Ipolytölgyes önkormányzata és a helyi Értéktár Bizottság 2016/2017-ben Ormándy Miklós emékévet tartott. A falu neves szülöttje, Ormándy Miklós piarista tanár, biológus és író, születésének 170. évfordulójától kezdődően a Tölgyesi Hírmondóban hónapról hónapra közreadtak egy-egy mesét a szerző leghíresebb, A virágok beszélnek című könyvéből. Végül 2018. június 10-én, vasárnap, a szentmise után Radnai Bertalan polgármester emléktáblát avatott a régi iskola épületén, amely 1907-ben Ormándy költségén épült.
A 2018. május 31-én „Múltunk jövéje" címmel tartott konferencián, amelyet a művelődési házban tartottak a falu értékeiről, azok megóvásáról és a fejlesztésekről, szintén szó esett Ormándy Miklósról. Életéről Hidvégi István, a helyi egyházközség ügyintézője (és Ormándy életének adatgyűjtője), valamint Valaczka János, a gödi piarista szakközépiskola főigazgatója beszéltek.
Ormándy Miklós (1846–1911) a Hont megyei Ipolytölgyesen született. Bár szülei egyszerű emberek voltak, támogatták tehetséges fiúk továbbtanulását az esztergomi bencéseknél majd a selmecbányai piaristáknál. Érettségi után választotta a piarista hivatást. 1877 és 1880 között Kolozsváron szerzett biológiából és kémiából egyetemi oklevelet, sőt doktori címet. 1888-tól tíz éven át a sátoraljaújhelyi rendház főnöke és a gimnázium igazgatója volt. Mivel azonban szeretett volna kizárólag a tanításnak és a tudománynak élni, 1898-ban elöljárói tisztségeiről lemondott, és két évig Temesvárott, majd haláláig Budapesten tanított.
Az iskolai értesítőkben jelentek meg tanulmányai kultúrnövényeinkről (szőlő, dohány, kender). A kenderen mikroszkópos növényanatómiai megfigyeléseket végzett, csakúgy, mint a nagy csodatölcséren, de vizsgálta a csillós egysejtűek szervezetét, táplálkozását és szaporodását is. Budapesti évei alatt kezdte meg tankönyvíró tevékenységét (A természetrajz elemei, I-II, 1900; Növénytan, 1901; Állattan, 1902; Ásványtan, 1903). A biológia azonban művelődéstörténeti szempontból is érdekelte. A növény-nevek etymologiája (1906) című könyvében a növények tudományos, görög-latin eredetű elnevezéseinek magyar jelentését és eredetét gyűjtötte össze. Szépirodalmi műveivel azt kívánta bemutatni, hogy a növénytan valóban a szeretetre méltó tudomány (A virágok beszélnek, 1909; Mesék virágokról, 1911).
Kissé érdes modora mögött rendtársai és diákjai egyenesszívű és melegszívű embert ismertek meg benne. Humánus gondolkozásának legföltűnőbb példája, hogy elsősorban tankönyveiből szerzett szerény vagyonát 1907-ben szülőfalujának adta, hogy a rozzant iskola helyére új épületet emelhessenek.
