Török Jenő piarista – aki a határon túlról segített
Török Jenő a művészetek iránt érzékeny, jómódú budapesti családban született 1908. április 23-
Török Jenő piarista – aki a határon túlról segített
Török Jenő a művészetek iránt érzékeny, jómódú budapesti családban született 1908. április 23-án. A piaristáknál tanult. Mindig hálával emlegette Kisparti János főigazgatót, aki nyolc éven át osztályfőnöke volt, történelemtanárát, Balanyi György professzort, Sík Sándort, aki cserkészparancsnokként fegyelemre nevelte, de lelkisége, kedélyvilága, esztétikai érzéke kialakításában is mestere volt. Ennek később, könyvkiadóként igencsak hasznát vette…
Édesapja kívánságára érettségi után három évig jogot tanult. Lelkigyakorlatot végző egyetemistaként ott volt az Egyetemi templomban, amikor 1927. április 1-jén Prohászka püspök beszélt (a szószéken lett rosszul, majd másnap meg is halt). Ekkor döntött a már korábban is jelentkező szerzetes papi hivatás mellett. 1928 augusztusában lépett be a piaristákhoz, abban az időben, amikor ott Prohászka hatására – Zimányi, Törnek, Schütz Antal vezetésével – megindult a belső reform. Az elmélyült lelkiség, a napi áldozás mélyen hatott Török Jenőre. A váci noviciátusban második otthonára talált.
Fogadalomtétel után a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészkarán latint és történelmet hallgatott, ezzel párhuzamosan pedig a rendi főiskolán teológiát tanult. Ekkoriban ismerte meg az új francia katolikus irodalmat.
1934 nyarán szentelték pappá. Hogy erre milyen intenzíven készült, mutatja a Primíciád című füzetke, amelyet akkor szerkesztett és adott ki, valamint az a szentkép, amelyen az édesanya megáldását szövegezte meg.
Az első tíz évben Vácott tanított. A piarista iskolák ideálját igyekezett megvalósítani, ahol a szigor és igazságosság szeretettel és közösségi élményekkel párosul. Diákjaival megtartotta kapcsolatát: 1982 őszén együtt ünnepelte velük negyvenéves érettségi találkozójukat.
Az ostrom már Budapesten érte. Intenzíven részt vett az óvóhely-pasztorációban. Az 1944-45-ös tanév utolsó hónapjaitól az iskolák államosításáig a rend debreceni gimnáziumában tanított. Ekkor került kapcsolatba az Actio Catholica ifjúsági szervezetével. A Hittudományi Akadémia, a Szent Gellért-könyvtár, lelkigyakorlatok lelkes szervezője volt még akkor is, amikor ez már veszélyekkel járt. Nem is kerülte el a börtönt…
1956 őszén kész tervekkel indult Nyugatra. Bécsben Rudolf prelátus és munkatársai szívesen fogadták. A magyarok megsegítése érdekében a Seelsorge-Institut keretében ekkor alapította meg az Opus Mystici Corporis Kiadót. 1957. január 20-án XII. Piusz pápa áldását kérte és kapta terveire. A rend generálisa engedélyezte bécsi letelepedését, és ott március 15-én, igen szerény keretek között megindult a munka, a háború után Magyarországon megjelent, népszerű vallásos füzetek újranyomásával. 1957-ben már felkereste a párizsi Cerf Kiadó szellemi irányítóit, tanácsukra került sor több francia kiadvány fordítására. Rendszeresen részt vett az őszi frankfurti könyvvásáron, ahol nemcsak tájékozódásra, válogatásra nyílt alkalom, de megszerezhette a szükséges engedélyeket és szerződéseket is.
1965-ig részt vállalt a bécsi pasztorációban, mint a piaristák Szent Tekla-templomának káplánja. Főleg a családpasztorációban tevékenykedett.
Kiemelkedő élmény volt számára a II. vatikáni zsinat, amelynek harmadik és negyedik ülésszakán jelen lehetett, így kapcsolatba került a magyar püspöki karral. Általuk, Franz König bíboros és Stefan László eisenstadti püspök közreműködése révén, valamint a meginduló turizmus által könyvei szabadabban juthattak be az országba. 1965 októberében a bécsi egyházmegye kötelékébe került. Hogy hatékonyabban végezhesse könyvkiadói munkáját, a kötött plébániai szolgálat helyett a Familienwerkben vállalt munkát. Itt főleg a házasságra való előkészítés terén alkotott újat. Bevezette a franciáktól átvett módszert, ahol a jegyesek nemcsak a pappal beszélnek, hanem egy pszichológus, egy orvos és gyakorló házaspárok is foglalkoznak velük. Életre szólóan szeretni című kiadványához ezek a beszélgetések szolgáltak alapul.
Munkáját, a könyvkiadást élethivatásának tekintette, fáradhatatlanul dolgozott, abban a meggyőződésben, hogy Isten akaratát teljesíti. A nagy perspektívák, a tervek embere volt. Tele érdeklődéssel és mély megfontolással. A megoldások sokfélesége lebegett előtte, s abból a legjobb, a legmegfelelőbb kiválasztására törekedett. Az utolsó tíz évben munkája kiterebélyesedett, összes kiadványainak száma csaknem elérte a százat, átlagosan hatnyolcezer példányban. Könyveivel elsősorban a hitbeli ismeretek és a lelkiség elmélyítését, a szentírásolvasás és a bibliamagyarázat ügyét, a keresztény házasságok és családi élet erősítését, a papság szolgálatának segítését és a hittől távol állók érdeklődésének felkeltését kívánta szolgálni.
1982. október 9-én ünnepelte Stefan László püspök jelenlétében, barátai, munkatársai körében a kiadó huszonöt éves jubileumát. Zárszavában azt mondotta: „Hivatásomat nem hagyhatom abba, attól Isten fog elszólítani."
Fél év sem telt bele, 1983. március 5-én megérkezett számára a behívó. Utolsó éveinek legfőbb törekvése, hogy visszatérhessen a rend keretébe, csak a generálisától érkező szóbeli ígéret szintjén valósulhatott meg. A jogi keretek megtalálására már nem maradt idő. Lélekben mindig piarista volt. Hazáját és az ifjúságot szolgálta. Hamvai ott pihennek a váci piarista kriptában, rendtársai között.
T. M.
Fotó: Santoni
Forrás: Új Ember, LXV. évf. 28. (3178.), 2009. július 12., 8. old.
