Aigll ugyan 1784/1585-ben elvégezte a filozófia második évét Pesten, a királyi egyetemen, de az öt éves teológiának nem tudott nekikezdeni, mert a rend ennyi időre nem tudta nélkülözni az iskolai munkában. Egy évet Tatán, majd 1786-tól Pesten tanított az elemi iskola legfelső (IV.) osztályában.
1787-ben kérelmezte a Helytartótanácsnál, hogy teológiai tanulmányok nélkül is letehesse a szerzetesi örökfogadalmat, és pappá szentelhessék, mert rendtársaitól már minden olyan ismeretet elsajátított, amely a papsághoz szükséges. A Helytartótanács nem adott helyt a kérésnek, így 1788-ban meg kellett kezdeni tanulmányait a pesti központi szemináriumban. Két év múlva, 1790 elején azonban elhunyt II. József, és visszaállt a papnevelés régi rendje. A piaristák nyáron elhagyták a központi papnevelő intézetet, Aigll pedig augusztus 28-án Szentgyörgyön letette az örökfogadalmat, és szeptember 14-én Pesten pappá szentelték.
Továbbra is Pesten maradt, és a városi elemi iskola 3. és 4. osztályában folytatta a tanári munkát, majd fokozatosan haladt a ranglétrán, és felsőbb osztályokat kapott. Módszereiről a források kevés konkrétumot őriztek meg, de úgy látszik, hogy szeretett és tudott is tanítani. „Kiváltképpen a gyenge ifjúság szívébe igen ügyesen és édesdeden tudta bécsepegtetni az erkölcs és tudományok szeretetét, … [és] a jámborságot” – írta róla halálakor a Hazai s Külföldi Tudósítások. Mind rendi elöljárói, mind a város vezetői nagyra becsülték. Széchényi Ferenc gróf több alkalommal is szerette volna megnyerni nevelőjének fiai mellé. 1794-ben a tizenhárom éves Lajos, 1801-ben pedig tizenkét éves Pali számára kérte elengedését a tartományfőnöktől. Erre azonban nem került sor, mert Aigll atyára a pesti gimnáziumban még nagyobb szükség volt.
Az igazgató
1807-ben a piaristáknak sikerült elérniük, hogy a király által még 1776-ban kinevezett Schaffrath Lipót pesti igazgatót, aki időközben kilépett a rendből, a Helytartótanács nyugalomba helyezze. Helyette Egerváry Ignác tartományfőnök 1807. november 27-én Aigll Glicért nevezte ki. Tisztségét haláláig, 1830-ig, tehát huszonhárom éven át megtartotta. Irányítása alatt a pesti gimnázium tovább növelte jó hírét. Amikor 1815-ben a Helytartótanács jelentést kért arról, hogy mi az oka a diákság erkölcsi romlásának, Aigll büszkén jelenthette, hogy az ő gimnáziumának tanulói ellen nem emelhető komoly kifogás, sőt „olyan jó híre van az intézetnek, hogy az ifjúság seregesen tódul ide”. A számok valóban ezt igazolják, mert a gimnázium létszáma igazgatósága alatt közel kétszeresére nőtt. Az 1820-as években a hat osztályba több mint 900 diák járt.
Az énektanár
Diákkorától kezdve szívesen énekelt, tanár korában pedig szívén viselte, hogy a vasárnapi miséken a diákság illő énekkel kísérje a szentmisét. Ezért összeállított, és 1797-ben nyomtatásban is kiadott egy latin nyelvű ének és imakönyvet (Preces et hymni in usum studiosae juventutis apud Scholas Pias), amely több kiadásban is megjelent. A későbbi kiadások előszava szerint a könyvecske nem csak iskolai használatra készült, hanem arra, hogy egész életük során is elkísérje a diákokat. Kalazanci Szent Józsefhez és Gonzaga Szent Alajoshoz szóló himnuszaival, reggeli, esti, tanítás előtti és utáni imádságaival a késő barokk piarista lelkiség sokatmondó lenyomata.
Miután Aigll Glicér a pesti gimnázium igazgatója lett, a rendes tanítás mellett – a magyarországi gimnáziumok között először – zeneiskolát indított. Egyik legnevesebb tanítványa, Rothkrepf (később Mátray) Gábor, az első magyar zenetörténész, erre így emlékezett vissza: „1808 … év őszén tisztelendő Aigll Glicér, az ájtatos iskolák igazgatója Pesten ugyan ez intézeti zeneiskolába vezetett, s itt az éneklésre ingyen taníttatott. Itt nyerém tulajdonképpen hangászati míveltségemet mind az éneklés, mind egyéb hangműszerek s átalján a zenészet ismeretében, melyet későbben a »general bass« tanulása tökélyesíttetett. Hálám jeléül jótevőm névnapjára 1809-ben írtam húros hangszerekre első zeneművemet, mely lassú és friss magyar nótából állott.” Mátray 1815-ben egy Veni Sanctét is írt a gimnázium zenekarra és kórusa számára, amelyet a kápolnában többször is előadtak.
Aigll Glicér egészen halálig dolgozott. 1830 nyarán még jelen volt a félévi vizsgákon, majd ágynak dőlt, és augusztus 28-án elhunyt. Másnapi temetésén hatalmas sokaság kísérte a belvárosi templom kriptájába, köztük „azon nagy számú hazafiak, kik oktató, és vezérkeze alól kikerülvén, most külömbféle hivatalokban áldják a derék tanító és igazgató emlékezetét.”
Szöveg: KOLTAI ANDRÁS
